Détári és Artner nyilatkozata a hivatalos honlapnak és a Sport tv-nek.
Détári Lajos (FTC): – Nagyon izgalmas, a nézők számára élvezetes mérkőzést játszottunk. Az első 20-25 percben jól kezdett a csapatunk, majd a Haladás érthetetlen módon tizenegyeshez jutott. Ezt kihagyták, amit követően valamiért megzavarodtunk, ekkor a Haladás átvette az irányítást. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, gólt szereztünk. Az utolsó 15 percről nincs mit mondanom. A játékvezetővel nem akarok foglalkozni.
Artner Tamás (Haladás): – Az első 15 percben teljesen mást játszott a Fradi, mint amire készültünk, ez egy kicsit megzavarta a csapatot. Aztán rendeztük a sorokat, és nem csak uraltuk, de akár el is dönthettük volna a találkozót. A második félidőt megint jól kezdte a Fradi, de a csapat mentális erejét mutatja, hogy a végén fordítani tudtunk, és megnyertük a mérkőzést.
forrás: fradi.hu
Az NSOTV-n láthatóak a SportTV-nek adott nyilatkozatok.
2012 március 26 at 14:50
Mondjuk az is hozzátartozik, hogy a hali reklamált meg nem adott gólja előtt, Jovát lökték, Busait pedig lekönyökölték, a második tizenegyes előtti esés Pölőéhez hasonló volt, az utolsó gól előtt pedig ha egy Fradi játékos így támad egy kapust tuti lefújják (szerintem talán el lehetett engedni), ezektől függetlenül csalódott vagyok a játékunk miatt és a hali megérdemelten győzött (sajnos).
2012 március 26 at 09:31
Egyszerű ez ! Olyan vereség volt ami törvényszerű! Győzelmet vártunk , most nem jött össze ! Rossz hozzáállás , rossz taktika , furcsa és fölényes játékvezetés ! Nekünk: a Fradinak csak egy célja lehet , megütni a Vasast !
Nekünk : a 12. játékosnak meg szurkolnunk kell és szeretni azt a csapatott amit eddig is !
Mindenki életében volt már olyan hogy tele önbizalommal valamit elcseszett….
Legközelebb gázoljuk el a vasast ( el is tűnik a szégyenfolt), és utána nyomás Dabasra ! Sokkoljuk az oroszokat !
Nem azt mondom hogy nem kell a negatív kritika , az is épít! Viszont Jovát nem demoralizálni kell hanem tovább építeni! Meghúztuk Lisztest .. Igen a picipest ellen én is azt mondtam hogy a kezdőben van a helye … nem értem Dömét ! Viszont most már igen … ott volt , 45 percig . Sok a kérdőjel ! Nincs más lehetőség építeni kell a csapatott és a következő szezonban cél a dobogó , abból már még könnyebb lesz építkezni .. csábító kupaszerepléssel !
2012 március 25 at 22:25
A szabályos, de meg nem adott hali gólról csak annyit: Eldingtől 4 szabályos gólt vettek el a tavaszi szezonban, és volt kb. másik 4 is.
Zsivótzkytól két, ugyanolyan szabályos szabadrúgásgólt vettek el, de a görény sportriporterektől csak annyira telt: „ mi lenne, ha máshová rúgná, mert így bizony nem kerül fel a góllövő listára”!!
Aljas féreg sportriporterek, akkor miért nem ugattatok így???!!!
2012 március 25 at 22:14
Talán nem nyert meccs volt, de a döntetlen reális lett volna.
Kassai szerintem életében nem hibázott ennyit.
Az első- szerintem jogtalan – kimaradt tizi megzavarta a sporit, és a lehető legrosszabb megoldást választotta: a hibát téves ítéletekkel megpróbálta ellensúlyozni.
Ami nagyobb baj: ez a tizi szemlátomást minket is megzavart, a halit viszont felhozta.
Igen, veretlen tavaszi szezont vártam (a loki meccs után), de ennek vége.
A végjátékban BZ most kétszer is hibázott: amikor előre dobta a félpályához a labdát (mikor láttam mire készül, legszívesebben ráordítottam volna: ne csináld!), és amikor a támadót meglökte.
Nem Jován ment el a meccs, de talán még BZ-én sem.
Sajnos, még nem vagyunk igazán jók.
Kíváncsi vagyok, mit játszik a hali a következő fordulóban!
2012 március 25 at 22:03
- büszke a játékosokra a vereségek után
- büszke a játékosokra a döntetlenek után
- mindig tükörbe tudnak nézni, még egy szégyenletes kupakudarc után is (csak nem biztos, hogy az a tükör nem törik össze…)
Én nem bírom ezt a túlzott játékos pártiságot. Jó, persze, álljon ki a játékosok mellett, amikor szükséges, de ne minden vereség / döntetlen után. Mert a focista elhiszi, hogy mindent jól csinált és a jövőhéten is csak ennyit tesz hozzá a játékhoz. Nálam az etalon az, ha egy edző kemény és meri kritizálni a csapatát. Ezen kívül nekem nincs bajom Dömével, de ettől a Mourinho féle stílustól – “büszke vagyok a játékosokra, tükörbe tudunk nézni, varrjunk mindent a bíró nyakába” – kiráz a hideg.
2012 március 25 at 21:29
Megértem Döme elkeseredettségét, mert a középpálya rettenetesen gyenge, Pölő 1 jó labdát kapott, amolyan Somalia-s indításként, abból gól lett, köszönhetően az akrobatikus megoldásért Kulcsártól…
De a csapat nagyon kevés…
A kapuban meg hagyjuk, egész idáig azon agyaltam, hogy hogyan írjam Jova hibáit… hát ma sok volt belőlük, sajnos nem olyan, mint Buffon, a Juve-milan meccsen. Sajnos 1 szavunk nem lehet a bíróra, pedig utálom.
A 78. perc körül volt 1 olyan érzésem, hogy ezeket a rohamokat meg kéne valahogy úszni.
De sebaj, amíg a lilák mögöttünk vannak, nincs probléma
Nem szeretném, ha sokan most Döme, vagy a játékosok ellen fordulnának. Ha Mourinho-tól elfogadják, hogy mindenkit szidjon, akkor Dömétől is el lehet fogadni, hogy nem hordja le a játékosokat kamerák előtt…
2012 március 25 at 21:37
Levi 20 éves…
A 20 éves Szűcs Lajosról hallott anno vki?
2012 március 25 at 21:11
Szerintem Dömének a meccs után félórával kellene csak nyilatkoznia!
Addigra megnyugodna!!! Szeretem Dömét de most nincs igaza!!!
Sok játékosnak köze sincs a játékhoz, lehet ezektől bármit kérni, hogy milyen taktikával játszanak? Sajnos nem!!!
Kell egy csapat!!
2012 március 25 at 20:57
Furcsa egy nyilatkozat volt, de van ilyen. Engem is majd szétszedett az ideg. Sajnos ez van, még mindig lüktet a gyomrom olyan ideges vagyok. Nyerni kell jövő héten! Hajrá Fradi! Hajrá Döme!
2012 március 25 at 20:56
Szomorú nap ez a mai, de nem csak a kiábrándító játék miatt!
Kubatov korábbi nyilatkozata és Döme értékelése egymást múlta felül!
Szégyen, hogy ilyen élőlények betehetik a lábukat a Szentélybe!
2012 március 25 at 21:00
mert te vagy a homo novus mintapéldánya
2012 március 26 at 11:59
Ez nagy butaság volt!!!a rosszindulat süt belőled,emésztéseddel nincs gond?
2012 március 25 at 20:41
Ezt a meccset Détári baszta el ne a birókat szidja! A focihoz is szükség van némi intelegenciára!
2012 március 25 at 20:37
nem láttam a tévében a nyilatkozatot. most már bánom, hogy itt megnéztem. ez tényleg szégyenteljes volt. ennél egy gyökkettes félrészeg ultra, aki a fél meccset háttal nézi is reálisabban képes értékelni egy meccset.
2012 március 25 at 20:35
Döme….ittál? :/
2012 március 25 at 20:32
Baromira nincs igaza Dömének, de én akkor is kedvelem. A külvilág felé mindig meg kell védeni a csapatot.
Ha visszanézi és lehiggad, Ő is látni fogja, hogy ezt mi b@sztuk el.
2012 március 25 at 20:49
10/10!
2012 március 26 at 12:00
Igaza volt!
2012 március 25 at 20:29
… Oh, God. Why?