Kedden pont kerülhet a Fradi-ingatlan és a futballcsapat ügyére, hogy aztán a labdarúgók a jelenlegi irányhoz képest más módját válasszák az érvényesülésnek; az egyszemélyi tulajdonlással szemben támogatókra igyekeznek lelni, hogy velük és a saját bevételekből juttassák egyre feljebb a klubot. Minderről Orosz Pál vezérigazgató nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
Ha a tervezett forgatókönyv szerint alakul a Fradi-visszavásárlási projekt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-é lesz ma az Üllői út és a Könyves Kálmán körút határolta ingatlan, a labdarúgó zrt. többségi részvényeit pedig a klub, az FTC veszi meg. Valamelyest továbbgondolva az eseményfolyamot, feltételeznénk, a futballvezetőség máris azon ötletel, hogyan lehetne megtalálni a legmegfelelőbb befektetőt, netán már az igazgatói irodában hevernek az Abu-Dzabiba, Moszkvába és Sanghajba szóló repülőjegyek az új tulajdonost felkutatandó, ám ehhez képest…
„Egyértelmű cél, hogy egy bizonyos befektető helyett tehetős szponzorokra leljünk, akik támogatják a futballt, amely a Ferencvárosi Torna Club része, és nem egy cég vagy személy tulajdona, ami eddig sem jött be – jelezte Orosz Pál vezérigazgató, hogy a jelenlegi trendhez képest más utakon járna a Fradi. – Az ideális az lenne, ha a támogatók biztosította összegekből, valamint egyéb bevételeinkből – például a marketingjogokból, amelyek a megváltozó sporttörvény értelmében visszaszállnak az FTC-re – sikeresen működtethetnénk a futballszakosztályt.″
Dollármilliomos olajmágnásokra hiába ácsingóznak tehát a zöld-fehér drukkerek (hacsak nem akar mecénásként beszállni egy sejk vagy oligarcha, de hát arra az esély annyi, mint hogy Kevin McCabe stadiont épít az Üllői úton), ám mert Orosz Pál az angol éra alatt is az Albert Flórián Stadionban tevékenykedett, kíváncsiak voltunk a véleményére.
„Kevin McCabe beszállása akkor jót tett a Fradinak, nem tudom, beszélhetnénk-e ma ferencvárosi labdarúgásról, ha ő nem jön. Tiszta sor, hogy számára kiemelten fontos volt az ingatlan, de a szándékai komolyak voltak. Az elődeimet viszont nem tisztem megítélni, hallottam magam is ezt-azt, de csak hallomások alapján felelőtlenség volna határozott kijelentésekkel élni. Nem biztos, hogy mindig a legmegfelelőbb emberek dolgoztak a tulajdonos mellett, és talán kissé alábecsülték a magyar első osztályt, az legalábbis jelzésértékű, hogy abból az érából már csak Liban Abdi van itt. Rajta kívül az erőcsatár Anthony Eldinget és André Schembrit tudnám még elképzelni az együttesben, a máltai azonban nem akarta nálunk folytatni karrierjét. Szerintem Prukner László faragott belőle futballistát, mégis hiába ajánlottunk neki két és félszeres pénzt, nem minket választott.″
Nagy kérdés, a télen ki dönt a Fradi mellett? Détári Lajos szakmai igazgató biztos, ami biztos alapon leadott egy listát, a névsorról sokat elmond, hogy egyik kiszemelt sem tagja a huszonötön túliak társaságának – sőt. Hogy végül ki bújhat zöld-fehérbe, az a közeljövő kérdése, az ősszel mindenesetre a vártnál több fals hang szűrődött ki az öltözőből, és a fellépéseken is nemegyszer „félreütöttek a zenészek”.
2011 December 27 at 23:57
Pali pedig az ÉV Vezérigazgatója!
2011 December 27 at 20:48
Mivel józan paraszt ésszel gondolkodva,nem is tehet mást Orosz!
Azt a tehetős tulajdonos jelöltet aki fradi szimpatizáns,a közönség is elfogad,üzleti,szakmai adottsága is megvan azt még a jó Isten nem teremtette meg! Tehát marad a mecénások keresése,meg ha tényleg lenne egy előbb említett tulajdonos jelölt akkor valószínű,hogy saját bizalmi emberei lennének beültetve és egyáltalán nem biztos, hogy akkor a jelenlegi vezetőknek maradna valamilyen pozíció. Mert azért ne feledjük, még mindig lehet a zavarosban halászni!
2011 December 27 at 19:53
Jó estét mindenkinek !
Tisztelt uraim !
Jó lenne,ha végre-valahára leszámolnánk azzal az illúzióval,hogy a foci tiszta üzleti alapon működhet Magyarországon. (a világban sem nagyon)
Egy-két őrült maffiózón olajsejken kívül ahol stabil lábakon áll egy focicsapat,azt vagy több százezres szurkolói tulajdonos sereg támogat(Lásd Barca) vagy olyan részvénytársasági formában működik amiben az adott önkormányzat és AZ ÁLLAM IS TULAJDONOS (lásd Bayer München !)
Mi pedig ? Megtapasztalhattuk:volt tulajdonosunk?Hazai viszonylatban tőkeerős volt ? Igen és igen…az eredményt ismerjük…
Kipróbáltuk a Barca-modellt…leégés…
Szóval kezdjük újra,működtessük az egyesületi modellt,legyünk mind többen egyesületi tagok… igaz,hogy ez nehezebb,macerásabb…
2011 December 27 at 19:56
Egyesületi modell? Az mi? A tagok eltartják az egyesületet a befizetéseikkel? Az szerinted működőképes?
2011 December 27 at 20:23
Adam igen működőképes amennyiben normálisan megvalósítják. A Bayer München-nél,a Barcánál vagy a Realnál is működik. Amennyiben van néhány tag aki 100 egységet vannak olyanok akik 50 egységet van sok aki 10 egységet és van sok-sok aki 1 egységet fizet be.Erre a tőkére már lehet építeni lehet találni szponzort aki sok-sok egységet ad. Ebben az esetben nincs szükség tulajdonosra csak mecénásra aki nem akarja magának a Clubot csak támogatni szeretné. Az FTC így működött kb.50 évig,így lett a világ egyik legjobb csapata és így sikerült felépíteni egy a maga korába világszínvonalúnak számító stadiont.
2011 December 27 at 20:57
Kedves Pilu!
Azt azért ne felejtsd el,hogy ha jól emlékszem akkor a club átvilágítására sem tudták össze szedni a pénzt a szurkolóktól,pedig az csupán 1-2 százaléka a csapat éves működésének.Pedig az is az elindulás első lépcsőfoka volt. Sajnos az emberek ma már megnézik hova teszik a pénzüket (ha van),főleg úgy hogy azért tulajdonképpen semmit nem kapnak. Más kezeli,más felügyeli,más hoz döntéseket,magyarul semmilyen beleszólást nem kap semmihez. Max. roppant nagy szerencsével lehet egy magyar szinten jó csapatunk és annak örülhetünk. Jelen helyzetünkben ez nekünk már felér egy BL. trófeával.
2011 December 27 at 21:13
Kedves Totti!
Csak arra próbáltam rávilágítani,hogy működhet ez a dolog ahogy a múltban is működött és ahogy máshol is megy. Bár itthon sajnos sok dolog nem működik úgy ahogy máshol,de hátha.
2011 December 27 at 18:03
Kereskedelmi jogokhoz:
Elnökünk nemrég a Facebook-on egy szurkolói kérdésre, mely a shop kínálatára irányult az alábbi választ adta:
“Polo, sapka, sál a mi shopunkba is volt, bár lehetne jobb…januártól minden másként lesz!”
Remélem tényleg januártól minden a Fradinál lesz ami a Fradié!!!!
2011 December 27 at 16:49
Naná hogy nem tulajdonost! Hiszen most fog beindulni a Fradiváros vagyonkezelői biznisz ahol Kubatov és Orosz is vezető lesz. De végül is mindegy, az a lényeg hogy ebből a projektből a maximumot hozzák ki és ne csak “jó” magyar szokás szerint csak a saját pecsenyéjüket sütögessék.
2011 December 27 at 16:34
A hosszú távú stabilitáshoz pedig egy tőkeerős tulajdonosra lenne szükség. Aki sajnos nincs, mert akik hajlandóak voltak beszállni a fociba, azokat a vidéki klubokhoz rendelték. A többi igazán tőkeerős vállalkozót meg nem érdekli a magyar foci.
A szponzor elég képlékeny, főleg akkor ha az éppen az aktuális hatalomhoz kapcsolódik. Ráadásul a mindenkori gazdasági helyzet is keményen bejátszhat a pénzek utalásban.
Ettől függetlenül jelenleg én sem látok más megoldást, több lábon kell állni, de illúziókat ne nagyon kergessünk. Évi egymilliárdot “összekoldulni” 2012-re, hát nem lesz egy könnyű menet. Persze lehet kevesebb is, de akkor továbbra is csak a 5-8 hely lehet a cél.
2011 December 27 at 16:21
Ha Orosz komolyan gondolja amit állít, akkor azt nem tudom miért volt akkora probléma 2008 előtt szponzort találni? A kommunista Furulyás sem tulajdonost keresett először, hanem tőkeerős befektetőket vagy részvényeseket hogy működövő tegye a zrt-t.
A probléma pont az volt, hogy sem a nagy, sem a kisvállalkozói szektorban nem érdekelt senkit az ilyenfajta sportvállalkozás: nem volt mögötte ingatlan, csak egy adóssággal terhelt zrt, aminek a sikerei eléggé messze voltak ahhoz, hogy ne csábítson ide senkit. Éppen ezért kezdték el ingatlannal együtt árulni, mert arra volt vevő. (Kényszerű üzlet volt ez)
A Fradi mint márka mára leértékelődött, messze már az utolsó siker, pláne nehéz a médiajogok nélkül mozogni. Alulról építkezés szóba sem jöhetett, hiszen Dámosy hívószavára mindössze pár ezer ember volt hajlandó pénzt áldozni a Fradiért.
Orosz személye egyelőre semmilyen pluszt nem hozott, a Fradi kommunikációs szakemberként sem tudott jelentős eredményt elérni. Általában negatív felhanggal beszélnek rólunk az országos híradásokban, nincs képviseletünk az MLSZ-ben, nincs érdekvédelem, nincs normális belső és külső kommunikáció.
Szóval összességében a jelenlegi állami hátszélen kívül semmilyen erőt nem látok a Fradi hosszútávú működésére
2011 December 27 at 16:20
Jöjjön már az a hír, hogy “Ingatlan visszavásárolva!”
Szerződés aláírva!
Tulajdonos Magyar állam & FERENCVÁROS!!!!
+ Kíváncsi vagyok mit értett Mccabe azon, hogy pár száz millával támogatja is a klubot?
2011 December 27 at 16:43
ez a nyilatkozat hol olvasható? mert nekem is feltűnt hogy 1-2 hsz-ben valaki említette hogy még meki pénzzal is támogatja a zrt-t. /gondolom a megállapodás része lehet hogy az 5 milliárdból még “visszaad” egykis manit /
2011 December 27 at 17:45
Alehandro2
Amikor először megjelent az nso-ban, hogy Mccabe eladja az ingatlant, akkor volt az újságban egy hosszabb interjú az éppen Budapesten tartózkodó Mccabebbel. Kérdezték tőle, hogy hogy viszonyul a Fradihoz ezek után. Ő mondta, hogy “mindig a 2. számú csapata a Fradi lesz, és, hogy ezek ne csak szavak legyenek pár száz millióval támogatom is a klubot”!
Hogy ez mit takar, na az a nagy kérdés!!!
Jó volna tudni, és jó volna, ha szóról szóra azt takarná amit jelent a mondat! És kp-ben! :D
2011 December 27 at 15:26
Nem beszéltek róla, de Muszbek Mihály 2. oldalon elhelyezett keretes nyilatkozatát is idetenném. Utóbbi időben nem tudok egyetérteni gondolkodásával. Sem a szűk gondolkodású Puskás Stadion átépítésére vonatkozót (kisebb stadion javasol, mert az indoklása szerint focimeccsekhez elég, nincs annyi mérkőzés, stb.), mert pont az a cél, hogy Európa és a világ eseményeit (értsd világversenyek, koncertek, előadások, stb.) vendégül láthassa a főváros. Gazdaságilag is hibás a gondolkodás, mert (modellezem) ha az év minden napjára telt házas rendezvényközpont lesz, már a megtérülés rentábilis lesz a nagyobb stadionban is. (természetesen ezt ki kell számolni)
Vissza a cikkhez, tulajdonost preferál, ami lehet egy út, de Orosz Pali szavait megerősítem, hogy lehet az is egy irány, hiszen egyrészről a tulajdonos is (többek közt) cégeket von be (szponzorokat), kapcsolati tőkét használ (szponzorokat), ma nem a sport az, ahol magántőkét fektetnek be és nem elsősorban Magyarországon.
Ugyanakkor, ha (modellezem) Orosz Pali nyilatkozatára alapozom, található pl. 10 (9-8-7) támogató/szponzor, akik képesek médiafelületért, releváns célcsoport eléréséért, jelentős pénzeket mozgósítani (mint ahogy az elmúlt hónapokban is megtették, kiegészítem más sportgazdasági forrásokkal (jegybevétel, játékoseladás, relikviák, tv-s jogdíjak, szövetségi támogatás, stb.) igenis megoldható – a tulajdonjog értékesítése nélkül is.
A két irányt nézve – pedig a Ferencváros esetében igenis a második irány az értékesebb. Ezekért hibásnak gondolom a nyilatkozatot.
2011 December 27 at 13:43
Elfingről nem beszélt, hogy “A” mester miatt távozott-e. Pedig ahogy olvasom, ő is el tudná képzelni a jelenlegi csapatban …
2011 December 27 at 20:19
elFING?
:)
2011 December 27 at 12:57
Remélem úgy kapjuk vissza ahogy ö megszerezte,sunyi és aljas módjára.
2011 December 27 at 13:22
szemet szemért… de az aljas mód mégsem lenne Fradista szellemiségű
2011 December 27 at 10:46
érdekes félmondat: a sporttörvény változása miatt visszaszállnak a marketingjogok. tehát kedves várszegi úr, hogy értsd: ha nem leszel rugalmas e téren, egyszerűen visszaállamosítjuk, mint a magánnyugdíj pénzeket. úgy látszik ismét van némi előnye annak, hogy az elnökünk hol van mellékállásban, és ráadásul számunkra okosan ki is használja. nem feltétlenül értek egyet az ilyen módszerekkel, de a fradi érdekében “a cél szentesíti az eszközt” tipikus esete.
2011 December 27 at 16:38
nem mondanám visszaállamosításnak, hiszen nem az államé lesz a marketing jog hanem a klubbé. amúgy meg láttuk mit is ér egy “jog” egy magánkézben. MŰKÖDTETNI, valós marketing és kereskedelmi tevékenységet nem is akart az ördögfajta csinálni. csak ül rajta hogy milliárdot kivegyen az eladásból.
2011 December 27 at 10:45
“Az ideális az lenne, ha a támogatók biztosította összegekből, valamint egyéb bevételeinkből – például a marketingjogokból, amelyek a megváltozó sporttörvény értelmében visszaszállnak az FTC-re”
Most akkor mi van? Várszegivel tárgyalunk vagy az új sporttörvény miatt kapjuk vissza?
2011 December 27 at 10:35
off
Briósgyőr-Fradi a sport2-n most. :)
2011 December 27 at 10:38
Már odakapcsoltam!
2011 December 27 at 11:01
jujj, de izgulok, vajon nyerünk-e?:)
(kár hogy melózom és nem látom a briósgyőriek sírását és mi örömünket…)
2011 December 27 at 11:42
le van mentve gépre :D