Kis késéssel kezdődik a Fradi új szponzorának bejelentése.

Kubatov: Ha rend lesz, visszajönnek a szurkolók, és jönnek a sikerek is, az út felénél vagyunk, ami a szponzorokat illeti. Egy Fradi van, s bár a hirdetések a futballban jelennek meg, nincs megkötés arra, hogy a klub azt, hogy költi el. A mezen rajta lesz a hirdetés (a jobb ujján), illetve az ABC szektorban kap helyet a Provident.

A jelenlévők dedikálnak öt labdát, ezeket kapják meg az első nagycsaládos szurkolók.

Szirmák Botond a Provident vezérigazgatója: tíz évesek vagyunk, a társadalmi felelősségvállalás nagyon fontos, a Ferencváros támogatása ebben jelent továbblépést. Minden Fradi-meccsre 300 jegyet kapunk, ezt a Vöröskereszt és az ökumenikus szeretetszolgálat segítségével a rászorulóknak jutatjuk majd el. Fontos, hogy sokan járjanak és sportoljanak a Fradiban. A hátrányos helyzetű családok támogatása és a sportra nevelés a célunk.

A sport sok értéket ad az embernek, talán ez is számít a Providentnek – Kubatov.

Rendet kell tenni, az meghozza a nyugalmat és az elhozhatja a sikert. Ez az út nehéz, talán a Fradi történetének legnehezebb időszakán vagyunk túl. De itt ma is az eredmény, három éves, 210 millió forintos szerződést írtunk alá. Nyár óta tárgyaltunk. – Kubatov

A Providentet Szirmák Botond vezérigazgató képviseli.

És az a Kubatov Gábor, aki a Provident képviselőjével ebben a pillanatban érkezett meg.

A csapatot Rósa, Józsi, Klein és a kék felsőben lévő Döme képviseli.

A Toldi-terem még foghíjasan van telve, de nemsoká kezdenek.