A Nemzeti Sport osztályozta a játékvezetőt.

Igaza volt Bede Ferencnek, amikor a Nemzeti Sport hasábjain hangot adott azon aggodalmának, hogy egy felfokozott hangulatú mérkőzésre olyan bírót küldenek, aki nem FIFA kerettag. A sportnapilap két nagy hibát hozott fel, amikor Solymosi, valamint partjelzői is csődöt mondtak, az egyik Budovinszky kezezése, a másik pedig a Liban kiállítását hozó akció téves megítélése volt. Bő egy éven belül másodszor szerepelt le Solymosi fontos mérkőzéseken, bár nincsenek kétségeink, hogy Vágner Lászlótól mindkettőért dicséretet kapott, a tegnapiért persze nem nagyot, mivel célját nem sikerült elérnie.