Ivan Kmotrik sokáig a Ferencváros megmentőjének nézett ki, ma az Európa ligában a Videoton ellen készülhet csapatával.

Szlovákia elsőszámú csapata lesz a Videoton ellenfele csütörtökön az Európa-Liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. A Slovan Bratislava biztos lábakon áll, tulajdonosa immár négy éve Ivan Kmotrík, aki az ország egyik leggazdagabb embere. Ivan Kmotrík korábban az Artmedia Petrzalkát virágoztatta fel, sőt, egészen a BL-csoportköréig jutott a “kis” pozsonyi csapattal.

A magyarul kitűnően beszélő üzletember hat évvel ezelőtt kapcsolatba került a Ferencváros akkori vezetőivel. Sokáig úgy tűnt, ő mentheti meg az akkor éppen az NB II-ben sínylődő, óriási adósságokat felhalmozó FTC-t. Az üzlet ugyan nem köttetett meg, de Kmotrík egy cége révén 50 millió forinttal így is segített a Fradinak. A Ferencváros vezetői hálából egy 10-es számú Fradi-mezt készíttettek az üzletembernek, amit azonban soha nem kapott meg.

Kmotrík elképzelése az volt, hogy magyar cégekkel közösen vásárolná meg a Ferencvárost. Akkor már több mint tíz éve nem adott nagy interjút, képet szinte soha nem lehetett róla készíteni, ezért is volt kuriózum, hogy 2006-ban nyilatkozott a 100% Fradinak, a klub hivatalos magazinjának, sőt fotózni is lehetett. Itt többek között nyíltan beszélt arról, hogy a magyar üzleti élet több szereplőjével is jó viszonyt ápol.

Az OTP-vel és a MOL-lal is vannak közös ügyeim, jól ismerem Csányi Sándor és Hernádi Zsolt urakat is, de arról még nem volt szó, hogy közösen vegyük meg a Ferencvárost. Azt azonban a korábbi egyeztetéseken is elmondtam az elnök úrnak, hogy csakis egy-két magyarországi céggel közösen lenne értelme belevágni az üzletbe – mondta akkor Kmotrík a sportlapnak, aki a magyar focihoz és a Fradihoz kötődő viszonyáról is beszélt.

Csallóközi gyerekként állandóan fociztunk. A nagybátyám, Laci bácsi óriási Fradi-szurkoló volt, aki sokat mesélt nekünk a csapatról, sokat néztünk együtt meccset, így a többiekhez hasonlóan nekem sem maradt más választásom. Jártam Budapestre mérkőzésekre, igaz legutóbb elég rég voltam, azt hiszem, akkoriban, amikor a Newcastle és más csapatok ellen játszott az UEFA-kupában a Ferencváros.

Kmotríknak egyébként az volt a véleménye, hogy a közép-európai kluboknak csak úgy lenne esélyük a kimagasló eredményt elérni a nemzetközi porondon, ha összefognának.

Egy jó szlovák vagy cseh csapat önmagában még nem elég a közép-kelet európai labdarúgásnak. Mint ahogy önmagában nem lenne elég egy jó Fradi sem. Csehországban a Sparta tulajdonosi körénél vannak jó kapcsolataim, de említhetném az Olomoucot is. De szerte Kelet-Európában is megvannak a megfelelő kapcsolataim az ottani futballéletből, akikkel adott esetben segíteni tudnánk egymást. Hatalmas előny lehet, hogy adott szituációban elküldhetem a játékosomat Prágába, Pozsonyba vagy éppen Budapestre. Egyszer az egyik csapatnak menne jobban, máskor a másiknak. A foci már csak ilyen, így viszont talán a közép-kelet-európaiak is mindig ott lennének a tűzközelben. Szerintem ebben nincs kivetnivaló. A nyugat-európaiak is ezt csinálják, megpróbálják helyzetbe hozni egymást – mondta üzletember közel hat éve a klubmagazinnak.

(Pepsifoci)

About these ads