A Diósgyőr egy kicsit enyhébben játssza azt, amit a Nyíregyháza 2006-ban.
Már publikusak a Diósgyőr-Ferencváros mérkőzésre a tikettek árai. Míg a legdrágább hazai jegy 1900 Forint, addig a rossz állapotban lévő, kapu mögötti állóhelyért a vendégszektorba 2000 Forintot kérnek el. Mint ismert, a Nyíregyháza Spartacus játszotta ezt el legutóbb, a hazai ülőhelyekre 1400 Forintért, míg a felháborító körülményeket nyújtó vendégszektorba, kapu mögé, 3000 Forintért. Most ezt a Diósgyőr kicsiben játszotta el. Nézzük a Magyar Labdarúgó Szövetség ezen részre vonatkozó szabályát:
A Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Szabályzata 3.3.1.1. pontjának (A jegyértékesítési rend meghatározása) 5. bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy „Amennyiben a sportszervezetek máshogy nem állapodnak meg, a vendégszurkolók jegyeinek ára nem haladhatja meg azon jegyárait, melyet a hazai csapat szurkolói fizetnek a hasonló kategóriájúakért.”
A belépőkhöz csak Budapesten lehet hozzájutni!
2011 November 16 at 12:55
“„Amennyiben a sportszervezetek máshogy nem állapodnak meg…” Itt lehet a kutya elásva… És mi van, ha megállapodtak a 2000 Ft-ban?
2011 November 15 at 18:26
Én még nem voltam Miskolcon meccsen, most mennénk, csak az a szopó, hogy a meccs után már nincs vonat….:((
Így valakinek be kell vállalnia a vezetést (és a az alkoholmentességet…)
2011 November 15 at 18:05
Nyiregyházára anno 4000 ft volt,ezt azért ne felejtsük el.
2011 November 15 at 18:24
3000
2011 November 15 at 14:45
Remélem most aki jön a vendégbe az nem csak a mecset jön bámulni. Röhejes az idegenbeli mecseken a szurkolás. Ezen a mecsen mindenkinek oda kell tennie magát, nem csak némán szotyizgatva némi tapsikolással meg spékelve. Remélem most nem lesz olyan mint az újpest ellen, hogy a bérletesek vehetik meg elöször a jegyet(mondom ezt bérletesként) mert abból csak az lesz megint, hogy a vendégszektor 10%-a szurkol a többi bámul mint….
2011 November 15 at 16:07
A derby elleni üdítő kivételt figyelmen kívül hagyva szerintem otthon sem az igazi a szurkolás, nem olyan mint ezelőtt volt.
Én úgy gondolom sokat nyom az, hogy a csapat hogyan hajt, milyen a játéka, akarata. Számít az is, hogy általában mennyien vannak a meccsen -> egy mi Fradisták, hogy igenis megmutatjuk az oldallelátón parkoló “nyugdíjasoknak”-ezt egyáltalán nem bántó szándékkal írom, ez a szóhasználatom egyszerűen-, hogy igenis oda tudunk b*szni. :) kettő, lényeg a vendégszektor telítettsége, szurkolása is, ami legtöbbször egy nagy 0.
Nem hanyagolható el az sem, hogy milyen az összetétel a kapu mögött, a beléptetőkapuknál látható idézetet most hadd ne írjam le, hiszen aki az eredményjelző alatti szektorokba jár ezt jól tudja.
Én bevallom rengeteg meccs lehúzása után, már kb 1,5 éve kivonultam a kapu mögül a sarokba, mert egyszerűen nem tud lázba hozni egyik előénekes sem. (sem itthon, sem idegenben) Nekem sokat számít az, hogy egy karizmatikus ember legyen ott, akit mindenki követ feltétel nélkül.
Utáltam amikor 7szerre kellett énekelni ugyanazt a dalt, annak ellenére, hogy a nép 90%nak ki volt vele a f***a.
Ami a legjobban kiborít, az a már többször előfordult példa, hogy 10 percen belül ment egymás után a ti vagytok a legjobbak és az egyszerűen senkik vagytok.
A másik pedig az NB2-es, amikor a Kecsóval játszottunk 0-1-re vezettek és a második félidőben felhangzott a hajrá lilák. Na én ott kaptam agyvérzést.
Na elég volt a negatívumokból, valami jobbal fejezném be, mert a remény hal meg utoljára:
Remélem, hogy egyszer visszatérek, én lennék a legboldogabb ha lenne értelme. Bízok benne, hogy szebb idők jönnek. Én ennek tudatában készülök a Kaposvár és a Diósgyőr ellen.
További kellemes napot mindenkinek!
2011 November 15 at 14:39
Kedves Kubatov Úr!
Legyenek szívesek már egyszer végre az asztalra csapni!
2011 November 15 at 13:29
Off: a viharsarki majomcsemeték már toboroznak, küldjétek tovább minél több Fradistának ezt a facebook meghívót:
facebook.com/#!/event.php?eid=296439267046747
2011 November 15 at 14:11
Bocs, nincs facebookom, ez mi?
2011 November 15 at 21:45
Sok fradista is van azok között akik mennek..békés megyei Fradibusz járat természetesen képviselteti magát :) :P
Pl énis.Hajrá Fradi!!
2011 November 15 at 12:39
A szabály az szabály. Kivétel ezalól Magyarország, mert itt úgylátszik nincsenek meg a megfelelő szervek, hogy az ilyen kihágásokat rendezzék. A mocsok nyíregyházi parasztok tettének súlyos következményekkel kellett volna bírnia, vagy inkább az mlsz-nek szabályoznia kellett volna rögtön a dolgokat. Amennyiben most is elmarad a szabályozás remélem klubunk ezen adatokat rögzítve következő alkalmakkor e két klub vendégszurkolóinak felárat számol a belépőjegyek eladásakor!
Ne lehessen már bármit megtenni ebben az országban, és mindenről csak a Fradi ügyében hozzanak rendeletet.
2011 November 15 at 12:38
Simán lehet, hogy az MLSZ szarni fog rá! :(
2011 November 15 at 12:39
Bár ne legyen igazam!
2011 November 15 at 12:22
A helyszínen biztos, hogy nem lesz jegy? Ugyanis miskolciként nem fogok Pestre menni jegyet venni!
2011 November 15 at 12:25
Ja, ez milyen már… nekem is van nem egy borsodi fradista haverom, utazzanak fel az üllőire? Nonszensz…
2011 November 15 at 18:02
Én is ott vettem meg,amikor utoljára voltunk kaptam.
2011 November 15 at 19:27
Büszke lehetsz magadra,gyökér…
2011 November 15 at 11:24
Hazai oldalon is van két ezerért jegy, nem tudom mi a felháborodás oka…
kategória Jegyár (forint)
Állóhely (U, V, W, X, Y, Z szektor)
1100
3. kategóriájú ülőhely (A, B, I, J szektor)
1400
2. kategóriájú ülőhely (C, D, G, H, T szektor)
1600
1. kategóriájú ülőhely (E, F, S, R szektor)
1900
Kiemelt kategóriájú ülőhely (Q szektor)
2000
Vendégjegy (N, O, P szektor)
2000
2011 November 15 at 11:27
Itt azon megy a vita, (mint fent elolvashatod) hogy a hazaiak AZONOS KATEGÓRIÁJA!!!!! Ami 1100 Ft.
2011 November 15 at 11:24
Egyszer bojkottálni kellene valamelyik ilyen nagyarcú, lehúzós bagázst
2011 November 15 at 12:27
A bojkottnak akkor lenne értelme, ha ezzel anyagilag megfognánk őket, egy Leisztingerrel a hátuk mögött viszont kb lesz.arják, hogy ezer vendégjeggyel kevesebbet adnánk el…
2011 November 15 at 11:19
Rohadjanak meg!!!!!!!!!!Azt akarják hogy kevés FRADI szurkoló mennyen .Majd jövőre mikor a szentélyben lesz a vissza vágó akkor 5 ezerért kell nekik adni a jegyet !!!!!!!!!!!!,Elvégre a SZENTÉLYBEN JÁTSZHATNAK
2011 November 15 at 11:20
Már ez a visszavágó. Nyáron 1-1 lett az Üllői úton.
Egyik diósgyőri ismerősöm panaszkodott, hogy nekik is 2000 Forint volt a jegy, mi miért panaszkodunk?
Csak annyi a különbség, hogy a kapu mögé nekünk is 2000 volt, oldalra 3000!
2011 November 15 at 11:22
Zoli!
Itt nem arról szól a dolog, hogy konkrétan mennyibe kerül, hanem arról,hogy van egy szabály. Ezt olvashatod fent. Nem adhatják drágábban a vendéget, mint a hazait. Ennyi. Ez a gusztustalan, nem maga a konkrét ár.
2011 November 15 at 12:03
Miután én vagyok a vitaindító, így csak tudom miről van szó! :)
Csak írtam, hogy egy diós haverom írt rám, hogy mennyire szar volt nekik a 2000 Forintos jegy, és ezt most visszakaptuk tőlük. Csak azt olvashatod az én hozzászólásomban is, hogy nálunk (az Üllői úton) a jegy hazai részen is 2000 Ft volt, a kapu mögé, és oldalra még ennél is drágább, 3000 Ft.! És ő panaszkodott, meg mondta, hogy most visszakapjuk! Nekünk is úgy az igazságos, ha az ő kapumögötti jegyárukat kapjuk meg, AMI 1100 Ft.!!!!!
2011 November 15 at 12:31
Azért ne hasonlítsuk össze ami vendég szurkoló kiszolgálásunkat a diósgyőrivel. Nálunk cseppet sem rosszabb a vendég szektor, mint pl. az A-B-C.
2011 November 15 at 11:01
Minek kell lehúzni minket, ha minden hazai tömött lelátók előtt van és erről beszél az egész ország? Vagy fénymásolt jegyekkel vannak olyan sokan minden meccsen, hogy állítólag “egyszer mindenképpen el kell oda jutni hogy megtudjuk, milyen az”??? Kicsinyes pitiáner szánalmas népség…