Az NBII-es rangadóról jelentjük.
Vége – az MTK-nak köze sem volt a meccshez, sokszor, így a fejesgól előtti percekben is a kapujuk elé szögeztük Garami csapatát, de hiába, a kihagyott tizenegyes sokba került.
44. Tischler góljával megszerezte a vezetést az MTK, 0-1. 2 perc a hosszabbítás
27. Tóth Bencét buktatta Wolfe, tizenegyes, Csizi kihagyta.
20. A második félidőben Gárdosnak volt egy helyzete, nem játszunk alárendelt szerepet
Szünet: Svábnak volt még egy szép lövése, mienk volt inkább a félidő.
36. Két Tischler helyzet az egyik, míg egy szöglet utáni Vass lövés, Csizi fejes és egy Birtalan-kapufa a másik oldalon. Továbbra is a mezőnyjáték dominál.
13. Mezőnyjáték, amelyet mi uralunk, az MTK-nak volt egy kontrája, de veszélyt nem jelentett.
2011 November 24 at 00:45
Hát gyerekek én ezt sose fogom megérteni…..miből gondolja bárki is hogy az első csapatban alig játszó és amúgy morálisan és formailag abszolút mélyponton lévő játékosok “nagy erősítést jelenthetnek a 2. csapatban?????Ezzel csak azt érik el hogy egy ilyen meccs után letörik a fiatal bizonyítani akarok kedvét.Ezt a kit fikázunk kit nem dolgot meg egyszer s mindenkorra tisztázza már le mindenki magában!!!!!-van egy ikonunk akit Nyilasi Tibornak hívnak,azt hiszem elég nagy szeretetnek és tiszteletnek örved a köreinkben hála istennek!!!Ő már jó párszor kifejtette hogy a Ferencváros az a közeg ahol 1-2 meccs alatt a gödör fenekére raknak VAGY 1-2 meccs alatt égbe emelhetnek!!!Tehát az a véleményem hogy bárkit is igazoljon a csapatunk alapvető tiszteletet érdemel hiszen a szíve felett hordja a címert mint mi,DE ez a Ferencváros!!!!!Aki nem bírja a nép hangját,akinek nem szívügye hogy mi legyünk a legjobbak,aki nem tud tenni a tartós rossz formája ellen annak nincs helye ebben a klubban akik viszont mindezt megtették a klubbért azt hiszem imádtuk is érte,Csak pár nevet emelnék ki:Simon Tibor,Lipcsei Péter,Nyilasi Tibor és Természetesen Albert Flórián,de még rengeteget írhatnék.Szóval nekem ne mondja senki hogy ne szidjak olyanokat akiknek kurvára nincs itt helye,persze bizonyos keretek között!!!Hajrá Fradi!!!!
2011 November 23 at 19:34
A csizike megint megmutatta hogy érdemes vele szerződést hosszabbítani . BRAVO CSIZI !!!!!! Válogatottba azonnal !! .:)
2011 November 23 at 19:04
Sokkal jobbak voltunk, mint az MTK, de itt is az a baj,hogy nincs góllövő csatár.Aki mégis közelít valamit ehhez a poszthoz,az Varga Bence.Őt meg lecseréli Peti.
Csizmadia a 11-sig elég jó volt,utána megzavarodott.Nem tudom mi a szabály, de az Mtk-s csere elhúzása elég sportszerűtlen volt.Az általam sokszor védett Tóth Bence nagyon rossz felfogásban játszik.Valamelyik edzőnek kezelésbe kellene venni,szerintem megérné.
Ebből az MTK-ból senki sem ,a lassú, darabos Tischler sem kellene.
2011 November 23 at 18:41
két dolog:Vattai,Gruz,Vass,Birtalan focizott, a másik, hogy mind a nyolc mtk drukker láthatta, hogy az agyonsztárolt csapatuk,amely toronymagasan vezeti a tabellát, rosszabb mint a mi sokat szidott társaságunk.
most vagy óriási bunda itt minden,vagy hat futbalimitátorral is jobbak vagyunk a simán visszajutó mtk-nál.
mellesleg a jól védő Hermány a fejesnél meg sem kísérelt hárítani pedig csak pattogott a gyenge fejes.
2011 November 23 at 17:41
Van pár olyan játékosunk, akik már csak a nevükből és a múltjukból éldegélnek, sajnos már Csizi is közéjük tartozik! Nagy kedvencem volt, de ez már nem formaingadózás, hanem lejtmenet…
2011 November 23 at 17:10
Kinek a kije ez a tróger Csizi!??
Zsé-ligás játékos!
Emberek!Mit keres ez a Ferencvárosban!
A legnagyobb szégyen!!!
2011 November 23 at 17:25
arra azért én is kíváncsi lennék, mit lehet keresni kispadozással meg néha uli-buli ligakupás meg nb2-es meccsekkel. a tippem olyan 6 kiló körül van, plusz ami a tippmixből bejön egy-egy 4:4-nél és hasonlóknál…
2011 November 23 at 22:10
szánalmas vagy Bandi!!!!
kedvenc csapatod játékosát – még ha valóban rosszul is játszik – bundával vádolni bizonyíték nélkül, na az rendkívül szánalmas !
2011 November 23 at 22:23
tudod, ha lennének bizonyítékaim bármi ilyesmire, vagy akármilyen csalásra, előnytelen szerződésekre, stb. stb. már rég a rendőrség elé tártam volna őket (ellentétben az elnökünkkel), hogy bűnhődjenek a bűnösök. de aki látta az ominózus 4:4-es meccset és egyes játékosaink “szerepvállalását” az eredmény kialakításában, annak nemigen van szüksége bizonyítékokra az ítéletalkotáshoz. sajnos. ajánlom még figyelmedbe azt a videot, amikor valami dél-amerikai csapat 8:0-ra veszíti el a meccsét, mert az ellenfélnek ennyi kell a feljutáshoz. ott sem ítéltek el senki. bizonyíték híján…
2011 November 23 at 23:18
természetesen láttam az ominózus meccset! én azt láttam, hogy egy teljesen szétesett első félidő után szinte extázisban lehozták a másodikat! ha bunda volt megígérem, hogy a következő meccset előtted térden állva fogom megnézni,- ha jól emlékszem a hármasban- de akkor az lesz életem utolsó Fradi meccse!
visszatérve Csizire. láthatóan idén nagyon mély kútban van, de mégsem ez szomorít el, hanem az, hogy nem láttam ma egyetlen embert sem aki erősítés lehetne az első keretben. Csizi pedig kizárt dolog, hogy csaljon és ezzel megvádolni Fradistaként…. hát nem is tudom….
2011 November 23 at 16:18
én sajnálom Petit, egy “csatárunkban” sem volt benne a gól…. (nem felmentésként, de a tizenegyes előtt vagy két perc ment el az mtk cseréjével, közben laszti a tizenegyes ponton, Csizi a kapussal szemezett…. elbizonytalonodott a lelkem.) egyébként bosszantó, mert jobbak voltunk az mtk-nál.
2011 November 23 at 16:15
Második csapatunknak szurkolva a hideg ellen némi forralt borral védekeztem amit a büfében mértek 300ft/pohár áron.(4 pohárkával ittam).
Mivel gyanús volt az ital, mármint hogy mi köze a borhoz, kísérletképpen megszondáztattam magam kétszer is. Az eredmény 000. Nem volt alkoholtartalma az italnak.
2011 November 23 at 16:42
ez szép… :S
2011 November 23 at 15:53
Ettől a tizenegyestől függetlenül: miért kell a második csapatot Csizmadiával gyengíteni?
Biztosan nem véletlenül volt válogatott anno,de tavasz óta elfelejtett focizni…
2011 November 23 at 17:27
És még Grúzt akarjuk elpasszolni! Szép na!
2011 November 23 at 15:52
ki volt az a vadba.om aki őt nevezte ki??????így lett három?helyett ,nulla!az NB1 után rombol az NB2-ben is.
2011 November 23 at 15:45
Az mtk tényleg sehol nem volt, de a mi játékunk is igen csak akadozott. Pozitívan sajnos senkit nem tudok kiemelni, viszont Bence és Csizi hozta a “formáját” ami úgy tűnik az nb2-re sem elég, sajnálom. A gól előtt Svábot fejelte le a csatár, úgy hogy Sváb volt előrébb.
2011 November 23 at 15:23
már megint a naposcsibe bmeg…
Tőle függetlenül ha tényleg odaszögeztük az emtékát a kapujukhoz, azért illet volna betalálni… sajnos innen sem meríthetünk, hogy a góltalan csapatunkat eredményességre bírjuk…
2011 November 23 at 15:08
Francba!!!
2011 November 23 at 14:59
Maróti, Csizmadia, Junior, Pölöskey… Még a második csapatban sem érdemes játszatni őket. Amíg nem szabadulunk meg tőlük maradunk az alsóházban.
2011 November 23 at 15:03
Juniort minek bsztatod?már azét is ő a hibás ha a második csapat kikap?Csizi is tavaly még a válogatottba volt követelve,idén szarul megy neki,de jó szokáshoz híven mi nem hogy kirángatni akarnánk a szrból,hanem egyből elüldöznénk..Pölö egy erősebb csapatban jó lenne cserének..
2011 November 23 at 15:09
Én nem vagyok elájulva Pölőtől. De látni benne mostanság fantáziát. Szerintem olyan játékos lesz ő, mint Zavadszky. Mikor itt volt nem tűnt fel, de mikor máshol játszott már feltűnt. Juniort meg felesleges szidni, szerintem még ő az egyik legjobb játékosunk. Egyre inkább látok benne fantáziát. Azért mert tavaly ősszel egy kalap kaki volt, attól tavasszal már voltak biztító meccsei, ősszel pedig szerintem jól játszott. Elég volt már az ő fikázásából.
2011 November 23 at 15:25
Az nagyon esztelen lehet aki Csizit valaha is válogatottba követelte
2011 November 23 at 14:57
Szegény Csizi. Nagyon sajnálom. Az a durva, hogy ő nem rossz védő, de fejben nagyon nincs rendben egy ideje. Valahogy jó lenne visszahozni a tavaly őszi teljesítményét.
2011 November 23 at 14:56
Man of the Match: Szkútercsabi
2011 November 23 at 14:51
Az NB II-es csapatunknak egy baja van. Visszajátszás.
2011 November 23 at 14:48
ki mas lone mint Tischler, akirol mar ezer eve pofazok h ide kellett volna hozni. Helyette megfordult itt vagy feltucat total selejtes csatar, vszinuleg osszesen tobbszor annyi fizetesert. annyira jol csinaljuk!!
2011 November 23 at 14:54
mert most mit downoltok?? szerintetek nem lehetett volna idehozni legalabb kolcsonbe, valami opcioval, valami megallapodassal h tovabbadas eseten X% az MTK-e? Nem lehetett volna mondjuk Alison, Felix ketchup fizeteseert, repteteeseert, alberlet dijaert, +Olah Lorika kolcsonadasi dijaert+ fizeteseert, + a csodalatos nulla torpe Moralesunk reptetesseert alberleteert kolcsondijaert, fizeteeseert,+ akar Somalia hasonlo dijaert osszesen idehozni Tischlert?? Dehogynem, joeg, siman, a feleert is. Dilettans Prukner, dilettans vezetoseg, ez van!!!
2011 November 23 at 15:00
Nem tudom eddig hol álmodoztál, de vagy tucatszor pontsítva lett: T.Patrik ára 1 millió euró és senki nem viheti kölcsönbe.
Nem olyan bonyolult….
2011 November 23 at 15:05
Nálunk a szurkolók kikészítenék 1 hónap alat ha nem rúgdalná a gólokat..nem mindenkinek van olyan tűrőképessége mint Pölőnek..
2011 November 23 at 15:06
amit te ezerszer pofázol, azt ezredszer én lövöm le. Honnan a fenéből fizessük ki? Kb Tischler ára 1 millió Euró! Összedobod?
2011 November 23 at 15:33
aha legalabb annyira er 1 milliot mint amennyire Moralesrol mondjak. hagyjuk mar.
2011 November 23 at 14:46
Ahogy lenni szokott… a végén beüt a mennykő…
2011 November 23 at 14:45
Miért engedik oda Csizit, amikor ebben a félévben egy jó megmozdulása sem volt???!!! Rúgja egy fiatal játékos…hiszen elvileg a 2. csapat miattuk van.
2011 November 23 at 14:38
Csóró Csizi…szerintem ez t a félévet legszívesebben törölné az emlékeiből…van amikor nem jön össze semmi.
Irónia nélkül: nagyon sajnálom a srácot!
2011 November 23 at 16:33
Nem csak ezt a fél évet, hanem az egész évet. Tavasszal is a kalap sz*r volt.
2011 November 23 at 16:34
Az “a” helyett “egy”.
2011 November 23 at 14:35
CSIZI CSOMAGOLJ!
2011 November 23 at 14:28
szép volt Csizi..
2011 November 23 at 14:28
CSIZI!!!!! ELMÉSZ A FENÉBE!
2011 November 23 at 14:31
Francba!!! Minek vállalta el? Nem mintha nem lenne jó védő, de borzalmasan játszik mostanában!
2011 November 23 at 14:36
nem jo vedo, szar.
2011 November 23 at 14:44
Sokkal jobb spílerek vannak a 11-es rúgásra, akár Tóth, Varga, Gárdos . Lipcsei döntött ?
2011 November 23 at 14:45
Válogatott volt, és Short idején elég jól játszott, sőt, tavaly ősszel is.
2011 November 23 at 14:19
mérkőzésen Csizmadia, Grúz és Tóth Bence is pályára lép, Lipcsei az alábbi együttest küldi pályára: Hermány – Vattai, Grúz, Csizmadia, Sváb – Birtalan, Fülöp, Vass, Tóth B. – Varga B., Gárdos. A kispadon Rigó, Szabó, Máté, Holman, Antal, Nyilasi és Nagy ülnek.
2011 November 23 at 14:16
összeállítás ?
2011 November 23 at 14:14
a matematika szabályai szerint a 69. percben történni fog valami!
2011 November 23 at 14:34
“27. Tóth Bencét buktatta Wolfe, tizenegyes, Csizi kihagyta.”
3 percet csúsztak :)
2011 November 23 at 14:37
A tizenegyest érő akció a 69. percben indult – a 72-ben kihagyta Csizi a tizenegyest
2011 November 23 at 14:02
Örökrangadót játszik az mtk a tartalékcsapatunkkal.
2011 November 23 at 13:37
Jó meccs lehet….mindjárt vége az elős félidőnek és még semmi nem történt..