Farkas Sándor így látta kosárlabda csapatunk idei teljesítményét.

- Decemberben beszélgettünk utoljára, akkor azt mondta, csalódott lesz, ha az idény végén nem mi leszünk a negyedikek. Ennek fényében kérdezem: csalódott?
– Egyrészt igen, mert egy edző a csapat elé és maga elé is mindig a maximális célt tűzi ki és nekünk ez a maximális cél a Zalaegerszeg megelőzése lett volna. Ez nem sikerült, így ebben az értelemben mindenképpen csalódott vagyok.
Másrészt viszont nem vagyok az, mert tisztában kell lenni azzal, amit akkor is mondtam, hogy az ottani csapat magja nagyon régóta együtt van. Az igazán meghatározó játékosok mindegyike legalább három éve ott játszik, de vannak olyanok is, akik már nyolc éve vannak a klubnál. Az edző, Gáll Tamás is hat éve van a csapatnál – három évig másodedző volt, három éve ő a vezetőedző. Vagyis a csapat magja legalább három évet együtt játszott már ott, Zalaegerszegen, ugyanazzal az edzővel, ugyanabban a szisztémában. Ez egy csapatjátéknál óriási előny. Arról nem is beszélve, hogy a Zalaegerszegnek három válogatott játékosa van – ezen a szinten, ilyen kis különbségnél már ez is fontos tényező. Ha csak a mostani rájátszást nézzük, az egyik meccsen öt ponttal kaptunk ki, a másikon kilenccel, ezek nem hatalmas különbségek, ami jó, az viszont nem, hogy sajnos mindannyiszor mi maradtunk alul.

- Az összeszokottságot említette a Zalaegerszeg kapcsán. Ezen múlott a párharc?
– Azt gondolom, hogy ez rengeteget számít. Ezt a Zalaegerszeg eredményei is bizonyítják, egyrészt a bronzcsatában otthon meg tudták verni a Pécset, és a nagycsapatokkal, így a Győrrel, a Sopronnal is szorosabb meccseket játszottak, mint mi. Mi is előreléptünk idén, de mi még nem léptünk elég nagyot. El kell ismerni, hogy ebben az évadban jobbak voltak nálunk.
Azt gondolom, hogy az előttünk végzett négy csapat megérdemelten végzett előrébb, mint mi. Az a hét csapat, aki pedig mögöttünk végzett, szintén megérdemelten végzett mögöttünk: ahogy az első négy megvert bennünket oda-vissza, mi is megvertük a mögöttünk lévőket az alapszakaszban mind a kétszer.
Összességében, az én meglátásom szerint az egész magyar bajnokság élmezőnye, az első három-négy csapat, gyengült – még akkor is, ha a Győr játékosállománya erősödött. A másik oldalon ugyanakkor a középmezőny megerősödött. Mondhatjuk, hogy a negyedik helytől a tizedikig sokkal közelebb kerültek egymáshoz a csapatok – olyan városokban, mint például Szekszárd vagy Diósgyőr, komoly erőket mozgatnak meg azért, hogy előrébb lépjenek. Mi ennek az egyre erősebb középmezőnynek tudtunk az elején végezni. Ez mindenképpen pozitívum.

- A sportban nincs “ha…”, de játszunk azért el ezzel egy kicsit: ha azon az első rájátszásbeli meccsen, amikor az egész csapat nagyon összeszedetten és jól kosárlabdázott Zalaegerszegen, sikerült volna nyerni – akkor megfordulhatott volna a párharc?
– Ez persze “ha” csupán, játék a szavakkal. De a válasz azért szerintem igen. A második évben vagyunk már úgy, hogy van egyfajta fóbiánk a Zalaegerszeggel kapcsolatban, akármennyire is próbáljuk ezt elhesegetni, akármennyire próbáljuk átlépni az árnyékunkat. Ez eddig nem sikerült. Így most egyfajta leléktani előnye is van velünk szemben a Zalaegerszegnek. Van ilyen a sportban, sajnos.

- Mi kell ahhoz, hogy a középmezőny elejétől feljebb lépve fel tudjunk zárkózni a legjobb négyhez?
– Ha abból indulunk ki, hogy nekünk csupán egyel kevesebb győzelmünk volt az alapszakaszban, mint a negyediknek – nekünk volt 14, a ZTE-nek 15 – akkor nem vagyunk nagyon elmaradva a negyediktől. Mögöttünk, a hatodik helyezettnek 9 győzelme volt csupán. Ez alapján azt lehet mondani, hogy mi elhúztunk a középmezőnytől, és ott toporgunk a nagycsapatok mögött közvetlenül. Az előrelépéshez nyilván erősebb játékosállományra volna szükség.

- Mi a helyzet a végjátékokkal? Többször is láthattuk az évad során, a nagycsapatok ellen is – például a Győr ellen – hogy gyakorlatilag az utolsó néhány percig partiban vagyunk, aztán mintha elfogyott volna a lendület. A végén jött ki a fizikai fölény?
– Nehéz erre örök érvényű receptet mondani – a nagyok ellen valóban így volt, kisebb csapatokat pedig pont mi tudtunk megverni jópárszor a végjátékban. Könnyen lehet, hogy a játékosok agyában is kialakul egyfajta hierarchia – és ez a hierarchia kialakulhat a játékvezető agyában is. Nehéz lenne egy indokot találni. Egy biztos: játékban mindenféleképpen előrelépett a csapat, ehhez kellett az is, hogy a csapatnak a fele már két éve együtt játszik. De a magyar mezőnyben is nehéz úgy helytállni, ha nincs egy igazából domináns, magas és erős centered. Míg Sopronban két-három magas ember van, Győrben Hollingsworth, Pécsett Murphy uralja a palánk alatti területet – ők igazi olyan centerek, akikkel nehéz mit kezdeni. Sőt, kisebb csapatokban, mint például a Vasasban vagy Szekszárdon is vannak közel kétméteres centerek. Nálunk 1.90 felett nem is nagyon van magasember.

- A Zalaegerszeg ellen elveszített párharc után úgy tűnt, nehéz motiválni a csapatot – mintha ez jött volna ki az első, Szekszárd elleni meccsen. Mennyire volt ez így?
– Biztos, hogy így volt. Még nyalogattuk a sebeinket, és nem tudtunk úgy ráhangolódni a mérkőzésre, ezért következhetett be az a vereség. A másik oldalon a Szekszárd egy pozitív élményből jött, hiszen kikaptak otthon az utolsó alapszakaszbeli meccsen a Vasastól, de a BSE kiverte a Ceglédet, és ők így jutottak be a legjobb nyolcba. Feléjük nagyon komoly elvárás volt, hogy minimum a nyolcban legyenek, a bejutással egy óriási teher került le a vállukról. Ebből is látszik, hogy más-más pszichikai állapotban volt a két társaság, és a rövid idő alatt ezt nyilván nem lehetett helyrebillenteni. Természetesen mi is bíztunk magunkban, de az első meccsen a Szekszárd annyira akarta a győzelmet, hogy ebben fölénk tudtak kerekedni. De a párharcot végül sikerült megnyerni, akárcsak a Vasas ellenit, így meglett az ötödik hely.

- Hogyan értékeli a csapat teljesítményét összességében, ha egyénileg nézzük a játékosokat?
– Három olyan játékosunk van, akik tíz pont feletti átlagot értek el az alapszakaszban: Turóczi Niki, Szlimák Hajni és Englert Orsi. Két játékosunk került be az alapszakaszi rangsorokban az első ötbe, mindketten a legtöbb gólpassz kategóriában: Hajni a harmadik, Orsi a negyedik lett ebben a rangsorban. Én személy szerint is nagyon szeretem a kreatív kosárlabdát, és a gólpassz ennek az egyik mutatója, örülök, hogy két játékosunk is ennyire elől szerepel ebben a rangsorban. A csapatot nézve, az az igazság, hogy mindenkinek voltak jobb és gyengébb periódusai is az évad során, nagyon nehéz és talán igazságtalan is lenne bárkit kiemelni. Mindenki igyekezett, de mindenkiben maradt is még talán. Összességében azt gondolom, a csapat azon a szinten teljesített, amire hivatott volt.

- Vége az idei évadnak, vár még bármi a lányokra?
– Április 30-ával mindenkinek lejárt a szerződése, innentől kezdve csak fakultatív edzések vannak, én pedig a juniorokkal fogok foglalkozni.

- Mi várható jövőre? Azt már tudjuk, hogy Englert Orsi felhagy az aktív játékkal, a többiekkel és a potenciális érkezőkkel nyilván megkezdődnek a tárgyalások. Mennyire kaphatnak szerepet a jövő évi csapatban a saját nevelésű juniorjaink?
– Ez nagyban attól is függ, hogy a szakosztály vezetése miként határozza meg a célt. Ha az első négybe kell kerülni jövőre, akkor ahhoz egészen más játékosállományt kell kialakítani, tudva azt, hogy a Diósgyőr, a Szekszárd, de a Zalaegerszeg is nagyon komoly erősítéseket tervez. Ezt tudva kell a vezetőknek kitűzni a célt, ezután tud az edző mit mondani. Sokszor mondtam, hogy nagyon szívesen foglalkozom tizenkét 18 éves lánnyal is, csak akkor mindenki vegye figyelembe azt, hogy akkor nem az első négyért fogunk harcolni. Borzasztó nagy az eredménykényszer, mert a gazdasági helyzet olyan, hogy nagyon nehéz a sportra pénzt szerezni, és muszáj ott lenni az élmezőny környékén, mert a hetedik-nyolcadik hely a Ferencvárosnál nem elfogadható. A miénkéhez képest dupla-tripla költségvetésű csapatok állnak előttünk – és mögöttünk is.

fradikosar.hu

About these ads