Az idei közgyűlést megelőző pénzügyi évben még veszteséges volt a klub, de a bevételek jelentősen növekedtek. A közgyűlésen tett bejelentésekkel kapcsolatos minisorozatunk utolsó része
A Ferencvárosi Torna Club vesztesége százkétmillió forint volt, ebből nyolcvanegy az alaptevékenységből, huszonkettő vállalkozásból származik. A futballt leszámítva az összes szakosztály összköltségvetése mintegy egymilliárd forint. Maga klub 500 millió forintot költött, míg a bevételei 402 milliót tettek ki, innen a veszteség. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a bevételek 2010-ben csak 142 milliót tettek ki, azaz 183%-kal nőttek).
A Ferencvárosnak 25 gazdasági egysége van, ebből 1 végrehajtás alatt, kettő pedig szüneteltetve van (a jégkorong és vízilabda korábbi kft-éi), míg négy új társaság jött létre: a Fradiváros, a Waterpolo, az Icehockey és az Icehockey utánpótlás.
A Társasági adó bevételek a futballt (237 millió forint) nem számolva a szakosztályoknál 312 millió forintot tettek ki (23 millió kosárlabda, 93 millió vízilabda, 61 millió jégkorong, 135 millió kézilabda). Azaz mindennel, focival együtt 549 millió forint.
Fontos feladat lesz a következőkben biztosítani, hogy az egyesületi tagok fizessék a tagdíjukat a tagdíjfizetési morál igen alacsony, az 1088 egyesületi tagból 101 fizetett…
A tervek szerint 2012-ben már eléri az FTC a nullszaldót, ehhez új szponzorokat kívánnak találni, s az alapítványi hátteret a Fradi úgy alakítja át, hogy csak egy, a két éve alapult Albert-alapítvány működjön a klubnál, ez veszi át a szakosztályok alapítványaitól a feladatokat. Ez azonban nem rövid és egyszerű feladat, mintegy öt évet vehet igénybe.
Fontos még a múlt ápolása, ebben számítanak a baráti körre, a Fradival együttműködő (VIII, IX., X., XVIII. XX. )kerületek iskoláival szorosabb együttműködésre és egy, év végi, az ünnepek közé tervezett Albert-estélyre, amelyen a Fradi kiemelkedő alakjait díjaznák.
2012 június 3 at 06:24
“…Fontos feladat lesz a következőkben biztosítani, hogy az egyesületi tagok fizessék a tagdíjukat a tagdíjfizetési morál igen alacsony, az 1088 egyesületi tagból 101 fizetett……” Ebből négy: én és a családom. Megjegyzem, tavaly még 144-en voltunk.
Nézzük csak, idén ez kis hijján 20 milliós hiány…
2012 május 31 at 14:34
Egyesek itt azt hiszik hogy Kubatov csettint és hopp jön a Kánaán,kapunk pár milliárdot állam bácsitól,veszünk 11 világklasszist építünk 1 impozáns 80 ezres stadiont..ezzel szemben én nem bánom azt ha tiszta viszonyok lesznek és arra építünk majd fel valami szépet ami tartósan lehet jó és okozhat sok örömöt nekünk
2014ben választások lesznek,ha addigra nem lesz bajnokesélyes csapatunk akkor megeszem a kalapomat
2012 május 31 at 18:47
Kedves Testverem ! Hogy tavaly a bajnoki esélyről szó sem esett, az – bocsáss meg – a FERENCVÁROSNÁL egy kellemetlen tény, de hogy csak 2014-es választások idején kapod be a kalapod, ha … – ami ugyebár a 2014/15-os idényt jelentené (vagyis a következő 2 évre még tervezni sem mer(j)ünk ……. “szó bennakad” . S ez meg nem bajnoksagrol szol, csak az ELVI ESELYROL .
Emlékezel rá, a Dunaújváros az első NB1-es évében BAJNOK LETT ?
Ez mar teljes igénytelenség – bocsánat, de Fradi szinten – mert mi nem a Szolnok vagyunk ! Addig tartsunk ki támogassuk (bérlet, belépőjegy stb) a reményt ? Tudod, ez már a lelkesedés, ill. a tartalék energia elszívása – ami után a (Fradi) elmúlása jön !!! Hogyan apellálhatnánk arra, hogy a mi Fradink, majd 3 év múlva – ESETLEG – bajnoki esélyes lehet ? A cigány-vicc szerint : “a nagyapám majdnem látott egy repülőgépet” :) ! Itt tartunk, hogy arra várjuk, hogy “esélyesek leszünk” ……. avagy, hogy ha mégsem, akkor megeszed a kalapodat ?
….. Ha van egyáltalán kalapod ! (?)
2012 május 31 at 19:44
És hol van most a Dunaújváros (a kézilabdával együtt)? Na ennyit a megalapozott jövőről és a hosszútávon fenntartható tervszerű gazdálkodásról….
2012 május 31 at 20:39
Rendben, beszeljünk a körülményekről – megjegyzem nem etikus mások negatív helyzetével takarózni …
Tehát: LEHET NB1-et nyerni (csak emlékeztetésként) ! A “színvonal” magyarosan gyönge, ahonnan relatíve könnyű lenne kiválni – ha AKARNÁNK (az emberi kulcs a lelkesedés, továbbá az erőnlét, amelyhez csak edzeni kell lehetoleg dinamikus fejlesztési terv szerint, és RENGETEG játékkal (pl. külföldi ellenfelekkel) .
- Mj.: ha a gyenge hazai csapatainkból erősítünk akkor a Fradi jobb lesz ?
A Kohász játékosai közül – nem tudod(?) – TÖKÖLI ATTILA a FRADIBAN, folytatta, de hogyan !!!! ….. – s a többiek is tartópillerei lettek más csapatoknak – akik SZÉTSZEDTÉK a Dunaújvárost ……
2012 május 31 at 20:41
Tököli Attila réven mi is alaposan romboltuk a Kohászt !!!
2012 május 31 at 13:41
Mindig elkeserít,hogy mennyi buta ember van a szurkolók között. Mondjuk az ostobaság önmagában még nem bűncselekmény, csak rendkívül fárasztó tud lenni, amennyiben okoskodással párosul.
2012 május 31 at 13:34
Hol a sokat emlegetett 1,2 milliárdos futball költségvetés?
Ez is sántít, mint a minden ében ugyanúgy 600 millióról 300-ra csökkentett veszteség bejelentése
2012 május 31 at 14:36
szuper tudsz olyan embert aki ad most 1,2 milliárdot a focicsapatunknak?
akkor hozd ide és holnaptól már át is veheti a hatalmat!
2012 május 31 at 15:37
a cikk a klubról szól.
KLUBRÓL!
nem a labdarúgó zrt-ről.
ebben a cikkben nincs szó a futball költségvetésről.
2012 május 31 at 17:47
ez a klub, többször hangsúlyozom a cikkben, hogy ez a focin kivüli része a Fradinak. Arról tegnap írtam.
2012 május 31 at 13:25
“A futballt leszámítva az összes szakosztály összköltségvetése mintegy egymilliárd forint. Maga klub 500 millió forintot költött, míg a bevételei 402 milliót tettek ki, innen a veszteség. ”
Nekem valahogy ez nem jön ki….hogy jön ki ez a mínusz 102 milla? Akkor m9 az a 1 Milliárd?
2012 május 31 at 13:15
“kettő pedig szüneteltetve van (a jégkorong és vízilabda), míg négy új társaság jött létre: a Fradiváros, a Waterpolo, az Icehockey és az Icehockey utánpótlás.”-Értem én:
MUTYI…MUTYI :::MUTYI!
2012 május 31 at 13:22
Enélkül nem tudott volna a korong és póló szakosztály TAO-s pénzre pályázni.
2012 május 31 at 13:24
dehát minek a Fradinak az a 150millió forint…
2012 május 31 at 13:53
Hú de pipa vagyok Pityu!
Csak egy csapatot mondj, ahol legalább ennyire tiszta helyzet van?
Mutyi?