A hétvége nyerőembere hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak, ahol arról is beszélt, hogy melyik gólja volt még a húsvétinál is fontosabb.
-Legemlékezetesebb meccsem nem ez az ‘egerszegi, hanem amikor a finn U21-es csapattal Ausztria ellen kijutottunk a vébére. Én lőttem az utolsó büntetőnket, utána a kapusunk védett és már kint is voltunk Svédországban.
-Nem esett jól a néhány meccses mellőzés, de szerintem ez érthető egy játékostól. Azért küzd mindenki, hogy kezdő legyen, de az edző döntését muszáj elfogadni. Nem volt bennem extra motiváció, azt akartam, mint máskor, minél jobban focizni. Persze a két gólnak külön örülök.
- Tudatosan rúgtam mindkétszer, mert csak ott volt hely, a másodiknál kevesebb volt, a kapus aligha láthatott bármit a lövésből. Nehéz meccs volt, de én jobban szeretem az ilyet, mint a könnyű győzelmeket.
-Nem játszottunk jól, az egy másik kérdés, hogy miért nem nyújtjuk azt, amit tudunk. Erre nem az én dolgom felelni. Tény hogy tavasszal sérülések is nehezítik a dolgunkat. Az ősz végi alapcsapatból rajtam kívül Otten, Abdi és Somalia is hiányzott vagy hiányzik.
-Az a minimum, hogy hajtasz, hiszen elsősorban magadért küzdesz, aztán a csapatért és a szurkolókért, ráadásul a miénk az ország legjobb szurkolótábora és a Fradi a legnépszerűbb klub. Aki itt akart játszani, annak minden meccsem 100%-ot kell nyújtania.
-Jövő nyárig szól a szerződésem, addig biztos maradok, nemzetközi szerepléshez akarom segíteni a Ferencvárost.
- Jó csapat az ETO, de verhető. Ősszel jól ment ellenük, de kihagytuk a helyzeteinket. Egyedülálló drukkerhadunkkal a hátunk mögött nyerni szeretnénk.
forrás. NS
2012 április 12 at 16:55
Ha “nem megy úgy mint az ősz végén” de mostantól minden meccsen de gólt lő – na jó nem mindig kettőt – akkor jövőre gólkirály lehet :))
Csak így tovább !
2012 április 12 at 15:08
Nem szabad Juhát elengedni,nagyon fontos tagja a csapatnak,jó a rúgótechnikája,jól cselez és sokat is fut!
_________Jova_________
__Grúz____BZ____Klein__
Jovanovic_Busai_Józsi_Sváb_
__________Hakola________
______Pölö____Simic______
Ilyen csapattal lenne esélyünk az ETO ellen,cseréknek:Jovancovic-Kuli,Hakola-Lisztes és Pölö-Beliczky!
HAJRÁ FRADI! ;)
2012 április 12 at 16:55
Sztem mivel a szezon mar elment, kiesni nem fogunk, erdemes lenne Pölö helyett olyan jatekost kezdetni, aki hosszutavu alternativat jelenthet a jovore nezve (Beliczky). Amugy egyertelmuen ez a legjobb kezdonk jelen pillanatban.
2012 április 12 at 17:35
Igaz,hogy Beliczky keveset játszott eddig,de én nagyon nem látok benne semmit sem!Amikor játszott olyan volt ,mintha fent sem lett volna a pályán.
A kondások ellen 5 méterre a kaputól szabad helyzetbe rúgott egy hatalmas luftot ,a honvéd ellen pedig a utolsó percekben volt egy nagy helyzete,de inkább feldobta magát.Számomra MÉG Pölő is sokkal jobb ,mint ő,de ez csak személyes vélemény. :)
2012 április 12 at 20:15
Busa helyett Otten, Pölő helyett Abdi. És végre jó lenne már a padon látni Batik Bencét.
2012 április 12 at 20:19
Ertem en, de pont ez a lenyeg, h van itt par tet nelkuli meccs, amin formaba lendulhet, ami a kovetkezo szezonra nezve eleg fontos lenne. Pölö hajt mint az allat, tisztelem is erte, de semmilyen szinten nem alternativa a jovore nezve…
Lehet, h Beliczky sem, de neki is meg kene adni a lehetoseget, h bizonyithassan 1-2 meccsen, es ne perceket kapjon.
2012 április 12 at 20:22
Itcsh !
Hidd el,ha Otten nem lenne SÉRÜLT,és Abdit NEM KÜLDTÉK VOLNA EL,akkor őket tenném be. :((
2012 április 12 at 21:30
Up. László, nem te tehetsz róla. Ami nyilvánosságra került, az az, hogy Otten már bevethető volt a múlt héten. Abdiról pedig annyit mondott Döme, hogy ő állítja össze a csapatot. Te úgy tudod, hogy elküldték? A múlt héten még játszott.
2012 április 12 at 22:51
Az Abdi-saga boritékolhatóan folytatódni fog…
2012 április 12 at 14:58
Hajrá! Hajrá!
2012 április 12 at 14:33
Erre a srácra hosszú távon szüksége van a csapatnak szerintem. Persze, ha Iniestát leigazoljuk….
2012 április 12 at 16:10
akkor o lenne kulcsar csereje :D
2012 április 12 at 12:30
Hosszabbítani kellene a sráccal! És igen, nem megrettenni ha többet kér egy marék rizsnél…
2012 április 12 at 12:26
Az azért érdekelne, hogy miért mellőzte a Döme, mert akik helyette játszottak / Kulcsár és Lisztes / nem voltak kihagyhatatlanok.
2012 április 12 at 14:08
hát igen! egyszer azért érdekelne egy Döme interjú is ajol végre elmondhatná hogy egyeseket miért favorizál, másokat miért hagy ki és mi egyáltalán a koncepciója a csapattal, igazolásokkal.
2012 április 12 at 20:18
Döme nem szereti a kérdéseket. Bár lehet, hogy nem szabad szeretnie. Abdi, Otten, Batik és ha nem sérül le Krisztián, Hakola is egy rejtély lenne.