A Tóth Csaba vezette biztonsági cég nem volt a fradisták testi épségére tekintettel a DVTK-meccs előtt. A rendőrség konvojokban eresztette a stadionhoz az autóval és busszal érkezőket, s természetesen a vonattal utazók is egy tömegben érkeztek a pályához. Ez már eleve nem vezethetett jóra, azonban azzal, hogy egy egyméteres kapun keresztül egy sorban engedték csak be a szurkolókat, akiknek át kellett nyomniuk magukat egy biztonságiak alkotta sorfalon is, mire bejuthattak a stadionba, valódi veszélyhelyzetet alakult ki. A biztonságiak előrenyomták a tömeget, amelyet a turnusokban érkezők hátulról nyomtak előre – az így kialakult présben sokaknak légszomja alakult ki, nem sokon múlt, hogy komolyabb következménye ne legyen a hazai rendezők által kialakított balkáni állapotoknak. Mindezt kétezer forintért.

Azt hihetnénk, hogy a West-Balkán eset óta tanultak a biztonságiak (s egyben az ezt békés távolságból figyelő rendőrök) abból, hogy mi a következménye annak, ha egy nagy tömeget egy szűk keresztmetszetű bejáraton akarnak átvezetni. Reméljük nem kell egy újabb tragédia ahhoz, hogy a futballban is átgondolják a vonatkozó gyakorlatot, s emberi körülményeket teremtsenek.