Csak névrokonságról van szó.
Pölöskey Pétert (23) már jól ismerhetik a Fradi-szurkolók, míg Pölöskei Péter (20) azon van, hogy letegye névjegyét a Ferencvárosnál.
- Petivel csak névrokonok vagyunk, azóta ismerjük egymást, amióta nyáron a Fradihoz szerződött – mesélte Pölöskey Péter, aki ősszel az Újpest, a Siófok és a DVTK ellen is eredményes volt a 9. helyen álló együttesben. - Már volt arra példa, hogy egyszerre voltunk pályán Ligakupa-mérkőzésen. A meccsen nem okozott gondot, hogy ugyanúgy hívnak minket. A csapattársak nem tévesztenek össze, ahogyan Jováékat sem, hiszen a kapusunk, Jova Levente mellett sokszor Aleksandar Jovanovic középpályásunkat is „Jovázzuk”.
Az FTC labdarúgói már megszokták, hogy a januári felkészülést a Détári-csapattal kezdő Pölöskeit Kispölőnek hívják. A szurkolók azonban gyakran összetévesztik az ősszel az NB II-ben játszó futballistát Pölöskey Péterrel.
- Előfordult, hogy közösségi oldalakon írtak nekem, mert úgy gondolták, én játszom az NB I-es csapatban. Sőt, aznap, amikor Pölő gólt rúgott az Újpest ellen, rendeltem pizzát, és a futár gratulált nekem, mert azt hitte, én voltam eredményes – nevetett Pölöskei Péter, aki megtiszteltetésnek tartja, hogy az NB I-es kerettel készülhet a tavaszi folytatásra.
- A nyáron igazoltam az FTC-hez, nagyon jól érzem magam itt. Sokat jelent, hogy az ország legpatinásabb együttesének lehetek a tagja. Mindent megteszek azért, hogy itt is maradjak az első keretnél - mondta Pölöskei Péter.
forrás: blikk.hu
2012 január 28 at 16:59
Én annak örölnék legjobban, amikor a játékvezető azt kérdezné a sok – sok rúgott gól után, hogy a könyvelésbe a neveteket ” i ” vagy ” y” betűvel írjam?
2012 január 27 at 18:27
Nem nehéz Pölöskey idei termését belefoglalni egy mondatba…
2012 január 27 at 19:51
Nem nehéz, valóban, így aztán meg is teszem:
Idén ötször volt kezdő, rúgott 3 gólt.
Nézd, láthatólag nem a Copacabanán csiszolta technikáját, de jelen helyzetben ez nem számít. Egy csatárt a góljai minősítenek. Ha a hátáról, vagy az orra hegyéről pattan be, akkor onnan.
Vannak ilyen emberek, emlékezz Eldingre. Ő is egyvalamit tudott: jókor volt jó helyen. Ha egy csatár eredményes, akkor különösebben nem kell magyarázkodnia.
2012 január 27 at 21:35
Ndjodo is ilyen volt :D