Volt már vitám a szerkesztőkkel, mert szerintem Féderer Andrea nem jól végezte a munkáját. Azóta sajnos semmi nem változott, a kommunikáció ugyanolyan gyenge színvonalú, mint volt. Viszont most már ez az oldal sem tudja megcáfolni a Mob állításait, hogy itt bizony nagyon szépen le van korlátozva az oldal. A Pölöskeys cikket is sikerült Kubatovéknak levetetni vagy mi volt az oka, hogy hirtelen ismét eltűnt egy cikk az oldalról?
Kedves Nincs! ( a többi nevedtől most eltekintenék)
Csak rögzítsük a vitád nem azért volt, hogy hogyan dolgozott F.A., hanem az hogy hülyeségeket írtál róla, ráadásul akkor rúgtál bele egy nőbe, amikor éppen földön volt, illetve még azon volt vita, amikor Fradistákat a meccslátogatásról próbáltál lebeszélni (ez vhogy kimaradt.)
Nem tisztem a Fradi kommunikációt megvédeni, de azért a FradiMéldia és az új honlap után azt mondani, hoyg nem történt semmi, hát lelked rajta.
Magyarázkodni nem fogunk, főleg nem az általad megnevezettekkel szemben, ugyanis mi a Fradin belüli nézeteltérések kibékítésére és nem, élesítésére törekszünk, mindenki eldöntheti, hogy kinek hisz, ahogy Jézus mondta: ” gyümölcséről lehet a fát felismerni. … A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.”
Sajnálom, hogy mostanság ilyenekkel foglalkozol, régen a kommentjeiddel gazdagítottad az oldalt, most meg…
Mikor volt olyan, hogy próbáltam lebeszélni embereket, hogy meccsre járjanak? Nem tudsz egyetlen ilyet sem bemásolni, mert sosem mondtam ilyet. Sőt, szeretném, ha minden meccsen telt ház lenne, csak sajnos ennek nincs realitása. És igazából az egyetlen kérdésemet nem válaszoltad meg, persze nem is kötelező nekem reagálni, csak nem értem, hogy miért tűnt el a Pölős cikk. Ha nem felsőbb utasításra, akkor miért? Nem volt ismét egyetértés köztetek?
Lehet, hogy most nem gazdagítom az oldalt, de a negatív kritika is elsülhet pozitívan. Nekem semmi bajom veletek. Az sem lett volna baj, ha nem születik meg a Pölős cikk, de ha már megszületett és kikerült, akkor nem értem, hogy miért kellett levenni. Talán, ha Pölő elolvassa, akkor egy kicsit magába száll és gólokat bizonyít, nem pedig a nézőkkel foglalkozik.
Nekem sem tisztem Pölőt védeni, nem is akarom, hülyeséget csinált. De ha a szurkolók meg nem az anyjával foglalkoztak volna, akkor nem lehet, hogy nem tesz ilyet?
Be tudom másolni, itt van előttem, de nem ez a lényeg, gondolom egy dühből megfogalmazott félreérthető mondat volt. Az hogy miért került le a szerkesztőségünk belső ügye, nem reklámoztuk, mert nem akartunk egy jószándékú srácot pellengérre állítani egy hibája
miatt. (A cikk szerzőjéről és nem Pölőről van szó.) Minden szerkesztőségben, ahogy minden munkahelyen vannak szabályok, amait be kell tartani, különösen, ha aznap külön felhívkják erre az illető figyelmét.
Nem a negtív kritikával van baj és nem is arról szólt, amit írtam, egyszerűen, mint régi kommentelő megszoktam egy tónust és színvonalat tőled és most meg azt érzem, hogy rossz paszban vagy (remélem csak Fradi terén), keserűen látsz mindent.
Ismétlem nem a kritikával van baj, amit bárkivel szemben megfogalmazol, csak úgy érzem mostanság csipőből lősz. Nem mondom persze, hogy egyátalán nincs alapja, de mégis… A lényeg remélem Te és a Fradi is elindul – ahogy Cseh Tamás énekelte – “a Nincsből a Van felé”
Mint arról beszámoltunk, Berki Krisztián múlt héten a Megyeri-hídon került incidensbe egy Opel vezetőjével, aki a korábbi Fradi-vezér szerint le akarta szorítani őt az útról.
A Bors című lap internetes kiadása megszólaltatta az ügy másik érintettjét, aki egészen másképp látta az esetet, sőt, meglepő részletekkel szolgált.
“A belső sávban haladtam, éppen előztem, amikor hátulról villogni kezdett, hogy húzódjak le. Meg sem várta, míg ezt megteszem, jobbra, teljesen szabálytalanul kivágott, megelőzött, elém került, majd nyomott egy satuféket, én meg belementem. Mutattam neki, hogy húzódjon le, mikor már a középső sávban voltam. Ekkor mögém jött, lefotózott, majd elhajtott – emlékezett az életveszélyes pillanatokra Gábor. A hátsó ülésen ült a három és a másfél éves gyerekem, a nagyobb majdnem sírni kezdett, amikor mindez történt. Berki Krisztián ezzel az akciójával nem csak engem, őket is életveszélynek tette ki. Ez volt este fél nyolckor. Hajnali fél kettőkor pedig jött a rendőrség azzal, hogy cserbenhagyásos balesetet okoztam.” – mondta a Borsnak az Opelt vezető férfi.
az utolso masfel perc is kulonosen erdekes, Kubalarol, annak tukreben hogy a mocskos vasas kepes volt Kubalarol elnevezni az akademiajat mikoz ket tucat meccset nem jatszott ott…
2012 július 23 at 11:13

2012 július 23 at 11:15
Azért mert személyesen Kubatov szerkeszti az oldalt, csak Zoli, Peti és Sherlock illetve Trenton néven posztolgat. De minket nem b.asz át!!!
2012 július 23 at 11:45
Kedves Nincs! ( a többi nevedtől most eltekintenék)
Csak rögzítsük a vitád nem azért volt, hogy hogyan dolgozott F.A., hanem az hogy hülyeségeket írtál róla, ráadásul akkor rúgtál bele egy nőbe, amikor éppen földön volt, illetve még azon volt vita, amikor Fradistákat a meccslátogatásról próbáltál lebeszélni (ez vhogy kimaradt.)
Nem tisztem a Fradi kommunikációt megvédeni, de azért a FradiMéldia és az új honlap után azt mondani, hoyg nem történt semmi, hát lelked rajta.
Magyarázkodni nem fogunk, főleg nem az általad megnevezettekkel szemben, ugyanis mi a Fradin belüli nézeteltérések kibékítésére és nem, élesítésére törekszünk, mindenki eldöntheti, hogy kinek hisz, ahogy Jézus mondta: ” gyümölcséről lehet a fát felismerni. … A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.”
Sajnálom, hogy mostanság ilyenekkel foglalkozol, régen a kommentjeiddel gazdagítottad az oldalt, most meg…
2012 július 23 at 12:30
Mikor volt olyan, hogy próbáltam lebeszélni embereket, hogy meccsre járjanak? Nem tudsz egyetlen ilyet sem bemásolni, mert sosem mondtam ilyet. Sőt, szeretném, ha minden meccsen telt ház lenne, csak sajnos ennek nincs realitása. És igazából az egyetlen kérdésemet nem válaszoltad meg, persze nem is kötelező nekem reagálni, csak nem értem, hogy miért tűnt el a Pölős cikk. Ha nem felsőbb utasításra, akkor miért? Nem volt ismét egyetértés köztetek?
Lehet, hogy most nem gazdagítom az oldalt, de a negatív kritika is elsülhet pozitívan. Nekem semmi bajom veletek. Az sem lett volna baj, ha nem születik meg a Pölős cikk, de ha már megszületett és kikerült, akkor nem értem, hogy miért kellett levenni. Talán, ha Pölő elolvassa, akkor egy kicsit magába száll és gólokat bizonyít, nem pedig a nézőkkel foglalkozik.
2012 július 23 at 12:33
gólokkal….
2012 július 23 at 12:50
Nekem sem tisztem Pölőt védeni, nem is akarom, hülyeséget csinált. De ha a szurkolók meg nem az anyjával foglalkoztak volna, akkor nem lehet, hogy nem tesz ilyet?
2012 július 23 at 15:27
Kedves Nincs!
Be tudom másolni, itt van előttem, de nem ez a lényeg, gondolom egy dühből megfogalmazott félreérthető mondat volt. Az hogy miért került le a szerkesztőségünk belső ügye, nem reklámoztuk, mert nem akartunk egy jószándékú srácot pellengérre állítani egy hibája
miatt. (A cikk szerzőjéről és nem Pölőről van szó.) Minden szerkesztőségben, ahogy minden munkahelyen vannak szabályok, amait be kell tartani, különösen, ha aznap külön felhívkják erre az illető figyelmét.
Nem a negtív kritikával van baj és nem is arról szólt, amit írtam, egyszerűen, mint régi kommentelő megszoktam egy tónust és színvonalat tőled és most meg azt érzem, hogy rossz paszban vagy (remélem csak Fradi terén), keserűen látsz mindent.
Ismétlem nem a kritikával van baj, amit bárkivel szemben megfogalmazol, csak úgy érzem mostanság csipőből lősz. Nem mondom persze, hogy egyátalán nincs alapja, de mégis… A lényeg remélem Te és a Fradi is elindul – ahogy Cseh Tamás énekelte – “a Nincsből a Van felé”
barátsággal,
Sherlock
2012 július 23 at 11:11
Mint arról beszámoltunk, Berki Krisztián múlt héten a Megyeri-hídon került incidensbe egy Opel vezetőjével, aki a korábbi Fradi-vezér szerint le akarta szorítani őt az útról.
A Bors című lap internetes kiadása megszólaltatta az ügy másik érintettjét, aki egészen másképp látta az esetet, sőt, meglepő részletekkel szolgált.
“A belső sávban haladtam, éppen előztem, amikor hátulról villogni kezdett, hogy húzódjak le. Meg sem várta, míg ezt megteszem, jobbra, teljesen szabálytalanul kivágott, megelőzött, elém került, majd nyomott egy satuféket, én meg belementem. Mutattam neki, hogy húzódjon le, mikor már a középső sávban voltam. Ekkor mögém jött, lefotózott, majd elhajtott – emlékezett az életveszélyes pillanatokra Gábor. A hátsó ülésen ült a három és a másfél éves gyerekem, a nagyobb majdnem sírni kezdett, amikor mindez történt. Berki Krisztián ezzel az akciójával nem csak engem, őket is életveszélynek tette ki. Ez volt este fél nyolckor. Hajnali fél kettőkor pedig jött a rendőrség azzal, hogy cserbenhagyásos balesetet okoztam.” – mondta a Borsnak az Opelt vezető férfi.
Berki -.-” Szánalom
2012 július 23 at 11:18
Szerintem meg az szánalom, hogy ilyen Bors cikkeket olvasnak egyesek.
2012 július 23 at 11:26
… sport365 írta -.-” csak bemásoltam mert lehet pár embert érdekel..ha téged nem akkor nem kell elolvasni.
2012 július 23 at 10:44
Komoly munka van ebben, minden elismerésem!
2012 július 23 at 10:52
Remélem a keret tagjai is végigsétáltak már ott…
2012 július 23 at 10:42
“éremek”! :)
2012 július 23 at 10:41
az utolso masfel perc is kulonosen erdekes, Kubalarol, annak tukreben hogy a mocskos vasas kepes volt Kubalarol elnevezni az akademiajat mikoz ket tucat meccset nem jatszott ott…
2012 július 23 at 10:18
Mi az, hogy Magyarország egyik legkomolyabb múlttal rendelkező focicsapata??
2012 július 23 at 10:20
Újságírói panel.
2012 július 23 at 10:21
Nem tudom ezeket honnan szalajtják…
2012 július 23 at 10:03
nyitva tartás: 12:00 – 15:00 kb mindjárt sírva fakadok, hogy ez hogy lehet így….