Lipcsei Péter eddig 11 próbajátékost nézett meg, és az NB II-es csapattal az első felkészülési mérkőzésre készül.
A Lipcsei Péter vezette NB II-es csapat már bő egy hete megkezdte a felkészülést a 2012/2013-as nyitányra. A játékosok napi két edzéssel, délelőtt „lépcsőzéssel” és erőnléti edzéssel, délután labdás gyakorlatokkal és játékkal készülnek az augusztus 18-án rajtoló szezonra.
- Az elmúlt héten több felmérést is végeztünk, nagyon kemény napokon vannak túl a játékosok. Két edzés volt naponta, délelőtt az erőnléten, délután a technikán, az ügyességen volt a hangsúly – vázolta fel Lipcsei Péter.
A szakvezető több próbajátékost, illetve néhány, az U19-es korosztályból kiöregedett labdarúgót is kipróbált az elmúlt héten.
- Tizenegy próbajátékost néztem meg a felkészülés eddigi szakaszában, akik közül senkit nem tartottunk meg, ugyanis azt az elvet vallom, hogy gyengébb, vagy ugyanolyan képességű labdarúgókra nincs szükség. A keretünk így sem gyenge, és szívesebben dolgozom azokkal, akikkel már hosszabb ideje foglalkozok. Az U19-ből is kipróbáltam néhány játékost, ők velünk készülnek, és akik élni tudnak a lehetőséggel, megragadhatnak a csapatban. Jelenleg egy ’94-es korosztályú játékos keltette fel a figyelmemet, neki már szóltam, hogy szívesen látom az edzéseimen.
A csapat a héten két edzőmérkőzést is játszik. Holnap az NB I-es csapattól nemrég 5-1-es vereséget szenvedő Soroksár ellen lépnek pályára, szombaton pedig Szarvasra látogatnak.
- Nem fogom nézni az eredményt egyik találkozón sem – szögezte le a szakvezető. – A felkészülés elején járunk, a játékosok pedig nagyon fáradtak. Huszonkét labdarúgóval tervezem lejátszani mindkét meccset, amelyen minden játékos negyvenöt percet fog játszani. Ezek a mérkőzések képet adnak arról, hogy kire számíthatok, így segítséget nyújtanak a keretszűkítésnél.
(Fradi.hu)
2012 július 18 at 07:22
hát nem tudom….én abban reménykedtem hogy az u19-18 ból hoznak fel sok játékost+a fiatal igazolások. a sok reménytelen 20+ keretet meg szélnek eresztik. de úgy látom nem nagyon küldtek el senkit a tavalyi keretből. :((
2012 július 17 at 22:29
Na mostmár,hogy láttuk játszani az elvileg legerősebb Magyar csapatokat,így már átértékelhető Döme nyilatkozata,hogy az első hely a cél.Mert mindegyik csapat harmat gyenge..!Ettől függetlenül még 3 igazolást várok! Hajrá Fradi!
2012 július 17 at 22:45
az a baj hogy mögöttük vagyunk. nem tudjuk megszorítani sem őket. hiába szarok a határon túl.
2012 július 17 at 22:49
Nem vagyok biztos benne mostmár.. a debrecen azzal az albán bajnokkal játszott akiknek kevesebbet ér a kerete mint a miénk,azért ez érdekes de lehet,hogy nem számít annyit..ez csak az én véleményem!
2012 július 17 at 22:58
Ha továbbmennek az albánok, enyhén nő a keret értéke, ha pedig még egy kört lépnének, lehet hogy lassacskán megduplázódna. Elnézve ahogy játszottak, egyértelmű hogy rengeteg magyar focista ára lufi. Huszti például, évek óta alig játszott meccset..
2012 július 18 at 08:09
Amit Détári mondott egy esetleges bajnoki címről , egyáltalán nem nevetséges a tegnapi Debrecent látva. A magyar bajnokság színvonalának valós képét láthattuk , ebben még egy jelenlegi gyenge keretű Fradinak is lehet keresnivalója .
2012 július 18 at 08:17
A Magyar bajnokság csalásokra épül.Tetszik, nem tetszik.
A valós viszonyokat csak sejtjük és nem látjuk, nem véletlen, hogy mi alig bírtunk visszajutni az első osztályba, az mtk vagy a vasas rögtön visszajut.
Ez nem is lenne baj, ha legalább minket hagynának játszani,de a bírók mindig megmutatják, hogy hol van a helyünk.
Néhányan pedig ebből a magas színvonalú bajnokságból igazolnának játékost, csorgó nyállal.Eddig jutottunk!
A Fradi mindig más úton járt és ezért övezi dicsőség a csapatot.
Remélem néhányan tanultatok ebből valamit!
2012 július 18 at 08:27
Csak összehasonlítás képen, ez az albán bajnok kb. a Veszprém szintjén játszik, bár a Veszprém játékosai technikásabbak!
A vezérkar ilyenkor mély hallgatásba merül.Pedig a vereségek még csak most jönnek!
2012 július 18 at 09:15
A Debrecen a visszavágón pont annyit fog nyújtani, ami elég lesz a továbbjutáshoz.
Most a legjobbjuk Bouadla hiányzott, de akár nélküle is megoldanák.
Mindenesetre meglepetés volt a vereségük, de egy meccsen bármi megtörténhet.
Összeszokott, rutinos társaság, mentesek a hosszabb hullámvölgyektől.
A Vidivel nagy harcban lesznek az aranyért, de idén alul fognak ebben maradni.
2012 július 17 at 22:24
Azért csendben megjegyzem,hogy az albánok combjának kerülete a lokisták derekával vetekedett…
2012 július 17 at 22:33
Hogy a vádlijukról ne is beszéljünk…
2012 július 17 at 22:22
Na, ehhez képest nézzük, hogy ki milyen erős…
2012 július 17 at 21:54
nesztek…
Elképzelem a holnapi edzés előtt ahogy döme “elemzi” a helyzetet:
-láttátok a loki meccsét? NNnna akkor most már nem hogy egálban vagyunk velük hanem egyenesen ti vagytok a jobbak minden poszton! Ugye pölő??
Remélem 5-öt vágsz akkor a vasasnak!
2012 július 17 at 21:57
Mért mit kellene mondania a ma esti Lokiról?
2012 július 17 at 21:59
akár ezt is. csak itthon meg ők még így is a “…….”
2012 július 17 at 22:02
ja, és a mi védelmünket hogyan aláznák az albánok? Kleint 2x körbefeutnák.
2012 július 17 at 22:48
Fülöp. Sváb hmm? Ne áltassuk már magunkat, minket 3 mal hazavágtak volna. azért a lókaki védelme jobb mint a miénk sajnos,
2012 július 17 at 23:36
Hát szerintem az Elfsborgot 4-0-ra verő Alesund jóval összeszedettebb volt mit ezek… Üllőin meg azt se tudták merre hány lépés… Fülöppel, Juniorral. Mondjuk lehet az is hogy az albánok otthon ilyenek aztán a Loki rámol egy hármast, de mindenestre kétségbeejtő volt nézni a “veretlen magyar bajnokot” Albániában.
2012 július 18 at 00:23
Az a szomorú, kedves Machine, hogy tényleg a loki a veretlen magyar bajnok, bárhogy is gúnyolódunk ezen :S :’(
2012 július 18 at 00:29
Erről beszélek.
2012 július 17 at 21:48
off
Annak idején (tavaly) nem egy ember amikor szóba jött a lerabolt up mindig ez a tagot emlegette, hogy nem igaz, hogy nem tudjuk elhozni Veszprémből:
“Az olasz kupagyőztes SSC Napoli első csapatával kezdte meg a nyári felkészülést Novothny Soma, a Veszprém januárban kölcsönadott csatára. A 18 éves magyar futballista ma a Napoli első felkészülési mérkőzésén már be is mutatkozott a felnőtteknél”
nso
2012 július 17 at 21:37
Fikció!!!
A Ferencváros vezetősége a ma délelőtt bemutatta a klub új igazolásait.5 játékost igazoltak az albán Szkander bég csapatától.A Ferencváros szurkolói oldalain többen virtuális öngyilkosságot követtek el.A vezetőséget kiátkozták a már megvásárolt bérletekből máglyát raktak a klubház előtt,Orosz Pál képét(amin éppen kezet fog, mosolyogva az újonnan igazoltakkal) fekete festékkel öntötték le.A vezetőedző pezsgőjébe mérget kevertek,Kubatov Gábort pedig,mocskos libsi k.cs.gnek nevezték,a kocsiját pedig megrongálták és felgyújtották.
Pedig az első félidő alapján semmi más nem történne,csak sz@rrá vernénk a lokit…
2012 július 17 at 21:47
Ja, csak nálunk Pölő beverné a helyzeteket 8-)
2012 július 17 at 21:57
Tudom, hogy év eleje van és sok a Loki sérültje, de ha egy fokkal (na jó, kettővel-hárommal…) jobb lenne a csapatunk, akkor – szerintem – simán ütnünk kéne a hurkásokat… Álom, álom, édes álom!
2012 július 17 at 20:44
ez a debrecen egy kalap fos :D
2012 július 17 at 21:07
eddig lefocizzák a lókakit, hihetetlen mázlijuk van, hogy még mindig 0-0… ez a csapat a magyar bajnok…szégyen ez az nb1…
2012 július 17 at 20:27
én azért hoznék 3 brazil 17-18 évest a 2. csapatba hátha lesz belőlük valami. nekik még fizetni se kéne sokat.
2012 július 17 at 20:48
inkább hozzunk brazilokat mint ahogy a mi MAGYAR fiataljainknak adjunk lehetőséget??????
2012 július 17 at 20:52
épp a héten nyilatkozta, h leraboltak minket. én is a magyaroknak adnék lehetőséget dehátha a legjobbak nincsenek nálunk. ezt nem én mondtam.
2012 július 18 at 00:17
És miben jobb egy brazil mint egy itthoni fiatal? azt ne mond nekem h sokkal jobbak lennének mint akik nálunk vannak!
2012 július 17 at 20:26
Off: “Ha bevezetik a szurkolói kártyát, a DVTK ultrái nem mennek meccsre. Nyílt levél a legnagyobb táborból. ”
Oda az a szöveg, hogy “amíg élek én…”?
Mondjuk kétlem én azt a legnagyobb tábor kifejezést.
2012 július 17 at 20:29
legalább fölfutatnák a borsodi tv ipart. amúgy meg úgy is mennének. és mindenhol lesz kártya.
2012 július 17 at 20:12
off
Egy kis érdekesség: Diósgyőr – Gyirmót 2-2. A miskolciak második gólját, bizonyos Bogáti szerezte. Az a Bogáti, aki nálunk volt, Bogáti Péter? Ja, a szünetben beállt a hazaiaknál Turcsik is, akit itt emlegettek.
on
2012 július 17 at 21:43
igen, ő az.
2012 július 17 at 19:41
Megpróbáltam összeszedni, kik is alkothatják a második csapatunkat…Íme:
Hermány, Mester, Rigó – kapusok, Simita, Tóth Axel, Vattai, Nyárasdi, Oláh, Erdei, Birtalan J. – védők, Kleizer, Vass, Peszmeg, Antal, Szabó R., Holman, Papp, Gyürki – középpályások, Varga B., Popgeorgiev, Kovács I., Mohácsi, Nehéz M. – csatárok. Elnézést, ha valakiről megfeledkeztem!
2012 július 17 at 20:08
Rigóban mit látunk ?
2012 július 17 at 20:45
Füttyöt…
2012 július 17 at 18:51
A visszajátszók, meg az U19-esek elég frissítést jelentenek, hisz a régiek közül is vannak páran, akik használhatóak a zenbé2.ben: Vattai, Peszmeg, Pap, Holmann, Varga Bence stb.
2012 július 17 at 19:09
Csak azt nem értem, hogy Holman miért nem az első keretnél van o.O
2012 július 17 at 21:14
nicsen már hely…rengeteg a középpályás.
2012 július 17 at 21:18
És ki hibája ez? Hiányposztra meg b@szik igazolni…
2012 július 17 at 18:31
A “nagy” csapathoz igazolt hikomatos “focisták” után meg sem próbálom elképzelni, hogy milyenek “labdarúgók” jöttek próbázni a második csapathoz! Pfff :(
Petivel és a Ferencvárossal kapcsolatban pedig mindenki jobban járt volna ha búcsút intenek egymásnak!
2012 július 17 at 18:41
mi a f aszt károgsz?%%%!!+
2012 július 17 at 19:25
ice-r! Te egy ökör vagy!!!!
2012 július 17 at 19:28
khmm…
2012 július 17 at 18:29
Tudtommal a második csapat keretének kialakításáért is egy komolyan felépített csapatnál elsősorban a szakmai igazgató felel, jelen esetben Détári, hisz a cél, az, hogy az ő keze alá dolgozzanak.
Az is fölöttébb érdekes, hogy a 11 próbázóból egy sem felelt meg.
Ilyen rossz ajánlásaink voltak? Nincs kiépített játékosfigyelői rendszerünk?
Kicsit aggasztónak látom a hátországot, főleg úgy, hogy egy kevésbé rutinos szakember van vele megbízva.
2012 július 17 at 18:21
Érdekelne ki az a 22 játékos, és csak a kíváncsiság hajt, kik voltak a próbázók? Tud valaki ezekről infót?
2012 július 17 at 18:14
A második keretünk se rossz. Jó ezt tudni. Két jó keret, két igazi szakemberrel. Jó lesz ez…
2012 július 17 at 18:30
Úgy tűnik, nincsenek veled egy hullámhosszon :)
2012 július 17 at 18:31
:) Majd hangolódnak, sajnos…
2012 július 17 at 18:02
“és szívesebben dolgozom azokkal, akikkel már hosszabb ideje foglalkozok”
Ez egy érdekes mondat, ezek szerint nem kíván megszabadulni azoktól a játékosoktól akik mar évek óta itt vannak, és 0 motiváció van bennük…
2012 július 17 at 18:12
Petiben a mostani munkájához szintén ugyanekkora…
2012 július 17 at 18:26
sose lesz belőle igazi edző sajnos…
2012 július 18 at 08:36
Na, ebben egyetértünk. :(
2012 július 17 at 17:56
na Petiről példát vehetne Döme…így kell felkészülési mérkőzéseken a csapatot játszatni! mindenki egy-egy félidőt, így mindenki hasonló lehetőséget kap a bizonyításra!
2012 július 17 at 18:15
2×45 perc túl egyszerű Dömének :D
2012 július 17 at 18:32
mondjuk nem tudom hogy ez a sok down mégis mire jött ide nekem, mikor pár hete mást sem olvasni az edzőmeccsek alatt és után itt a fórumon, hogy miért játszanak sokan csak 10-15 percet és miért van aki 70-80 percet…mert, hogy ez így nem jó…tegye fel a kezét aki szerint hülyeség ha az edzőmeccseken mindenki azonos időt kap a játékra…