A Ferencváros történetének kiemelkedő játékosáról és egyik legjobb edzőjéről a Tempó Fradi szerzője, YSE két remek cikkben emlékezik meg.

Lakat, a játékos

Igen szívós fedezet, ma úgy mondanánk „védekező középpályás” volt. Jellemző korai Fradi-időszakára, hogy a korábbi, még az akkorinál is „lovagiasabb” futballfelfogást képviselő idősebb játékosok nem nézték ezt a szívósságot jó szemmel. Lázár Gyula pl. így szólt rá egy mérkőzésen: amikor mérkőzésen folyamatosan letámadta az ellenfél labdás emberét,: „Na, idefigyeljen, maga, Lakat, ez úriemberek sportja, eddig mi támadtunk, most ők jönnek.”

Az alacsony fedezet nem szólt vissza, ám Lázár Gyula néhány mérkőzéssel később visszavonult, és ő tovább keserítette az ellenfél támadóinak életét. Pedig kifejezetten sportszerű játékos volt, csakhogy akkoriban a szoros emberfogáshoz és a letámadáshoz nem voltak hozzászokva.

Tanári működésével játékosként sem hagyott fel. Egyik tanítványa évtizedek múlva így emlékezett vissza rá.

„Intelligens, kemény, igazságszerető embert ismertem meg benne, akire több évtized távlatából is szívesen emlékezem.”

Többet itt.

 

 

 

Lakat, az edző

Ugyan az 1967-es év nem indult jól, mert az egyiptomi túra mérlege egy vereség és egy döntetlen volt (1:2. 2:2), majd utána a VVK-ból kiestek az Eintracht Frankfurttal szemben (odakint 1:4, idehaza 2:1). Mindenki temetni kezdte a csapatot, és elkívánták őt is „melegebb éghajlatra”. De utána mindenkinek a szája tátva maradt, mert olyan sorozatot produkált a csapat, amit ritkán. A bajnokság félidejében 15 meccs után ez volt a helyzet: 14 győzelem, 1 döntetlen, 40:9-es gólkülönbség. Igaz ugyan, hogy az MNK döntőjében kikaptak az ETO-tól… Ősszel valamivel gyengébb lett az eredmény, de első vereségét a csapat csak azután szenvedte el, hogy fölényesen bebiztosították a bajnoki címet. Közben természetesen állva maradtak a VVK-ban (FC Arges Pitesti 1:3 és 4:0, Real Zaragoza 1:2 és 3:0, FC Liverpool kétszer 1:0). És hab a tortán: 1967-ben Albert lett az Aranylabdás!

 

Az 1968-as tavasz egy kevéssé sikerült mexikói túrával indult, a bajnokságban sem remekeltek akkori saját magukhoz képest (8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 29:17), és az MNK-ból is kiestek a Szegedi VSE-vel szemben, ám a nemzetközi porondon tovább gyűjtögették a skalpokat, (Atletic Bilbao kétszer 2:1, Bologna 3:2 és 2:2), és így bejutottak a döntőbe.

1968 őszén viszont a csapat összekapta magát, és 13 győzelem mellett mindössze 2 döntetlenje volt, 36:9-es gólkülönbséggel). Varga lelépése dacot szült a csapatban, bár egyébként baljós előjel lehetett. Még az is elmegy, hogy a VVK döntőjében a Leeds Unitedel szemben alulmaradtak (0:1 és 0:0., a Leeds gólja még az angol sajtó véleménye szerint is unfair körülmények között esett, magyarul Géczit labdástul belökték a kapuba). Ám a BEK-ben nem indulhatott el a csapat, merthogy a politika közbe szólt, mivel a Varsói Szerződés országainak csehszlovákiai bevonulását követő nyugati reakció miatt a magyar csapatokat (is) visszaléptették az európai kupaküzdelmektől.

Többet itt.