Egy, az nb1.hu-n megjelent írásban a DVTK szurkolói csapatunkat becsmérlik. Azt mondják, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Mi nem így teszünk.

Néhány nagyszájú miskolci maga sem tudja, mi liftezett többet: a tyúkmellükre szakadó súly, vagy csapatuk a bajnokság első, és másodosztálya között. A most éppen nem a tönk szélén álló csapat állandó sikertelenségre kárhoztatott szurkolói megtalálták a fényt a sötétben: fogadhatják a Ferencvárost.

Sok program nincs, hétvégén ki lehet menni drukkolni a csapatnak, amelyiknél röhejesebbet nehéz találni Magyarországon. Hetven évvel ezelőtt játszottak először az NB1-ben, ennyi idő alatt képesek voltak két egész kupagyőzelmet, és egy bronzérmet összeszedni, de majdnem tucatnyi alkalommal sikerült a legsilányabbnak lenniük a körberöhögött NB1-ben. Többször akartak tönkremenni mint Görögország, de legalább gazdaggá tették a galléron viselt hirdetések császárát, a mágusnak nem nevezhető Tornyi Barnabást.

Szóval ez a banda, amelyik eredményeit tekintve a Ferencváros lába nyomába sem érhet várja a zöld-fehér gárdát. Nekik ez lesz az év meccse, nekünk egy hosszú utazás az ország egy távoli szegletébe.

Ők a napot várják, mi azt, hogy hazaérjünk onnan. A sötétből a fénybe.
Nekünk ez csak egy vidéki meccs a sok közül, mi nagyobb, eredményesebb, és büszkébb csapatokkal szoktunk rangadót vívni.
Nekik marad a Szpari, és a Loki, az az ő szintjük.
Hogy türelmetlenül várjanak minket, az pedig a miénk.

(ezen akadtunk ki)