Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az OTP Bank Ligában játszó futballistákból álló ligaválogatottjának keretét.
A gárda április 24-én a Róth Antal vezette U21-es csapattal találkozik, majd májusban egy nemzetközi összecsapáson vesz részt.
“Mivel az Európa-bajnokság miatt az UEFA nem biztosít március-áprilisban nemzetközi mérkőzésnapokat, lehetőség adódott, hogy életre hívjuk a ligaválogatottat, és két felkészülési mérkőzést szervezzünk az itthon pallérozódó, és hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgóknak – mondta az MLSZ honlapjának Egervári Sándor. – Ez tekinthető egyfajta felzárkóztatási lehetőségnek a számukra, hiszen ők azok a játékosok, akik már kopogtatnak a válogatott előszobájának ajtaján, ezért szeretnénk biztosítani számukra a bizonyítási lehetőséget.”
“A keretbe több U21-es válogatott játékost is szerettünk volna jelölni, de Róth Antallal egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy az egymás elleni mérkőzésen ők még a korosztályos csapatban szerepelnek majd” – tette hozzá a szakember.
A ligaválogatott kerete:
kapusok:
Csernyánszki Norbert (MVM Paks), Rózsa Dániel (Haladás Sopron Bank)
védők:
Nagy Zoltán (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Újpest FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Mohl Dávid (Kecskeméti TE)
középpályások:
Dudás Ádám (Győri ETO), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Varga József (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Sándor György (Videoton), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)
támadók:
Lencse László (Kecskeméti TE), Nikolics Nemanja (Videoton), Horváth Zsolt (PMFC), Hrepka Ádám (MVM Paks)
(MTI)
2012 április 18 at 09:12
Egervári magát égeti újfent, egyre inkább bebizonyosoduk, hogy ő sem megfelelő választás, csak szerencséje volt párszor, illetve jófelé nyalt….
2012 április 17 at 09:37
Érdekes. Ha mondjuk Józsit hivja be akkor még oké, de hogy Kulcsár… Esetleg jobb hátvédbe játszatja?
Kapuban meg szerintem Dibuszt is be lehetett volna hivni Csernyászki helyett. Rendes válogatott meccsen még oké hogy behivja Csernyánszkit harmadik kapusnak, hisz mindenki tudja hogy úgyse lép pályára, de itt elvileg mindenki kap lehetőséget.
Jova gondolom a másik válogatottban lesz.
2012 április 17 at 09:05
a gyenge vasasban voltak jobb meccsei, talán még annak szólhat ez a meghívó
2012 április 17 at 08:24
Ha Jova vagy Józsi kerül a ligaválogatottba, akkor azt mondom hogy Ok. De pont azt a Kulcsárt válogatja be a farokrajzoló aki nagyon gyenge formában van?! Kulcsárt nem akarom bántani, sőt remélem hamarosan újra jó formába lendül, de jelenleg nála jobban megérdemelte volna ezt a kerettagságot a Pölöskey is.
2012 április 16 at 23:56
Kuli a Vasasban érdemelte ki ezt. Jobb védőként nálunk is jobb teljesítményt nyújtana.
2012 április 16 at 21:27
Pont Kuklcsár az egyetlen Fraista? Józsi?
Más: ez hivatalosan válogatott meccsnek számít? mert akkor x év után újra lesz Fradista válogatott.
2012 április 16 at 21:14
Csernányszki helyett Jova, vagy Dibusz inkább kiérdemelné a teljesítményük miatt…
2012 április 16 at 20:42
Kulcsár válogatott???Tudtam hogy szarul állunk de ennyire…
2012 április 16 at 18:08
Egerbábi Sándor. Koemant pont azért fúrták ki, mert őt nem tudta irányítani a média + a Mezey félék.
2012 április 16 at 19:02
Koeman tökéletesen illeszkedett a labdarúgásunkhoz. Vele mertünk igazán kicsik lenni.
2012 április 16 at 17:45
“Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte” … a vicc gyakorlatilag itt kezdődik. A mezey éra óta nem a mindenkori szövetségi kapitány jelöli ki a válogatott keretet, hanem a menedzserek és érdekkörük, erre egy újabb eklatáns példa ez is. A csúcs persze a mattheus-pellady féle üzleti ámokfutás volt, de egérházi mester is lelkes ipari tanuló.
2012 április 16 at 20:44
nem, a vicc már ott elkezdődött, hogy “Egervári Sándor szövetségi kapitány…”
2012 április 16 at 17:39
nem szándékom, hogy megbántsam dávidot, hiszen a csapatomban játszik, a mi mezünket viseli, és ilyenkor nekem a játékos majdnem szent, de most rá kellett jönnöm, hogy mostanáig én összetévesztettem valakivel őt, és egy másik játékosról hittem, hogy kulcsár dávid.
csak ez lehet a magyarázat…
2012 április 16 at 17:46
kornél lesz az a dávid… :(
vagy csak egérházi akkora hozzáértő, hogy összekeverte a neveket…
2012 április 16 at 18:04
Vagy a debreceni Kulcsár.
2012 április 16 at 21:00
Dávid Kornél? :D
2012 április 16 at 17:37
Ha nem is ligaválogatott, de valami hasonló listára Csizit írták fel a tavalyi szezon után. Azt se értettem teljesen.
2012 április 16 at 17:19
Ettől még nem lesz feltétlenül jobb játékos, de rosszabb biztosan nem lesz. Szerintem annak örülnünk kell, ha a Fradi játékosát beválogatják. Talán az sem tesz jót neki, hogy hol balszélső, hol jobbhátvéd.
2012 április 16 at 17:07
Jova simán beférne, Kulcsárnak azért örülök, de tényleg vicces… :)
2012 április 16 at 17:09
Jova az ellenfélnél lesz szerintem. De még így is beférne természetesen.
2012 április 16 at 16:42
Dávidnak sok sikert a ligaválogatottban!
Ez a döntés még jobban megerősitett a hitemben, miszerint, ha a fizika ott tartana ahol a magyar labdarúgó szakma, akkor most találnák fel a kereket.
2012 április 16 at 22:35
Én először azt hittem hogy jobbhátvédnek kell mert abban lenne ráció de hogy középpályára hívták be…
2012 április 16 at 16:41
Érdekes :) Mondjuk Józsi és Jova sztem beférne.
2012 április 16 at 16:41
Mire képes egy jó játékos ügynök………….
2012 április 16 at 16:28
:D
2012 április 16 at 16:29
Ezen csak nevetni lehet.
2012 április 16 at 16:20
Amúgy írtam egy másik hírhez, hogy min. 6 kezdőcsapatba igazolt játékos kellene, ha jövőre a dobogóra szeretnénk kerülni. A fenti listából 4-5 beleillene ebbe a képbe.
2012 április 16 at 16:19
Nem megbántva Kulcsárt,de azért ez egy picit megmosolyogtató. Mellesleg nem hinném,hogy pályára fog lépni,csak kerettag lesz
2012 április 16 at 21:29
mindenki pályára lép
2012 április 16 at 16:18
Néha olyan érzésem van , mintha hazánkban csak a lelátó népének van szeme a labdarúgáshoz .
2012 április 16 at 16:17
Egy újabb bizonyiték, hogy mi csak válogatott játékosokban gondolkozunk… :)
2012 április 16 at 16:16
Nem tudom mivel érdemelte ki, Dávid, mert semmi extrát nem mutatott mióta visszatért közénk..Ettől függetlenül sok sikert neki!
Nem tudom érdekel-e valakit,de a magyar jégkorong válogatott a második mérkőzését is behúzta az ukránok ellen.Előtte Japánt vertük meg.Csak így tovább!Hajrá, Magyarok!
Magyarország-Ukrajna 3:1
2012 április 16 at 16:15
És mit keres ott? NB2-es szintű játékos. Azt sem tudom, mi mit akarunk tőle.
2012 április 16 at 16:13
Majd úgy jár, mint Bence. Becserélik egyszer, aztán soha többet nem hívják.
2012 április 16 at 16:13
Még mindig jobb mintha Pölöt vagy Oláht hívta volna be.
2012 április 16 at 16:20
Ne is haragudj meg, de Pölő legalább küzd, hajt a pályán.Őszintén…te mikor láttad Dávidot megszakadni?Lórit meg hagyjuk, számomra elképesztő, hogy még mindig itt van, és nem bontották fel a kölcsönszerződését.Ez is jól mutatja mennyire nem jó kezekben van a szakmai munka.
2012 április 16 at 16:07
ez biztosan valami rossz tréfa :D
2012 április 16 at 16:09
Ez véresen komoly :)