Mindenhol méltatják a futballtörténelem egyik legelegánsabb játékosát.
A Washington Post, a Eurosport és a Reuters is ír az aranylabdás haláláról. Többen a brazilok elleni ’66-os meccset emlegetik
„Elegáns, szenzációs, kiváló” – sajtóvisszhang Albert Flóriánról
Természetesen a világsajtóban is futótűzként terjedt a mai szomorú hír, hogy 70 éves korában elhunyt Albert Flórián. A nemzetközi híradások a nap elején elsősorban a száraz tények közlésére hagyatkoztak, megemlítve a kiváló támadó pályán elért eredményeit.
Többek közt a yahoo.com, a Washington Post és a Eurosport is viszonylag hamar írt a Császár haláláról. De már délelőtt megjelent anyag többek közt a wprost.pl lengyel, a sueddeutsche.de német és a nos.nl holland oldalon is. Találhattunk cikkeket vietnami vagy éppen kolumbiai internetes portálon is.
Szinte minden híradásban kiemelik, hogy Albert egész pályafutása alatt a Ferencvárosban szerepelt, amelyben 537 mérkőzésen 283 gólt szerzett. Emellett 75-ször volt magyar válogatott, a címeres mezben 31-szer talált az ellenfelek kapujába. 1960-ban olimpiai, 1964 Európa-bajnoki bronzérmes lett a nemzeti csapattal, míg 1967-ben egyedüli magyarként a France Football Aranylabdáját is elnyerte.
A dagbladet.no norvég portál a tények mellett Albert Flórián legemlékezetesebb meccsének a brazilok elleni csoportrangadót jelöli meg az 1966-os vb-n. Mint írja, azon mérkőzésen Albert „szenzációsan” futballozott.
Természetesen a Reuters is foglalkozik az egykori klasszis halálával. A hírügynökség „magas és rendkívül elegáns” játékosként jellemzi Albertet, aki „kiválóan kezelte a labdát”. Az írás arra is rávilágít, hogy a Császár fia, ifjabb Albert Flórián is a Ferencvárosban futballozott és a magyar válogatottat is erősítette.
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalán is megemlékeznek a magyar játékosról. Az uefa.com írásában Albertről mint „minden idők egyik legelegánsabban játszó” futballistájáról írnak.
A honlap naprakész írást közöl, amelyben megemlíti, hogy Albertet csütörtökön műtötték meg, s elsőre pozitív hírek érkeztek a beavatkozásról, hétfő hajnalban Albert mégis távozott közülünk.
Az európaihoz hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is megemlékezik az egyetlen magyar aranylabdásról. A fifa.com megemlíti, hogy az 1967-ben Aranylabdát nyerő futballista a szavazáson a szintén legendás Sir Bobby Charltont előzte meg. Albert 68, míg a Manchester United emblematikus játékosa 40 szavazatot kapott.
A külföldi portálok közül a goal.com és a worldsoccer.com elsőként írta le, hogy Albert halálát a csütörtöki műtét szövődményei okozták. Utóbbi honlap szintén megemlíti, hogy Albert Flórián és az egész ’66-os világbajnokság legjobb meccse a brazilok elleni volt, fájó azonban, hogy a negyeddöntőben – elsősorban kapushibáknak betudhatóan – búcsúztatta a magyarokat a szovjet válogatott.
forrás nso.hu
2011 November 1 at 10:18
Sajnos eddig az angol ìrott sajtòban egy sort se talàltam e szomorù hìrröl.
2011 Október 31 at 22:24
FLÓRI, FLÓRI ARANYLÁBÚ FLÓRI, MUTASD MEG, HOGY TUDSZ TE MÉG GÓLT RÚGNI. RÚGJ, EGY GÓLT A DÓZSA HÁLÓJÁBA, SZENTMIHÁLYI SÍRJON MAJD UTÁNA!
NYUGODJ BÉKÉBEN, CSÁSZÁR!
2011 Október 31 at 20:31
Tizenkét évesen – tévén keresztül – végigkövettem a világbajnokságot. Meggyőződésem, hogy a szovjetek elleni meccs BUNDA volt. Oda KELLETT adnunk a győzelmet az oroszoknak. Emlékszem, állandóan elment a kép, – “hiba a közvetítő vonalban” – felirattal – és mire visszajött, már az oroszok vezettek. Rákosinak volt egy akkora helyzete, hogy azt még én is berúgtam volna. Gyuszi az ötösről lőtte magasan fölé… Szerintem bunda volt. Aki látta, szóljon hozzá! Jól gondolom?
2011 Október 31 at 21:17
Komám!
Áruld el kérlek, Te mire nyomtad a downt? Ha nem értesz egyet, nem baj, de szólj hozzá! Vagy az már nehéz számodra?
2011 November 1 at 06:07
PONTOSAN ! Mi nem kepviselhettuk a szocialista tabort a nagy Szovjetunioe lehetett csak ez a “szerep” – nem a pici Magyaroszage ! A sport sokadlagos szempont volt a politikai palettan (mi pedig a terkepen se …).
2011 Október 31 at 18:43
Még halálával is a Ferencváros ismertségét népszerűsíti,hisz róla szólnak a hírek a világban.Sajnos szomorú az alkalom,de igazi Fradistához méltó.Nyugodjon Békében!
2011 November 1 at 05:55
Ez a kotodes szebben, jobban, hangosabban szol mint a kurt !