A Honvéd tulaja szerint a végén nyerhettek volna, mondjuk kapuralövés nélkül nehéz…
Nagyszerűen szurkoló, a csapatot bíztató kispesti szurkolók előtt játszott tegnap döntetlent a Budapest Honvéd csapata az FTC ellen. Igaz, hogy mindez az Albert Stadionban történt, de a rigmusokból, a hangerőből következtetve lehetett volna akár a Bozsik Stadionban is. Tegnap a szurkolók tökéletesek voltak. Játékunk még nem annyira, de ami késik, az nem múlik. Az igazság az, hogy védelmünk rendben is volt, de egy libalegelőnek beillő pályán nagyon keményen és határozottan futballozó ellenfél ellen támadójátékunk bizony akadozott. Pozitívumként említeném, hogy az Üllői útról pontot elhozni nem könnyű, és hogy játékosaink fantasztikus akarással és teljes odaadással játszottak. Tudom, azt mondják, ez az alap, de én azért gratulálok nekik, mert ez nem mindig volt így. Edzői stábunk tovább dolgozik, és remélhetőleg támadójátékunk is megfelelő szintre emelkedik a közeljövőben. Csak érdekességként említeném, hogy a második félidő utolsó 20 percében, amikor csapatunk még teljes gőzzel futballozott, az ellenfél már kevésbé bírta a tempót, s ekkor akár el is dönthettük volna a mérkőzést a mi javunkra. De azért az 1 pont is jól jöhet még.
forrás: pepsifoci.hu
2012 március 20 at 19:26
Te meg egy b@rom vagy Hemi… na és? Jah és Sz@r a Kispest!
2012 március 20 at 19:15
Ki ez a Heminway? ismerik ezt valahol?irígy mert a Fradit nem tudta megszerezni annak idején, egy piperkőc nagyképű ratyi.
2012 március 20 at 17:46
Miért érez kényszert ez a névlopó ürge havonta legalább egyszer, hogy bebizonyítsa teljesen hülye?
2012 március 20 at 15:20
Hú, a szabógyuri most aztán jól odamondott!
A mókus őrs meg ……
Na hagyjuk!
2012 március 20 at 14:30
Ez egy gyökér ne is foglalkozzunk vele… viszont a pálya sajnos tényleg elég siralmas állapotban van :(
2012 március 20 at 13:52
Pont a Honvédnak van ehhez pofája, mikor jóformán tíz évig csak abból próbáltak megélni, hogy a szántóföldre emlékeztető pályájuk majd lerombolja az ellenfél játékát.
2012 március 20 at 12:54
Oké, hogy szopkodja a saját csapatát, de ha nincs rá oka, akkor miért nem azt mondja, hogy sz.rok voltak és nem volt egy lövésük sem? Idióta…
2012 március 20 at 12:41
Legjobb védekezés a támadás, no nem a tettekben, a fociban, mert azt nem tették. Nem a gyep zavarta őket, hanem a labda, amit csak néha ismertek fel. Érdekes a mieinket a pálya nem zavarta, pedig egy helyen voltak, akik szerettek volna játszani, és akik nem. Hogy Hemingway és Supka egy sípot fújnak az érthető, ui az össz: IQ 11,5. Az már,hogy Szabó is velük fújt, az elszomorító és káros.
Tisztelt H. és S. amennyiben ezzel a játékkal szereznek , akár 4-5. helyet a honi ligában az a nemzetközi porondon sz@rt sem ér, illetve annyit amennyit Önök hozzátettek személyükkel a magyar focihoz már évek óta, egy nagy rakás sz..t !!!
A huhogásról meg annyit, hogy az nem tűnt fel a 4.-ik bírónak, aki folyton Dömét molesztálta, mert azt csuklásnak vélte, ugyanis a kispestieknek örökké nagy falat marad a Fradi! S, sajnos az MLSZ-nek is.
Mindörökké FTC!!!
2012 március 20 at 12:25
Huhogást remélem megy a csekk, hemitulok.
2012 március 20 at 12:42
*huhogásért
2012 március 20 at 12:24
hemikém, az összes támadásotok ráférne egy 1.44-es floppy lemezre…
2012 március 20 at 12:19
Hülye.
Az MTK pálya az a libalegelő.
Cetereum censeo Veberem esse expellendum.
Egyébként az a véleményem, Vébert el kell távolítani.
2012 március 20 at 11:54
Hemingvéj kb 2 éve kilépett az mlsz vagy liga főmuftijai köréből, nem tudom pontosan a bizottság nevét, de Tarsolyékkal volt egy asztalnál, mindezt tette azért, mert nem akarja, hogy feltűnő legyen a részrehajlás, “természetesen” egy másik mlsz bizottságba bekerült, ha jól rémlik valami utánpótlással kapcsolatosba.
Teszi az agyát, közben napnál is világosabb, hogy idénre lezsírozta a haverokkal a honvéd uefa indulását, elég csak a temérdeknyi megkapott 11-esre gondolni, emellett hány és hány csapat lefeküdt nekik, ugyanúgy, mint a Lokinak a mezőny 75%-a idén.
A loki megkapja erre a gyenge anticsapatára az aranyat, mégpedig azért, mert így akarják lenyomni az emberek torkán a milliárdos beruházást debrecenben, ez az egy “szakmai” érv, hogy a bajnokcsapatnak kell új stadion.
Ezt elintézték idén.
A Vidi Viktorral idénre beáldozta magát emiatt, marad nekik az uefa, ugyanúgy Tarsolyéknak is, akik már régen vágytak újra kupára, már ha engedik őket indulni.
4-iknek Hemingvéj is kért a sajtból, ő is már régen várt erre, most van egy középcsapata, ami szerencsével és segítséggel ott tudott ragadni az élmezőnyben, idénre ez a leosztás.
Mivel gyuri hemi bennfentes, ezért leszólhatja a Fradit, elmaszatolhatja a bíró részrehajlását, egekbe emelheti a szurkolóit, miközben azok végig huhogtak és gyalázták a végén Dömét.Megteheti, a haverok közé tartozik ő is.
Hát, ez a mai magyar labdarúgás és ők a labdarúgásunk “krémje”.
Már mosolyogva várom majd a nyári kupás kieséseket a máltai vagy lett bajnok vagy kupagyőztesek elleni selejtezőkben…ott majd eljön az igazság pillanata, mint minden évben már régóta.
2012 március 20 at 11:57
10/10
2012 március 20 at 13:48
és majd kezdődik minden elölről…bele sem merek gondolni, mennyi halasztás lesz eme 4 teljes mértékben szimpatikus csapatok miatt, mert, hogy nem tudják kipihenni magukat mert előtte 2 héttel EL/BL selejteztek….esküszöm inkább legyen az újpest kupaindulós helyen úgy hogy a szezonban oda-vissza ütjük őket, mint ezek az mlsz-kormány bérenc s.ggnyaló “csapatok”
2012 március 20 at 11:54
A libalegelő a te gyerekkorodban volt ismert játszótér, te esztergált f@szú “barátom”.
2012 március 20 at 11:53
Hemingway: ANYÁDÉK A MÉHLEPÉNYT NEVELTÉK FEL!Szerinted rájöttek már?
2012 március 20 at 11:50
Ha Fradi pálya libalegelő, akkor talán még egy birkának is jut hely, gyere birka egyél!
2012 március 20 at 11:45
ez a kispest szurkoló sz@rházi f@sszopóó!! Buzi Hemingway!!
2012 március 20 at 11:37
Akkor már értem miért nem jöttetek át a félpályán , vén majom .
2012 március 20 at 10:58
Az ilyen megnyilvánulásokból látszik, milyen nagy hiba volt bezárni az OPNI-t.
2012 március 20 at 10:58
Kezet foghatsz Supkával te majom!
Most őszintén?! Melyik meccset emlegetik a nyilatkozatukban?! Nem a tartalékcsapatról beszélnek? Olyan nagy egyetértéssel beszél mindegyik, hogy nem igaz…
Ha esetleg nem el vagytok tájolódva, leírom nektek mégegyszer: HELYZETETEK EGYETLEN EGY VOLT AZ EGÉSZ MECCSEN!!!!!
Aztán most már befoghatjátok a pofátokat, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítsetek egymásnak bekapni egymás p*csét…
2012 március 20 at 10:56
Kezet foghatsz Supkával te majom!
Most őszintén?! Melyik meccset emlegetik a nyilatkozatukban?! Nem a tartalékcsapatról beszélnek? Olyan nagy egyetértéssel beszél mindegyik, hogy nem igaz…
Ha esetleg nem el vagytok tájolódva, leírom nektek mégegyszer: HELYZETETEK EGYETLEN EGY VOLT AZ EGÉSZ MECCSEN!!!!!
Aztán most már befoghatjátok a pofátokat, vagy ha egyedül nem megy, akkor segítsetek egymásnak bekapni egymás pöcsét…
2012 március 20 at 10:52
hemi…milyen meccset néztél? A “drága” játékosod lerúgta Somáliát, a kapus a 16oson kívül fogta meg a labdát…és téged csak a pálya minősége érdekel?
Szégyen!!!!
2012 március 20 at 10:37
ne foglalkozzunk hülyékkel, mert lesüllyedünk az ő szintjükre, ott meg legyőznek minket a rutinjukkal…
jaaa…aki “ha ló nincs jó a szamár is” alapon választ csapatot csak csöndben kussoljon!
2012 március 20 at 10:29
Igaz, hogy mindez az Albert Stadionban történt, de a rigmusokból, a hangerőből következtetve lehetett volna akár a Bozsik Stadionban is.
Persze, mert ott is le vannak szurkolva! :)
2012 március 20 at 10:26
A pálya talaja tényleg nem jó.
Egyébként, ki olyan naiv, hogy meglepődik azon, ha Gyurka bácsi hülyeségeket beszél, főleg, ha rólunk van szó?
2012 március 20 at 10:25
annyira szánalmas ez a figura, hogy inkább nevetek ezen a szövegen, minthogy bosszantson :)
2012 március 20 at 10:12
Emlékszem én még a picipesti felszántott kukoricaföldre, ahol egy lapos lövés a ficakban kötött ki mert úgy felpattant egy buckán :D Támogassa bonbon szabó a magyar focit és adjon pénzt amiből fel lehet újítani a pályánkat… :) nem érdemes vele foglalkozni, most rém boldog hogy nem kaptak ki. A maximumot kihozták az antifocijukkal… ennél nagyobb öröme ne legyen az életben…
2012 március 20 at 09:59
Honnan szerzi a cuccot nagyon ütős!
2012 március 20 at 11:45
Kiszürcsizte a bon-bon ból….
2012 március 20 at 09:44
“…a csapatot bíztató kispesti szurkolók előtt játszott tegnap döntetlent a Budapest Honvéd csapata az FTC ellen. Igaz, hogy mindez az Albert Stadionban történt, de a rigmusokból, a hangerőből következtetve lehetett volna akár a Bozsik Stadionban is. Tegnap a szurkolók tökéletesek voltak.”
Ki tud több hazugságot és csúsztatást felfedezni benne?
2012 március 20 at 09:48
Part II.
“a második félidő utolsó 20 percében, amikor csapatunk még teljes gőzzel futballozott, az ellenfél már kevésbé bírta a tempót, s ekkor akár el is dönthettük volna a mérkőzést”
:DDDDD
Akkor most együtt egyszerre:
ALÉÉ ÁLÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ
B.UZI HEMINGVÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉJ
B.UZI HEMINGVÉJ
B.UZI HEMINGVÉJ
B.UZI HEMINGVÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉJ
2012 március 20 at 10:05
ALÉÉ ÁLÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ
B.UZI HEMINGVÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉJ
B.UZI HEMINGVÉJ
B.UZI HEMINGVÉJ
B.UZI HEMINGVÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉJ
2012 március 20 at 09:31
látta egyáltalán ez a szenilis a mérkőzést ????
gondolom a huhogásra gondolt a cukros bácsi……
neki is küldjétek el az összefoglalót…..