Nem a felkészülési vereség ténye volt önmagában a legnagyobb probléma.
A tegnapi csalódást keltő eredmény után többen elmondták, elmondtátok, hogy nem a felkészülés bajnokának kell lenni. Ez így van és merészség is lenne egy meccs alapján pro vagy kontra véleményt alkotni. (Az idei felkészülés során megszokott értékelés természetesen lesz itt a honlapon.)
Ugyanakkor a Fradinak mindig győznie kell, és azt is látni kell, hogy tegnap szerencsére komoly érdeklődés kísérte a találkozót. A meleg és a megváltozott bejutási körülmények ellenére 1000 támogatói karszalagot adtak el a meccsre, amely tény még láthatóan a játékosokat és a vezetőket is meglepte. Az igazolásoknak és a meccshiánynak köszönhetően újra emelkedett a Fradi láz. Sajnos a nézők csalódottan távoztak, reméljük ez nem szegte véglegesen kedvüket és szombaton, majd mindenekelőtt a bajnoki rajton mindenki ott lesz közülük. Mert ha nem így lenne és a tegnapi meccs hatására nem jönnének ki, nem vennének bérletet az sokkal fájóbb, mint egy felkészülési vereség. Reméljük a csapat a hátralévő meccseken kiküszöböli a csorbát és a Kecskemét ellen sok ezer reményteli torokból zeng-zúg, hogy: Hajrá Fradi!
2012 július 6 at 18:16
Egyetlen igazolásra van már csak szükségünk:
Neve: HOZZÁÉRTŐ, SZAKMAI STÁB!
2012 július 6 at 09:17
A Rapid 3:0-ra lealázta a Dundee-t előkészületi meccsen. Mekkora különbség, te jó éééég. Mikor lesz csapatunk? Mindent meg lehet magyarázni, h hol tartunk a felkészülésben, stb, de könyörgöm nem most akarjuk tán megtanítani a srácokat focizni! Mocskosul lehetetlen nem elverni egy Veszprémet!!!
2012 július 6 at 08:20
Nem a vereség a legnagyobb probléma, hanem a koncepció és hozzáértés teljes hiánya.
2012 július 5 at 23:30
Nyilvan azert jatszottak ennyien a tavalyi keretbol, mert megprobaljak eladni oket (ez sajnos nem jott ossze), csak azt nem veszik figyelembe, hogy a szurkolokat is meg kene gyozni arrol, hogy az elmult par ev utan iden erdemes lesz meccsre menni. Lathatoan nagyon halas a kozonseg, 1-2 apro pozitiv jel utan megmozdulnak az emberek, csak nem kene tovabb kepen fosni minket!
2012 július 5 at 21:31
A tegnapi meccshez hozzászólva:
Csak egy edzö meccs volt,persze,szinte mindeki vágja,nem kaszabol eret a kezén,nem keresi senki a kötelet,hogy felakassza magát az elsö fára.
Nekem nincs pro licenszem,de ha Pölö játszik a lilák elleni meccs óta egyértelmű az összes edzönek,ha pályán van a mi Kollerünk,akkor a tipikus iveld föl rá,visszafejeli a második hullámnak és rohan a kapu elé,becsúszva gól,helyzet.Ha mindenképp Pölöt akarja tolni és ezt a stilust Döme akkor pakoljon mögé 5 középpályás,akikből 3 tud labdákat adni,vagy akár játszunk 3 védövel és 6 középpályással,azzal sem lenne gond,de Pölőtől nem láttam még elfutást,megindulást stb. Sokunkat megosztotta Junior,Sváb,Józsi,de ilyet még nemláttam,hogy szinte mindenki Pölőt követeli ki a csapatból—jogosan.
Lényeg,ha új csapat épül,ami akkora kamu szöveg,mint,hogy a pék új liszttel süt,elsö félidőben 3 új igazolás volt,másodikban kettő,akkor is játszassuk már a kialakult kezdőt és az elképzelt stilust.Ha csak örömfocit akar valaki játszatni,akkor edzés vége előtt fél órával dobják be a labdát és örömfoci,úgy is megismerik egymást.Mi másra szolgálna egy edzőmeccs,ha nem a taktika,csapat finomitására.
Ami engem illet,Pölő felejtős,játszon két fiatal elől,Beli és Máté persze Somáliának helyet kell szoritani,mögöttük meg olyan középálya pl Böde Józsi Hakola Csukics és ide mint szélsö-csatár befér Soma,igy nem hiszem,hogy a volt dobogósoktól gyengébb lenne a támadó-középpályás szekció.
Döme,neked meg annyit üzennék,hogy azt a formád hozzd,amit ősszel adtál,alázat,nincs arc,amit tavasszal képviseltél az már a régi Döme(nekem senki ne mondja meg,hogy mi a tök van),keret nem rossz,középpályásokkal megnyerhetnénk meccseink többségét,igy igszoltak,de akkor játszasd is őket!!!
2012 július 5 at 19:18
Szerintem a Mester(…)-nek agyára ment az eb.Van egy olyan érzésem,hogy ezt a keretet tiki-takára akarja tanítani…4 labdaszerző,passzképes kp(Gyömbér,Alemp,Józsi,Tyuk) előtte a mi Messink(Böde),csatár meg nem is nagyon kell,de ebből legfeljebb töki-teke lesz.
2012 július 5 at 21:26
Egyébként én lennék a világ legboldogabb embere, ha Fradi egyszer egy kicsinyített Barca játékot produkálna, de hát mint mondtad, erre esély sincs, és ez teljesen igaz :S
2012 július 6 at 09:29
Bárcsak a tiki-takit játszanánk (ez így van magyarul), akkor nem várná Pölő állandóan lesen az előre vágott lasztit, hátha leordítjuk a taccsbíró fejét. És ha altatni akarunk a nézőket bosszantó ötven körbe adoögatással, akkor előbb-utóbb megtanulják a játékosaink, hogy kell mozogniuk öt jó passzhoz. Jelenleg Pöló “vár” elől, aztán vagy átveszi a labdát, vagy nem, s különben is már régen fújt a bíró. Somát pedig, akit ki lehetne ugratni három méteres távon, szélsőként sprinteltetjük, amire tök alkalmatlan.
2012 július 6 at 09:38
Ezzel a gyors rövid passzos játékkal csak az a probléma, hogy ehhez nagyon komoly technikai képzettség és labdabiztonság kell.
Ezt a jelenlegi keretből tudja Józsi, Bödéből és Hakolából kinézem. Oszt annyi…
2012 július 5 at 18:45
Ferencváros-Paks, felkészülési mérkőzés
Kezdés: 10:00
Pénztárnyitás: 8:30 (I., II. pénztárállomások)
Beléptetés: 2-es, 3-as kapu
Belépéshez szükséges: Utánpótlást támogató karszalag (500 Ft), szurkolói kártya.
2012 július 5 at 19:11
Bárki bármit mond én kint leszek szombaton!!
2012 július 5 at 19:56
Miért nem lehet este 6-7-kor kezdeni? Nemtudom!
2012 július 5 at 18:39
Két szó: LÁSZLÓ CSABA!!!
2012 július 5 at 18:52
két szó, amit soha többé nem kellene a Ferencváros szóval együtt kimondani. lásd még: prukner, csank, nagy tamás, détári, hrutka, szeiler, rieb, szász, berki és az örök kedvencem: vincze géza.
bár az utolsó előttit egy olyan szövegkörnyezetben, hogy 20 év letöltendőt kapott a Ferencváros egykori vezetője, még csak-csak elfogadnám valahogy.
2012 július 5 at 18:23
Ha végre elzavarnák az alkeszt,és sok-sok év után,egy valóban jó szakember jönne az plussz 3 ezer nézőt jelentene szerintem.
2012 július 5 at 18:46
Akit aztán megint el lehetne zavarni – szokás szerint…
2012 július 5 at 19:02
Inkább zavarjunk el egy jó szakembert, mint elégedjünk meg egy rosszal!
2012 július 5 at 20:52
Szerintem meg a szurkoló ne zavarjon el senkit!
2012 július 5 at 17:55
Kedves Sherlock!
Természetesen nem azzal van a gond, hogy kikaptunk egy felkészülési meccsen, bár ahogy tegnap is többen megfogalmazták, egy Fradinak még hajnali kettőkor, kiugrasztva az ágyból is gólokkal kell megverni egy NB2-s csapatot, mely szintén a felkészülés elején tart.
A gond számomra az, hogy nem látom magát a Ferencvárost. Alig-alig vannak hírek, az előre bejelentett átigazolási stratégia eddig nem nagyon teljesült, tegnap kineveztek egy kommunikációs igazgatót akiről nem tudjuk, hogy kicsoda. Számos lezáratlan akta van melyről szintén nem tudunk semmit. Azt nem állítom, hogy ki kell teregetni a teljes szennyest, de őszinteség nélkül senki sem várja el a szurkolóktól, hogy maradéktalanul betartsa a játékszabályokat és mindenhez csak tapsoljon.
Szép mondatokat írtál és kellenek is ezek a biztató szavak, de azt neked is tudnod kell, hogy elmúlt évek sivársága miatt, ezek már nagyon hamisan csengenek.
Ettől még az igazi Fradista ki fog tartani, ki fog menni még az edzőmeccsekre is és biztosan bérletet is fog majd venni, de azzal számolni kell, hogy sokkal, de sokkal kritikusabb lesz a csapattal és a vezetőkkel szemben, mint ahogy eddig volt. Ezzel együtt kell élni és egy okos és főleg őszinte kommunikációval visszalehet gurítani a mostanság egy kicsit messzire pattanó pöttyöst.
Mindörökké Ferencváros!
2012 július 5 at 18:38
ez egy nagyon okosan megfogalmazott vélemény volt, és jól példázta az egész ország (nem csak a Fradi- vagy ha úgy tetszik fociszurkolók) véleményét. már csak a szemünknek hiszünk, és az őszintének tűnő dolgokat is inkább háromszor ellenőrizzük, mert olyan sokan megvezettek minket, hiszen olyan régóta szeretnénk hinni, hogy sokszor a józan észnek ellentmondó dolgokat is képesek vagyunk elhinni, csak mert annyira vágyunk egy kicsit jobbra.
2012 július 5 at 17:24
Aki tegnap kint volt – legalábbis körülöttem – az nem a vereség ténye miatt és nem is a lelkesedés korai elvesztésének káros hatása miatt volt kibukva, hanem azért mert ugyan azt a semmit kaptuk szakmailag, mint eddig. Nem diplomáztam le tésztás gyurinál, nincs szakedzőim ezért nem tudom, hogy mi a baj oka, csak azt tudom, hogy nagy baj van, mert látom.
Amit nem értek azaz, hogy a Klein, Otten, Józsi, Hakola, Böde tengely bőven megüti az NB1 felsőházi szintjét. A kiegészítő emberek, pedig nem lógnak ki annyira lefelé az átlaghoz képest, de mégse stimmel valami. Tavaly sem stimmelt és idén sem alakul a dolog úgy, hogy bizakodásra adhatna okot.
Találkozunk a hétvégén, mert akkor is Hajrá Fradi!
2012 július 5 at 17:27
Hát ez az!
2012 július 5 at 17:11
A szurkoló, az szurkoló!
Szurkol akkor is, ha nem jönnek az eredmények és akkor is, ha borvirágos orral ünnepelhet.
Jelenleg a felkészülés elején tartunk és nagyon korai temetni még.
A szurkoló nem vak és a reklám dumákat azonnal sztornózza, csak a szemének hisz. Ez néha jó, néha pedig rettentően félrevezető!
Egyszerűen imádunk lelkesedni és ha ezt nem tehetjük, akkor hihetetlenül hamar képesek vagyunk a depresszív hajlamainkat az egek felé kiáltani és ezt a blogot is nagyon hamar siratófallá változtatjuk, de hát “Uram bocsá” nekünk szurkolóknak ez a szerepünk!
Aztán ha hétvégén jó játékkal győzedelmeskedünk a Paks ellen, akkor mindenki a bűvös és lássuk be jelenleg nagyon távoli 29-ről fog ódákat zengeni…
A kérdés csupán az, hogy ez baj-e?
Szerintem nem!
A szurkoló temessen, aztán emeljen az egekig. Emócióival tüzeljen fel, hordozzon a vállán, majd ha úgy gondolja, vessen is le onnan!
Szurkoló nélkül nincs futball, nézők nélkül a győzelmek sem okoznak akkora örömöt és a vereség is csak egy szürke hétköznap lenne az eget lengető öklök nélkül!
Szombaton új remény költözik az Üllői útra, újra ki fog jönni a kíváncsi drukkerek népes tábora és ismét kész lesz bajnokot avatni, de ítéletét is hamar visszhangozni fogja a szentély akusztikája.
Új meccs, új remény és remélem sokan leszünk kíváncsiak kedvenceinkre szombaton is!
A felkészülés tart, az idő halad, azonban az érzelmeink nem változnak!
Örökre zöld-fehérbe vésődtek lelkünk dallamai!
2012 július 5 at 16:37
Én még olyat nem láttam-halottam (tapasztaltam) a környezetemben, hogy valaki rosszul felelt, rossz dolgozatot írt, végig bukdácsolta az iskola éveket és a végén “Vörösdiplomát” szerez! Ne hiszem el, hogy így kellene lennie!
De ha tévedek, hát bocsássanak meg a tudatlanságomért! Hajrá Fradi!!!
2012 július 5 at 16:50
Newton, ha mond neked valamit ez a név. ha már iskola. :)
egyébként egy felkészülési időszakot az iskolával összehasonlítani, elég demagóg.
de olyanról gondolom hallottál már, hogy egy deák, a nyári szünet vége felé, mikor már illő készülni az új tanévre, csak tessék-lássék tanulgatott, nem éppen 100%-os sikerrel, de aztán mégis lediplomázott? :)
2012 július 5 at 17:30
noti75.
És milyen lett az a diploma ? “Maga csak éppen megfelelt fiam” szintű.
Az hogy te tudod ki az a Newton, a Fradin az még nem segít (szerintem).
2012 július 5 at 17:45
Pito!
mertem remélni, hogy te is tudod, ki az a Newton. :)
(de persze bocs, ha tévedtem)
arra próbáltam célozni (ha már az iskolát hoztad fel példának, ami továbbra is tartom, elég demagóg példa erre az esetre), hogy attól, hogy a nyáriszünetben nem 100%-os valaki a tanulásban, még simán lehet eredményes a vizsgáin. ugyanis az a lényeg, hogy a tanévben hogyan teljesítesz, nem az, hogy nyáron mit mutatsz fel.
(azt hiszem, kevesen diplomáznának le, ha az lenne a lényeg, hogy nyáron mit teljesítenek :D) persze ezért az utóbbi mondatomért elnézést kérek a jelen kor egyetemistáitól, nyilván ők kivételek. :)
2012 július 5 at 18:31
Szerintem nézd meg, Dömével milyen gyenge volt a tavaszi felkészülésünk és milyen gyenge lett a tavaszi idényünk.Én amondó vagyok,
aki nem készül fel, attól nem várható később sem jó teljesítmény.
Mikor akarnak összeszokni? Kit akarnak megverni?Ennek a Honvéd
kilencet rúgott!
2012 július 5 at 16:37
“Ugyanakkor a Fradinak mindig győznie kell..”Sherlock sajnos ezzel nem mindenki ért egyet, akiken ez a feladata,foglalkozása….Szerintem totális válságban van a klub szakmailag.
2012 július 5 at 16:29
igazán lelkesítő ki szösszenet de valahogy nem tudok lázba jönni és ez nam azért van mert pesszimista vagyok hanem mert sz*r munka folyik nálunk edzés címszó alatt!
2012 július 5 at 17:57
neeeem. te aztán nem vagy pesszimista.
2012 július 5 at 17:59
bár ha valahol rossz a helyzet, akkor a pesszimistának sok mindenben igaza van!
2012 július 5 at 16:26
Úgy legyen! Hajrá Fradi!!!
2012 július 5 at 16:25
ne csak a “Hajrá Fradi” zúgjon, hanem (remélem) sűrűn kiszakad a torkokból a “Goooooolol!” kiáltás is. :)
ha a felkészülés második felében jól sikerülnek a meccsek, akkor biztos vagyok benne, hogy rengeteg szurkoló lesz kinn a KTE ellen. ha viszont az utolsó meccseket végigbukdácsoljuk, akkor, bár sok néző lesz, de messze nem lesz eget rengető a nézőszám.
2012 július 5 at 16:23
Off: Egy román portál, a gsp.ro szerint a Fradihoz utazik próbajátékra a csíkszeredai nevelésű 20 éves Hodgyai László. (Pepsi)
2012 július 5 at 16:20
Hajrá FERENCVÁROS!