Csapatunk edzője úgy gondolja, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor győzni fogunk.
Csapatunk a Kecskemét elleni hazai mérkőzés után a Pécs otthonába látogat. Szakmai igazgatónk szerint a játékosok tudják, hol hibáztak és arra törekednek, hogy kijavítsák azokat. Détári Lajos és stábja felkészült az ellenfélből, és a sérülések valamint eltiltások ellenére is a legerősebb Ferencvárost küldi pályára.
- Mi várható a Pécs elleni mérkőzésen?
- Egyértelműen fejlődést várunk a holnapi találkozón – mondta Détári Lajos, csapatunk vezetőedzője. - A héten is keményen edzettünk, a játékosok tudják, hogy hol hibáztak, igyekszünk kijavítani ezeket. Tiszteljük az ellenfelet, amely hazai pályán nagyon erős, és a nyitómeccsen idegenben is nagyot alkotott. Feltérképeztük őket, az utolsó két felkészülési mérkőzésüket élőben is megnézte Nagy Tamás, tehát nagy meglepetést nem okozhatnak nekünk. Ha képesek vagyunk a saját játékunkat játszani, akkor sikerül megnyerni a találkozót.
- Mennyiben fog változni a csapat az előző meccshez képest?
- Vannak sérültjeink, eltiltottjaink, távozónk, de ez benne van a futballban. Győzni szeretnénk. Mindig az a legerősebb Ferencváros, amelyik a pályán van.
forrás: fradi.hu
2012 augusztus 6 at 12:36
Fekészültünk,hogy megint LESSZ magyarázat A
NAGY SEMMIRE !!!!! DÖMÉNEK csak ez megy !!!
Már előre sejtjük a következő KIFOGÁST !!!
2012 augusztus 6 at 12:28
Nemtudom,hogy mirekészültfel a CSAPAT !!!!
Amint láttuk csak rohangáltak ÖSSZE VISSZA!!!!
Sajnos a FRADI erre képes,ez nagy BAJ !!!
2012 augusztus 4 at 15:21
Na Lajos vazze’,épp itt az ideje hogy te meg a kis csapatod végre domboritson valamit…nem érdekel az összeállitás,se a taktika,és a süket duma meg főleg nem! Gyözni kell!!
2012 augusztus 4 at 11:31
Stream, stream, stream…
Gyerekek, nagy a bánatom. Be..szart a kábeltévé, ma már nem jön ki a szerelő, de megveszek, ha nem láthatom a Fradit.
Tudna valaki segíteni? Kellene egy használható stream.
Fradista becsületszavamra mondom, aki segít, azt meghívom legközelebb egy jó korsó sörre az Üllőin. Oké?
Segítsetek, mert Miklós bátyátok nagyon szomorú lenne, ha nem láthatná a mieinket.
2012 augusztus 4 at 11:47
Talán majd itt http ://livetv.ru/en/eventinfo/128756_pecsi_ferencvaros/
2012 augusztus 4 at 11:49
Tgyuszi.hu
2012 augusztus 4 at 11:51
valami 100% hogy lesz
2012 augusztus 4 at 12:51
http://www.hahasport.com/c-1.html
2012 augusztus 4 at 13:19
http://livetv.ru/en/
itt minden meccsre van link elvileg, amit nézni érdemes, általában az összes magyar is, csak válaszd ki a futball kategóriát és keresd a megfelelő időpontnál (azt hiszem + 1 óra)
2012 augusztus 4 at 13:22
igen 19.45 -kor keresd, közvetlen meccs előtt adnak linket és a szükséges lejátszót. én minden külföldi meccset itt nézek…
2012 augusztus 4 at 15:11
Köszönöm Fiúk, remélem összejön. A sör nincs elfelejtve.
2012 augusztus 4 at 11:30
Nagy Tamás 2 meccsen dirigálta a Csapatot ősszel Prukner menesztése után, az eredmény: 2 vereség, egészen kilátástalan produkcióval…
Persze lehet, hogy a Mecsek vidékének topográfiájában már inkább jártas. Mindenesetre kisebbfajta “csoda” számomra, hogy az edzői stábunk tagja lehet ilyen eredményekkel a háta mögött.
2012 augusztus 4 at 11:13
Nagy Tamás feltérképezte ??????? Jobban érdekli Őt a Pécs…Az a szomorú, hogy nem minket kell feltérképezni !
2012 augusztus 4 at 11:04
Hajrá FERENCVÁROS!!! Győzni kell!
2012 augusztus 4 at 11:02
Jajj Détári, hát hányszor nyilatkoztad te már ezt? Eléggé unalmas. Szedd a sátorfádat!
2012 augusztus 4 at 11:34
Kár, hogy hangfelvételt nem mellékeltél, szívesen hallgatnám, amikor énekeled, hogy:
“Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat…”
2012 augusztus 4 at 12:05
ez nem unalmas? ez a sátorfa dolog? mit kéne nyilatkoznia? hogy megyünk zakózni?
2012 augusztus 4 at 10:08
“Mindig az a legerősebb Ferencváros, amelyik a pályán van.”
Valahogy ezzel nehéz egyet értenem. Egyébként pedig ott van a “Ha képesek vagyunk…”. És ha nem??
2012 augusztus 4 at 13:26
Abszolút igazad van! Nekem is ezt tűnt fel… Ez mutatja, hogy nem biztos magában… (ha a siófok is kihoz magából mindent megverheti a Debrecent…)
Az edző úr is ismeri ezt a mondást biztosan:
Akkor igazán jó egy csapat, ha szar játékkal is nyer!
-
2012 augusztus 4 at 09:57
Jobban elolvasva a rövid kis véleményt látszik, az erős csapategység. Egy csapategység esetén az edző, a játékosok együtt MI. Nem a játékosok illetve a szakmai stáb, hanem MI. Csak széthúzás esetén van mi és ők egy családon belül…
2012 augusztus 4 at 09:26
Döme szerint fejlödés várható…basszus még szép,a kecskék elleninél lehet szarabbul játszani???
2012 augusztus 4 at 10:16
Tedd a szívedre a kezed: igen.
A tavalyi szezonban láttam ennél rosszabb játékot/meccset is. (Ezzel nem Dömét akarom dicsérni, legyen az előző edzők kritikája.)
2012 augusztus 4 at 08:43
Détári felkészült, mi meg kikészültünk!
2012 augusztus 4 at 08:55
“tudják, hol hibáztak” királyi többes…
2012 augusztus 4 at 11:29
Pihenj egy kicsit, mert fő az egészség !
2012 augusztus 4 at 08:26
A kiábrándító 1forduló után is várom,hogy induljunk a meccsre. Remélem nyerünk és látunk valami focira emlékeztető dolgot. Hajrá Fradi!
2012 augusztus 4 at 08:14
Sajnos,a magyar bajnokságban sikerre vezethet egy kis többlet-futás,ami ilyen dög melegben döntő lehet.Ha csapatunk nem tudja(nem akarja?)legalább futómennyiségben felvenni a versenyt az ellenfelekkel(főleg védekezésben),megint bajban leszünk.Ha az ellenfél támadásban széthúzza az akciót,és a felfutó középpályásokat a mieink csak szemmel verik,(szokás szerint)biztosan kapunk néhány gólt.
2012 augusztus 4 at 08:13
Mondok nekte valamit attó jóbb lessza lelke néhány fradistának ha kikapunk és döme elmegy szerintem nem mert azt senki se akarná hogy mégegy meccsel elmaradjunk az élcsapatoktókl tudjátok minden eggyes döme elleni kivánságotok egyre leljebb juttat minket a tabellán hát ezek vagyunk mi vagy izig vérig ferenvárosi drukkerek akik győzelembe zavarják a játékosokat mert én ez vagyok és még ki az? aki inkább velem tart és a fradi győzelmek mellett??????????????
2012 augusztus 4 at 10:34
4 verzió van:
1. hülyéskedsz, és szándékosan nehezíted meg számunkra azt, hogy elolvassuk a hozzászólásaid,
2. második általános iskolás vagy, amihez képest egész érettek a gondolataid, gratulálok hozzá,
3. felnőtt vagy, de a harmadik elemi osztályt már nem sikerült kipörgetni,
4. külföldi vagy, és nem tiszteled a magyar nyelvet annyira, hogy legalább alap szinten megtanuld.
Vajh’ melyik az igaz?
2012 augusztus 4 at 10:39
tippem: 3
2012 augusztus 4 at 11:26
montanalaonda!
Nem tudod, más kluboknál is ez a “divat” vagy csak nálunk dühöng a kultúra ?
2012 augusztus 4 at 07:44
Hát Nagy Tamás sajna nemért a focihoz de Détári és Bali Péter se ért a focihoz
2012 augusztus 4 at 08:55
Tehát akkor kijelenthető, hogy egyik sem ért a focihoz?
2012 augusztus 4 at 09:58
Sőt, én semértek a focihoz, csak ugatom…
2012 augusztus 4 at 10:07
Sőt, én semértek a focihoz, csak ugatom.
2012 augusztus 4 at 07:33
hajrá fradi nyerni kell
2012 augusztus 4 at 02:27
Hajrá Fradi! Győzni kell, és győzni fogunk!
2012 augusztus 4 at 01:42
“Komoly reményekkel készülünk az új bajnokságra. Természetes, hogy a három pont reményében fogadjuk a Kecskemétet. Tiszteljük ellenfelünket, de hazai pályán jól kell bemutatkoznunk, győznünk kell, megalapozva ezzel a jó folytatást. Fontos momentum, hogy mindenki egészséges a keretben, ezért az általam elképzelt csapatot tudom pályára küldeni szombat este. Remek felkészülésen vagyunk túl, most már a játékosokon a sor, hogy élesben is megvalósítsák az elképzeléseinket.”
Elcseszték a játékosok, pedig Dömének jó elképzelései voltak
2012 augusztus 4 at 10:40
a meg nem értett zseni….
2012 augusztus 4 at 00:59
Mintha ezeket már hallottam volna a Kecskemét meccs előtt, felkészültünk a szezonra, ha a saját játékunkat játszunk itthon tartjuk a 3 pontot…
2012 augusztus 4 at 00:30
Hát, én tényleg felkészültem. Mindenre…
2012 augusztus 4 at 00:29
Isten adja, hogy nyerjünk és bebizonyosodjon, hogy Döme jó úton jár. Csak mi nem értjük, mit miért tesz, de minden lépésének van racionális oka, és előre viszi a csapatot, csak a kezdet nehéz. Hajrá Fradi!
(Ha nem ez történik, akkor az szintén csak fohászkodni lehet…)