De nem lehetetlen, több irányban is keresgélünk, derül ki a Magyar Hírlap Orosz Pállal készített beszélgetéséből.

– Elkészítették már a vészforgatókönyvet arra az esetre, ha a csapat kiesik az első osztályból?
– Nem, mert nem fogunk kiesni.

– Az eredmények mást mutatnak, hiszen tíz forduló után öt ponttal a tizenötödik helyen szerénykedik a társaság. Mire alapozza az optimizmusát?
– Arra, hogy ennek a csapatnak a zöme tagja volt az elmúlt idényben bronzérmet szerző együttesnek. Nem hiszem, hogy ezek a játékosok egyik napról a másikra elfelejtettek volna futballozni. Ám azt mi is látjuk, hogy az Európa-ligában, az Aalesund elleni norvégiai visszavágón valami eltört a csapatban.

– Nyilván kóros gólhiányban szenvednek.
– Igen, keressük is a megfelelő megoldást, hogy csatárposztra a legsürgősebben szerződtessünk gólerős játékost. De zajlik a bajnokság, és ilyenkor nagyon nehéz igazi gólvágót találni. Tárgyalunk több fronton is, és az is előfordulhat, hogy már a hét végi, Videoton elleni bajnoki mérkőzésen olyan csatárt láthatnak a szurkolók, aki eddig nem volt a keret tagja.

– Mi a helyzet a verekedő Abdival és a brazil középpályással, Andrezinhóval?
– Edzenek a második csapattal. Nem akarjuk elkótyavetyélni őket. A klub jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy egy kézlegyintéssel lemondjunk róluk.

– A bajnokság kezdetekor Kubatov Gábor elnök úr úgy nyilatkozott, hogy a klub költségvetése az idei szezonban 1,2 milliárd forint lesz. Mondja, ennyi pénz a magyar élvonalban a tizenötödik helyre elég?
– Valóban ennyi a költségvetésünk, de ezt a pénzt nemcsak a játékosok fizetésére, illetve szerződtetésére fordítjuk. Példaként említem, hogy fenn kell tartanunk az Üllői úti stadiont, és ebből az összegből jelentős rész megy el a zrt. működtetésére is.

– Mégis mivel magyarázza ezt a siralmas szereplést? Ki ennek a felelőse?
– Lehet itt megnevezni felelősöket, beszélhetünk az én felelősségemről is. Innen üzenem, akinek nem inge, ne vegye magára, de nem ártana, ha néhány futballistánk elgondolkodna rajta, hogy melyik csapat címeres mezét viseli.

– Az ön felelőssége miben mutatkozik meg?
– Az én feladatom az, hogy fizetést tudjak adni a játékosoknak. Sohasem mondtam magamról, hogy futballszakember vagyok. Azt sem titkoltuk, hogy válságmenedzselést folytatunk. Sokra nem megyünk vele a jelenlegi helyzetben, de nekünk nincs három-négy hónapos tartozásunk a labdarúgókkal szemben. Sajnos prémiumot a siralmas szereplés miatt nem kell fizetni.

– Édesapja a klub korábbi labdarúgócsapatának kitűnő fedezete volt. Idősebb Orosz Pál hogyan éli meg az utódok mai szereplését?
– Hát gondolhatja, édesapám is szinte betege a látottaknak, a csapat gyenge szereplésének. Nem is jár ki a meccsekre.

– Akkor most hogyan tovább?
– Az ősszel még nyolc forduló van hátra, és úgy számolok, hogy ebből öt meccset minimum meg kellene nyernünk. Az biztos, hogy a télen jelentős erősítésre lesz szükség, legalább három-négy poszton, hogy elkerüljünk a veszélyes zónából.

– Ezek szerint változott a korábbi célkitűzés, az első három hely megszerzése?
– Lehet, hogy sokan kinevetnek, de én most is azt mondom, hogy meg kell nyernünk a Magyar Kupát.

Burkovits Ferenc / Magyar Hírlap