Ma újabb négy próbajátékos lépett pályára a Ferencváros mezében a BKV Előre elleni felkészülési mérkőzésen.Bozo Markovicsról már alkothattunk véleményt a Vasas elleni felkészülési meccsről, de akkor nem nyújtott maradandót. Már sokan akkor is csapatunktól való távozásáról beszéltek, de végül a BKV elleni mérkőzésen is kapott bizonyítási lehetőséget a szakmai stábtól. Bár a mai meccsen gólt lőtt, de sok mindent nem mutatott abban a 45 percben sem, amikor pályára léphetett. (igaz a gólt eléggé megköszönheti a közlekedésiek kapusának) Véleményünk szerint szedheti a sátorfáját.

Az első félidőben lépett pályára a német nemzetiségű, de namíbiai válogatott, Wilco Risser. Ha valaki látta a Góóól c. filmet, az emlékezhet arra a jelenetre, amikor Santiago frissen érkezve edzésre jelentkezett a Newcastlenél, és sikertelen próbajátékot produkált. Ez történt a Schalke 04 tartalékcsapatánál is megfordult spílerrel, hiszen alig másfél órával meccs előtt esett be az Üllői útra. A játéka hasonló volt. Igyekezett, de maradandót nem igazán tudott alkotni. Volt helyzete, de a kapusnak sikerült hárítani azokat. Talán ő az a játékos, aki még alkothat valamit.

Birtalan Botond az elmúlt mérkőzéseken már bizonyította tehetségét a Ferencváros szurkolóknak és a szakmai stábnak. A mai meccsen többekkel együtt, neki se jött ki a lépés.

A második félidőben újabb két próbázó lépett pályára a Ferencváros zöld-fehér mezében. A Brassóból érkező brazil, Mauro Alonso elsősorban remek passzaival, felíveléseivel vetette észre magát a pályán. Többször is jól indította játékosainkat, olyan labdákkal, amiket Lipcsei Peti óta nemigen láttunk a Ferencváros játékosaitól. Ő még erőssége lehet csapatunk már így is elég kemény középpályás sorának. Igaz, az elmúlt években több játékosnál is bizakodva vártuk a pályára lépést, ám nem alkottak emlékezetest. (gondoljunk csak a menedzserek által agyonsztárolt Tommy Dohertyre)
A csatársorba érkezett még egy fiatal játékos, aki a Hajduk Split csapatában is megfordult, ám Prva ligás meccsen nemigen kapott lehetőséget. Hrvoje Tokic legutóbb a Zadar csapatában szerepelt, pályafutásáról részletsebben itt olvashattok. Ma is volt néhány ígéretes megmozdulása, ám gólt nem sikerült szereznie. Sokszor futott lesre, volt amit tévesen állított meg a partjelző. Ő az a játékos, akit még egy kis ideig mindenképpen megfigyelnék a szakmai stáb helyében.

2012 július 24 at 11:18
1:42-től kezdődik.Ott mekkora paszt ad?????apám.GRANDE ZSUGÁRE:D
2012 július 22 at 17:32
Időközben megtudhattuk, hogy “percek kérdése” a Fradiváros project elindítása, nos, hát itt a nagy feladat, egyre sürgetőbbé válik egy jó csapat kialakítása! (Úgy gondolom, az “alapanyag” már Döméék kezében van, már csak “össze kell gyúrni”)
2012 július 22 at 16:25
Ez alapján a brazil Alonso kifejezetten jó fogásnak tűnhet:
2012 július 22 at 17:18
Nem spanyol?? :D
2012 július 23 at 10:00
de jó bal lába van!
2012 július 22 at 15:16
Végre hoztak normális próbázókat,akik tényleg erősítést jelenthetnek.
Alonsonak megnéztem mind a kettő videóját,és ami látszik az az,hogy nagyon jól lát a pályán,jól cselez,jó a rúgótechnikája,és lendületes.Szerintem neki azonnal szerződést kéne ajánlani.
Risser brutál jól fejel,tegnap nagyon aktív volt,kár,hogy nem talált be.A vidije alapján nem tűnik rossznak.
Tokic pedig ígéretesnek tűnik a múltja alapján.
A hétre még egy edzőmeccs nagyon elférne,mert tesztelni lehetne mind a hármukat!
HAJRÁ FRADI! :))
2012 július 22 at 15:27
Én egymás ellen játszatnám a Détári fejében megszületett kezdőt és a cseréket, a próbázókkal kiegészülve. A meccs előtt közölném, hogy az alibizők és a szándékosan sérülést okozók mennyivel tartoznak a klubnak.
Ebből a találkozóból sok mindenre fény derülne. Szerintem.
2012 július 22 at 15:36
K.rva nagy ötlet lenne! :))
2012 július 22 at 17:20
Kedves bockor !
Amint megtudtam,minden edzésen játszanak egymás ellen…
2012 július 22 at 17:28
Persze. Szűkitett területen, két labdaérintéssel, a Döme által elképzelt kezdő védők, a kezdő támadók ellen.
Barátom, ugye tudod, hogy mire gondolok?:)
2012 július 22 at 17:30
Kedves bockor !
Nem arra gondoltam! Úgy hallottam az edzések végén 20-30 perces teljes csapatos játék van.
2012 július 22 at 17:33
Kedves Jackie!Tehát akkor ez lesz a keretünk !Amúgy kiváncsi lennék hogy SCHembri volt e az a játékos (régi kedvenc)akivel tárgyaltunk vagy van még valaki a tarsolyban?.Mert elég hamar kiderült hogy André mennyit kért volna!Szerkeztö úrak ö volt az mert most már nyugodtan meglehetne mondani?!EGY CSATÁR NAGYON KÉNE MEG EGY BElSÖ VÉDÖ !!!
2012 július 22 at 17:42
De ugye Te sem érzed úgy, hogy ez bármiről is dönt?!
A következőkre lennék kiváncsi:
- Klein mellé ki való leginkább
- jobboldali védőként Jovanovicnak vetélytársa e Fülöp, vagy Gárdos
- Svábnak van e alternativája
- Gyömbér, vagy Józsi? Ha Józsi valóban feladta, azonnal eladni, vagy elcserélni a Győrrel
- Máté és Orosz, Kleinék ellen is képes e veszélyesen focizni, avagy Pölöskey mire megy Batikkal szemben
- Alonso egy félidőt itt, egyet ott, hadd lássuk mire képes. a videók alapján pont ilyen 10-esről álmodtunk
Nagyjából ennyi. Ez nem úgy fog kiderülni, hogy edzés végén 20 percre bedobom a labdát középre…
2012 július 22 at 14:58
Alonso az Ekranasban ahogy nézem sokat játszott, van pl 4 BL meccsei is, ő elférne, főleg hogy bal lábas(és ha még bekknek is jó lenne.. bár oda nem kéne eldugni ha kreatív)
Tokic még fiatal, biztató számokkal..
Wisser meg angol negyed osztályban tolta, persze az sem jelent sokat
sorrend:1 2 3 így kérem őket igazolni,rem a holland gyerek bal bekk lesz
2012 július 22 at 13:51
Ez az Alonso nagyon elférne még a keretben!!!
2012 július 22 at 13:34
Ez a video alapján ez a Risser gyerek olyan, mintha egy kicsit Balogh Torony és az Elding keresztezése lenne. :)
h ttp://vimeo.com/19227640
Az más kérdés, hogy milyen szinten tudná nyomni mindezt, és a másik (amit már felvetettek mások is), hogy ez a magas, erőcsatár típus (a minőséget most hagyjuk) már megtalálható a keretben a Pölő és a Máté személyében is.
Mindenesetre az azért látszik ebből a videóból, hogy fejelni nem szívesen mennék fel a levegőbe ezzel a Risser gyerekkel szemben… :)
Az Alonso srác (a videók alapján) pedig egy kicsit Andrezinhora emlékeztet engem. Persze egyelőre ő is igencsak zsákbamacska.
Egy dolog ami azonban egyértelmű számomra az eddigiek alapján. Mégpedig az, hogy ez a montenegrói srác (Markovic) tutira nem kell a csapatba, de még a keretbe se. Már a Vasas elleni előkészületi meccs után el kellett volna küldeni.
2012 július 22 at 13:28
Ez a video alapján ez a Risser gyerek olyan, mintha egy kicsit Balogh Torony és az Elding keresztezése lenne. :)
http://vimeo.com/19227640
Az más kérdés, hogy milyen szinten tudná nyomni mindezt, és a másik (amit már felvetettek mások is), hogy ez a magas, erőcsatár típus (a minőséget most hagyjuk) már megtalálható a keretben a Pölő és a Máté személyében is.
Mindenesetre az azért látszik ebből a videóból, hogy fejelni nem szívesen mennék fel a levegőbe ezzel a Risser gyerekkel szemben… :)
Az Alonso srác (a videók alapján) pedig egy kicsit Andrezinhora emlékeztet engem. Persze egyelőre ő is igencsak zsákbamacska.
Egy dolog ami azonban egyértelmű számomra az eddigiek alapján. Mégpedig az, hogy ez a montenegrói srác (Markovic) tutira nem kell a csapatba, de még a keretbe se. Már a Vasas elleni előkészületi meccs után el kellett volna küldeni.
2012 július 22 at 13:07
Na ezek alapján az én felállásom: Jova, Klein,Sváb,Grúz, Otten lenne a szűrő,Jovanovic, Cukic, Alempijevic, Máté, Somalia, Böde :D
2012 július 22 at 13:09
Ja és próbacsatárunkat ha beválik a Tokic gyereket én bevetném a második félidőbe!!!!! PÖLŐ a kispadra :D
2012 július 22 at 13:04
Nem tudom volt-e már de ezt most találtam.
youtube.com/watch?v=kNBn9EudBi0&w=560&h=315
2012 július 22 at 13:31
Hm, ez nem rossz. A Máténak adott labdája is fincsi volt. Találtam is neki helyet a kezdőben: Gyömbér le, ő be, Alempijevic visszább húzódik. És persze Máté legelöl….
2012 július 22 at 12:36
a tegnapi első félidei próbacsatárok helyett sokkal inkább megnéztem volna Orosz Márkot csatárposzton. Szegeden is akkor rúgdosta a góljait, amikor csatárt játszott.
2012 július 22 at 12:27
Alonso szerintem kimagaslik ebből a felhozatalból, őt még egyszer megnézném egy teljes meccsen is, de ő annyiban is különbözik a többiektől, hogy a promo videójában számtalan meccsről van jelenet, kiváló megoldásokkal (ritmusváltások, beadások, mélységi indítások…)!
A csatár próbázókkal kapcsolatban viszont egy valami nem tiszta nekem: most már egyértelmű a trend, hogy kizárólag magas, erős centereket nézegetünk annak ellenére, hogy ilyen típusból van kettő is a keretben (Máté, Pölő), plusz ott lesz a kezdőben a szintén nem filigrán Böde, így legfeljebb 1 erőcsatár fog beférni a kezdőbe. Ha marad a keretben mindkét jelenlegicenterü, akkor minek még egy harmadik is, miért nem inkább egy gyorsabb, technikásabb csatárt keresünk? Vagy esetleg tényleg az a helyzet, hogy azért nyomatják Pölőt, hogy valaki megvegye/elvigye/beszámítsa cserébe és már a helyére keresünk valakit?
(Arra nem is gondolok, hogy Mátét nem az első csapatnál fogjuk használni…!)
2012 július 22 at 12:32
Minden jel arra mutat, hogy a 4-2-3-1-es formációt fogjuk favorizálni, és ehhez ilyen típusú centerre van szükség.
2012 július 22 at 11:30
Én úgy látom, hogy Alonso, Tokic, Birtalan, Králik, talán még a Risse is az a kategória akiket le kellene igazolni..
2012 július 22 at 11:18
Hová lett a román csávó, az Ene?
2012 július 22 at 11:12
Pölöskey nélkül is már sokat erősödne a csapat!
2012 július 22 at 11:06
Jöjjenek próbázok, hátha szerencsénk lesz. De addig is könyörgöm Pölöskey helyett Máté legyen a kezdőben.
2012 július 22 at 10:39
a brazil és a fehér néger is megérne egy próbát.
2012 július 22 at 10:37
Én azt mondom, hogy a fiatal és tehetségesnek tűnő játékosokat mindenképpen megtartanám.
Vagyis Birtalan, Alonso, Tokic.
De nézzük a csapatot a 6 nap múlva kezdődő bajnokság szempontjából.
A kapuban Jova Levi megbízható és stabil. Tudja hozni az ehhez párosuló teljesítményt!
A védelemben van a legtöbb gond úgy gondolom. Nálam aki stabil pontnak tűnik az Jovanovic és Klein posztja. A másik középső védő az ugye Otten vagy Grúz, míg szélen Sváb Dani tűnik befutónak. Nincs senkivel sem bajom, de mintha gyengének érezném ezt a védelmet. Egy jó edző össze tudja rakni Őket ideálisra, de vajon Döme képes lesz rá?
A középpályán van a legnagyobb nyüzsgés. Nem is tudom ki a stabil pont. Talán Cukic az egyetlen. Mellé kell még egy vkp, ott Gyömbér és Józsi vív egymással. A két szélső posztra ott van Hakola, Orosz, Somalia, Alempijevic. Nálam utóbbi kettő kezdene, de orosz minden meccsen kapna szerepet 20-30 percre.
Támadó középpálya és csatár. Ide egyértelműen Böde és Máté Jani a két favoritom.
Vagyis nálam így nézne ki egy “támadó felállású” kezdő, mondjuk a kecso ellen:
———————— Jova ————————–
Klein Otten/Grúz
Jovanovic ————————————–Sváb
————–Cukic————-Józsi/Gyömbér——
————————-Böde—————————
Alempijevic Somalia/Orosz
————————–Máté————————-
2012 július 22 at 10:01
Kövezzetek meg érte, de én nem hoznék több támadót csak ha tényleg kiemelkedő képességű! Méghozzá azért, mert itt van 3 fiatal, magyar tehetséges csatárunk, akiknek csak a lehetőséget kellene adni és biztos (ha nem is mind a három) hogy valamelyik berobbanna!
2012 július 22 at 11:14
Ha jól számolom, van 10 középpályásunk (és milyen jó lenne, ha ezt az Alonsot is le tudnánk igazolni!) Állítom, ilyen erős kozéppályája egyik csapatnak sincs! Főhet a feje Dömének, hogy kik legyenek a kezdők…Az már eleve látszik, hogy Döme a mérkőzés során bátran élhet a három csere lehetőségével – ahogy a helyzet kívánja…
A csatárainktól meg ugye azt várjuk el, hogy a leg gólérzékenyebbek kerüljenek be a csapatba…Hogy kik lesznek azok ? Mindenesetre itt is “kellemes” gondja lesz Dömének (hogy játékban maradjanak, itt is bátran cserélhet) A Benzema – Higuin cseréhez hasonlóra gondolok (egyik jobb, mint a másik) Máté -Orosz és még Tokics/Risser ?
No, én már azt mondom, így meg is lenne a keret…a többi már a szakvezetés dolga…
2012 július 22 at 08:33
Én Alonsot leigazolnám, nincs ilyen tipusu, kreativ játékosunk, nekem a videók alapján kicsit Hajnal Tomira emlékeztet :) + kellene még egy csatár, meg Sváb Dani helyére/mellé egy szélső védő, mondjuk a győri Szabó Ottó, ő ingyen mehet az eto-ból, a Pápa teszteli. Ha ez összejönne én elégedett lennék.
2012 július 22 at 07:09
Nem könnyű eldönteni, hogy végül is kit igazoljunk le. Úgy gondolom döntő fontosságú lesz a leigazolás anyagi vonzata. Ha csak egyre futja, akkor a 3 befejező csatár közül Tokics vagy Risser közül választanék. Ha még egyet lehetne, akkor bajban vagyok, mert Birtalan és Alonso közül nem tudok választani. Az az igazság, hogy mindkettőről az a véleményem, igen csak jobb játékosok, mint pl. Kis Nyíl…Szóval, én mindkettőt leigazolnám és bármennyire is fáj, Pölőt és Nyilasit a 2. csapatba irányítanám…
Úgy gondolom, Dömééknek az érzelmeket ki kell zárni a döntésnél és hideg fejjel csak egyre szabad gondolni: kik azok a játékosok, akikkel még erősebbé válik a keretünk. Vegyen példát Mocsaitól meg Keménytől, akik meg merték húzni azt a lépést, hogy csak a legjobb kéziseket meg vízilabdásokat vitte az olimpiára…
2012 július 22 at 00:17
Így a leírások alapján az utolsó kettőből még lehet valami! :)
2012 július 21 at 23:29
még mindenképpen szervezni kéne egy szerdai meccset a próbázók miatt. Természetesen csak azok játszanának akik nem lépnek pályára a nyitányon.
2012 július 21 at 23:30
Soroksárral tuti le lehetne szervezni egy meccset!
2012 július 22 at 12:10
Majd a Liba Kupában játszanak, ha itt lesznek még akkor.
2012 július 22 at 20:19
Mikor van Liga-Kupa?
2012 július 21 at 22:52
Védelembe is kéne próbázó.
2012 július 21 at 23:14
SZélsővédő(k), csatár(ok) kell(enek) a jó szerepléshez. Ha jönne ezekre a posztokra egy-egy minőségi igazolás, nagyon bízakodnék. Például Gaál Miklóst megpróbálhatnánk idehozni.
2012 július 21 at 22:34
Ha már egy beválik, akkor jól jártunk! Birtalan szerintem jöhetne, és ha van még ügyes próbázó, akkor jöhet, mert jó focistákból sosem elég! :)
2012 július 21 at 22:32
Igazoljuk le inkább Santiago Muñezt! :D
2012 július 21 at 22:37
Látom, valaki nem érti a viccet.
2012 július 21 at 22:17
10.000.000. szövetségi kapitány országa……
Úgyse mi döntjük el…. különben a fél csapat már el lenne zavara!!!!!
:-)
2012 július 21 at 22:33
szégyen, h a 10.000.000 szöv kap közül, pont a legidiotább gyözőtt :D
2012 július 21 at 22:39
A rajzversenyre gondolsz? :D
2012 július 21 at 22:39
és min vigyorogsz?
2012 július 22 at 03:19
Igaz Döme nem szövetségi kapitány , sajnos . Így csak 10 000 000 Fradi edzői országa .:)
Mondjuk ha szöv.kap. lenne , akkor megszabadulnánk tőle .
Hajrá Döme !