Nem volt ellenfél a Balaton-parti gárda a KEK-döntőre készülő lányoknak.
A KEK-döntőre készülő Ferencváros az alapszakaszt a harmadik helyen záró Siófokot fogadta az elődöntő első meccsén, a Népligetben. Az elején nagyon belekezdett a Fradi, a Balaton-partiak 4–0 után, a 7. percben szerezték első góljukat. Alena Abramovics sorra hárította a vendégek próbálkozásait, a zöld-fehérek lerohanásai pedig rendre eredményesek voltak.
A szombat délutáni meccsre kilátogató hazai szurkolók közben rázendítetek az „Izzik a csarnok, itt az orosz bajnok!” rigmusra, utalva kedvenceik kupamenetelésére. A siófokiak támadásába rengeteg hiba csúszott, így a 19. percben 11–5-nél Imre Vilmos kénytelen volt időt kérni. Kovacsicz Mónika és Zácsik Szandra jeleskedett elsősorban a gólgyártásban az FTC részéről, míg az ellenfélnél szinte csak Mörtel Renáta bombái jelentették az egyetlen veszélyt.
Ennek ellenére ferencvárosi részről is egyre több volt a pontatlanság, a félidő végén így fel tudott zárkózni a Siófok mínusz négyre (16–12). A szünet előtt Jelena Zsivkovics ütötte be a fejét a parkettába, ami után úgy kellett letámogatni a pályáról, és már nem is tudott visszatérni.
A második játékrész elejét ismét megnyomta a Fradi, és pillanatok alatt hétre nőtt a különbség (19–12). A képlet egyszerű volt: védés, indítás, gól. Az FTC rengeteg könnyű gólt tudott szerezni, ebből a hazaiak egyik legjobbjának bizonyuló Szamoránsky Piroska is kivette a részét. A hibák azonban nem tűntek el a játékból, amit persze azzal is lehet magyarázni, hogy nem volt igazán kiélezett a meccs.
A Siófok ugyan többször is feljött öt gólra, de igazán nem tudta szorossá tenni a meccset. A 41. percre megvolt a közte tíz, amihez a cserék – elsősorban Szádvári Krisztina – is hozzátették a magukét, a közönség pedig akkor is jókedvűen skandálta a különbséget, amikor az éppen kilencre vagy nyolcra csökkent.
Merthogy igazán csak az volt a kérdés, menyi is lesz közte, a meccs hajrájában gyakorlatilag minden lövésből gól lett mindkét oldalon. A végére összejött a kerek különbség, a Fradi 37–27-re nyert. Folytatás kis szünet után két hét múlva, Siófokon.
NŐI KÉZILABDA NB I ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FTC-Rail Cargo Hungaria–Siófok KC 37–27 (16–12)
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0, az FTC javára. A második mérkőzést két hét múlva rendezik Siófokon.(nso)
2012 április 14 at 22:21
Jó meccs volt, jól éreztem magam köszi csajok!
2012 április 14 at 21:47
Jól van Lányok ! Ti jelentitek a Fradi örömét !
2012 április 14 at 20:12
Sima volt, ahogy vártam. A másodikat is be kell húzni idegenben és a BL selejtező megvan. Persze jobb volna egyből a főtáblára menni a Győr legyőzésével :)
2012 április 14 at 22:32
Ha az ETO megnyeri a BL-t, a masodik helyunk nem er fotablat?
2012 április 14 at 22:45
Nem, az annyit jelent, hogy a harmadik helyezett is indulhat a selejtezőben.
2012 április 14 at 22:47
Nagy kar, de sebaj, jo lesz az a selejtezokor alapozasnak :)
2012 április 14 at 17:59
A bajnokságban otthon kapott ki a Viborg 2 góllal :)
2012 április 14 at 17:39
Nem csalodtam bennuk,ismet!!Szep volt lanyok!!