Az idei szezonban a PMFC ellen lépett először pályára csapatunkban Grúz Tamás. Belső védőnk a baranyaiak elleni gólnélküli döntetlent követően mondta el véleményét a találkozóról.
- Úgy érzem, hogy az első negyedórát leszámítva jobban játszottunk, mint a Pécs – mondta Grúz Tamás. – A második félidőben beszorítottuk ellenfelünket, de ennek ellenére sem tudtunk helyzetet kialakítani, sajnos meg kellett elégednünk az egy ponttal. Úgy érzem, hogy a védekezést megoldottuk, talán csak a mérkőzés első negyedórájában tudtak igazán veszélyes akciókat vezetni. Kevés lehetőségünk volt, de Somalia előtt akadt egy nagy ziccer, ami sajnos kimaradt. A jövő héten a Lombard Pápa látogat hozzánk, hazai pályán csak a győzelem elfogadható, semmilyen más eredmény nem jöhet szóba.
(fradi.hu)
2012 augusztus 8 at 09:36
Hát, ez a fehérorosz BATE jó nagy pofont adott a magyar élcsapatnak! Ehhez a színvonalhoz a Loki kerete is kevés, hát akkor mit mondjunk mi ?
Jaj, de nagyon ránk férne még legalább két komoly erősítés!
A kézilabdás lányainkhoz megint jött – hála Istennek – újabb szponzor, de a focicsapatunk nem vonzó számukra ?
2012 augusztus 7 at 21:44
“Kijelölte az MLSZ az OTP Bank Liga 3. fordulójának játékvezetőit, ezek alapján a hétvégi, Lombard Pápa elleni mérkőzésünket Németh Ádám vezeti majd. Németh ebben a bajnokságban még értelemszerűen nem vezetett nekünk meccset, tavaly az utolsó 2011-es bajnokin, az itthoni Kaposvár elleni találkozón fújta a sípot.” (ftc . hu)
2012 augusztus 7 at 19:03
A klasszikus 10-es: Gruborovcs, a gólerős csatár: Risser a tippem, s én a Tatabányáról eljövő Nyilas Eleket leigazolnám a második csapathoz!
2012 augusztus 7 at 18:22
Détáriról ugyanazt tudom elmondani, mint az előző szezon végén. túl makacs. nem képes belátni/elismerni, ha nem működik az, amit kitalált.
a Pécs ellen is, már az első játékrészben tökéletesen látszott, hogy butaság volt Bödét előre küldeni. ezzel ugyanúgy nem volt csatárunk, ráadásul a középpályáról meg hiányzott egy ilyen “életerős” figura. 10-ből 9 edző ilyenkor legkésőbb a szünetben átszervezi a csapatát (de nem ritka az sem, hogy még a szünet előtt), de mi inkább tovább kínlódunk a második félidőben is. ez a baj. nem nyúl bele a meccsbe, akkor sem, amikor a szituáció megkövetelné.
igazából nem az a baj, hogy Bödét előre küldi, mert ki lehet próbálni (és akár még be is jöhetett volna a húzás), hanem az a baj, hogy bár 20 perc után tök egyértelmű, hogy nem működik a dolog, mégis tovább erőltetjük. az igaz ugyan, hogy a kísérletezésből lesz a siker, de nem így.
2012 augusztus 7 at 18:16
Azzal, hogy Grúz azt nyilatkozta, hogy nem tudtunk helyzeteket kialakítani, szerintem burkoltan azt is mondta, hogy de jó lenne egy irányító középpályás, aki helyzetet tud teremteni…+
2012 augusztus 7 at 17:00
Tomikám a második félidő utolsó fél óráját emberelőnyben játszottuk és nem voltunk képesek egy k*rva gólt rúgni! úgyhogy tehetsz egy szívességet és magyarázd meg a döntetlent akinek akarod de ne nekünk! Mert szarok vagytok és kész!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2012 augusztus 7 at 17:56
az még hagyján, hogy nem tudtunk gólt rúgni, mert van olyan, hogy egy csapatnak semmi sem jön össze a meccsen. de mi helyzetbe kerülni sem tudtunk, nemhogy gólt rúgni…
2012 augusztus 7 at 16:49
Nah nem baj a dózsa elleni sz*pás (amire SAJNOS elég nagy a sansz hiába kapta ki két ellenféltől is) után az indulatok fel fognak korbácsolódni! Csak nem értem miért kell ezt megvárni? Ebből is látszik hogy kubatovéknak jó az ami van. Nem baj majd jövőre megint kicseréljük az egész keretet de a nagyszerű szakmai stáb az marad mert az állandóság k*rvára fontos! S igen szerintem is fontos de az állandósághoz olyan szakemberek kellenének akik tudják mi az hogy erőnlét, taktika stb.
2012 augusztus 7 at 16:38
” A második félidőben beszorítottuk ellenfelünket”
b*szki Tomi! azt tudom hogy hátul játszol, de ilyen hosszú a pécsi pálya, hogy nem jól látod mi történik a félpályán túl?
2012 augusztus 7 at 14:31
Feltenném a 2.500 forintos kérdést (azért ennyi, mert ennyibe fáj egy jegy a Pápa ellen):
hány percnyi emberelőny szükségeltetik a csapatnak ahhoz, hogy rúgjon belőle egy gólt? (vagy kialakítson egynél több gólhelyzetet)
5.000 forintos:
nem kellene Somaliat is átnevelni sprinternek, mint a azt a Chelszkis csókát az olimpiáról?
2012 augusztus 7 at 15:20
jó ötlet, végre szárnyalni fog az atlétika szakosztályunk, mint régen:
dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00256a/moldova00264/moldova00264.html
(Kérek mindenkit, függetlenítse magát a szerző hibás, helytelen politikai nézeteitól!)
2012 augusztus 7 at 14:22
Van egy olyan érzésem, ha nyögve nyelősen is, de nyerünk a Pápa ellen, s valahogy összeszerencsétlenkedi a két együttes az 1-1 pontot a derbin.
De szerintem nem is ez a lényeg, mert ha az első két mérkőzést nyerjük is, a teljesítmény, a hozzáállás, az erőnlét önmagáért beszél. Attól még nem leszünk boldogabbak mert van 6 pontunk, de semmi előre mutató jel.
Én mindig azt szeretném, hogy nyerjünk. De ez a két pont, akár még elfogadhatóbb is lenne, ha látnánk taktikát, ha a mutatott játék jobb lenne attól, mint a múlt évad utolsó mérkőzései. De semmi.
2012 augusztus 7 at 16:48
én azért boldogabb lennék… :)
2012 augusztus 7 at 14:04
ha esetleg mégsem nyerünk,akkor sincs gond,”megyünk tovább”.
kezd tele lenni a tököm ezekkel a nyilatkozatokkal,nem lehetne,hogy mondjuk egy hétig nem szólal meg sem Lajos,sem a játékosok?
2012 augusztus 7 at 13:49
Most vadásztam ezt a cikket!(borsonline)
Détári Lajos Fradi pénz vásárlás
Nem úgy indult a futballbajnokság a Fradi számára, ahogyan arra Détári Lajos edző számított: a megszerzett kettő helyett négy pontot tervezett.
Élvonalbeli középcsapatok ellen képtelen volt nyerni a Ferencváros az NB I első fordulóiban, s Détári különösen a Pécs elleni, szombati 0-0-t fájlalja. – Ettől a meccstől győzelmet vártam – értékelt a Borsnak a szakember. – Csakhogy hiába játszottunk a 60. perctől fél órán keresztül emberelőnyben, Somalia ziccert hibázott a 86. percben, összességében a pontos befejezésekkel akadtak gondjaink.
Détári utalt arra, valóban középcsapatokkal kezdték a bajnokságot, ám szerinte erősekkel. – Az általam várt négy helyett két pont jött be az első két fordulóban, ám kétségem sincs afelől, hogy amit elhullajtottunk, azt később pótoljuk.
Kérdésünkre, vajon a támadó Pölöskey Péter távozása mennyiben befolyásolja a csapat teljesítményét, az edzô azt válaszolta, augusztus 31-ig egy magyar vagy külföldi befejező csatár érkezik az Üllői útra. – Amúgy Péter távozását fájlalom, ugyanis hitem szerint válogatott szintű futballistává növi ki magát.
Atréner hangsúlyozta, tartja magát azon korábbi ígéretéhez, amely szerint a Fradi a bajnoki címet célozza meg.
2012 augusztus 7 at 14:17
és még mindig mondja a hülyeségét…nem hiszem el, hogy csak a mezei szurkoló látja hogy ez nem futball amit csinálnak.
2012 augusztus 7 at 14:26
Tudom, hogy Én illetve Mi elfogultak vagyunk, de! Mi az, hogy négy pontot terveztünk az első két meccsre. Ez itt a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó csapat! Itt, főleg ilyen sorsolás után, nem lehet négy ponttal kalkulálni! Talán még Egerbe (elnézést az Eger szimpatizánsoktól, írhattam volna a Kaposvárt is…) is úgy megyünk, hogy egy ponttal kalkuláltunk!
2012 augusztus 7 at 14:41
Gábor!Gondolom látja Döme is,hogy nem vagyunk valami acélosak!
2012 augusztus 7 at 14:47
albinocombino!Döme megvan győződve ,hogy jobbak leszünk én hiszek neki ! mi mást is tehetnék!?Ennél rosszabb már nem lehet!
2012 augusztus 7 at 15:14
sas – ezt halljuk mindig, és DE mindig van rosszabb. Például előfordulhat hogy a néhány épkézláb védőnkből nem egy hanem kettő is kiesik és nem csak 1 meccsre hanem fél évre. Akkor mi a bánatos lóf.szt csinálunk?
Ha valami fejlődés, vagy koncepció, vagy reménysugár lenne akkor oda lehetne állni Döme mögé, de így? A Détári féle futballt látod. Íveld Böde fejére aki Somáliának csúsztat, aztán majd lesz valahogy. EZ Döme focija. Ennél még az angolok b.zdelőre focija is jobb volt, akkor legalább hajtottak.
2012 augusztus 7 at 15:15
Sas! Döme azt nyilatkozta, hogy cél a bajnoki cím! Ebbe nem igazán értem, hogy miként fér bele, még csak kalkulálva sem, az első két fordulóra négy pont. Kalkuláljunk minden meccsre három pontot, aztán majd meglátjuk mi jön ki belőle.
2012 augusztus 7 at 16:03
nem idén lesz ,hogy 100% -os bajnokságot hozunk le! Messze még a vége!Én azt sem tudom elképzelni ,hogy Döme nem tudná értelmesen elmondani mi az oka ,hogy Kecskeméten v. Pécsen miért játszottunk úgy ahogy és azt sem tudom elképzelni,hogy Döme Nyilékal,Novák ,Szöke stb nem beszélnek és nem javasolnak neki észre vételeket! Azt tudom házon belül mindenki örült Döme érkezésnek és most is hisznek benne.Remélem Pápa ellen már jobban játszunk mint eddig!
2012 augusztus 7 at 16:07
Sas, ne viccelj már! Döme egy értelmes mondatot nem képes összerakni, nemhogy elmondani, hogy mi az oka, hogy nincs játékunk (nyilván, ha tudná, akkor kijavítaná a problémát, nem pedig elmagyarázná… egyébként). Tényleg azt képzeled, hogy egy Döme féle mentalitással megáldott ember meghallgatná Novák Dezsőt?? Hát Te nem a földön jársz vagy csak elképesztően naív vagy… ha már itt tartunk, nem adnál kölcsön 10 millát 1 százalékos éves kamatra?
2012 augusztus 7 at 16:16
Bandi! Sok lesz akkor írok neked !:)Valamiben már klasszis volt az nem lehet degenerált és ő nem is az!Nyilatkozni is meg lehet tanulni!Ők szerintem menyivel jobbak pl:Csank,Böde ..
2012 augusztus 7 at 16:21
“Azt tudom házon belül mindenki örült Döme érkezésnek és most is hisznek benne.” Melyik ház ez, mert az biztos nem az, amiről a honlapunk a nevét kapta vagy egészen másokkal beszélsz, mint én.
2012 augusztus 7 at 16:38
sherlock1977! Én igy tudom persze nem végtelenségig!
2012 augusztus 7 at 18:07
” Amúgy Péter távozását fájlalom, ugyanis hitem szerint válogatott szintű futballistává növi ki magát.”
Most erre mit lehet mondani?
Egyébként süsmüs hír nincs?
2012 augusztus 7 at 18:24
Pölő angol harmadik ligában próbázik!:)
2012 augusztus 7 at 18:39
Az, hogy Pölöskey távozni kényszerült Détárinak köszönheti. Ha ez a szuper edző nem erőlteti, nem így történik. Péter jó lett volna a meccsek végén birkózni a védőkkel. Détárinak mint annyi máshoz ehhez sincs érzéke. Ha szerinte Péter válogatott szintű játékos, akkor ez duplán baj, hogy nem mentette meg. Remélem, hogy jön e csatár vagy sem, neki ahhoz már nem lesz semmi köze.
2012 augusztus 7 at 13:33
Komoly pénzt fizet a Fradi egy csatáráért – ő lehet a legdrágább
A Fradi legdrágább játékosa lehet a nyáron megszerzett Somalia.
popsifoci
Ő lesz a csatár akire nem sajnáljuk a pénzt?Orosztól kitelik,hogy benyögje ezt a verziót!
2012 augusztus 7 at 13:51
nem ő lesz! Olvasd feletted!
2012 augusztus 7 at 14:09
Szóval André visszajön.
Legalábbis ha megegyeznek fizetésügyben.
Somália-Schembri páros elől és mögöttük Böde?
Jól hangzik, de ki adja majd nekik a pontosabbnál-pontosabb labdákat?
2012 augusztus 7 at 15:27
Én is bízom abban tesa, hogy inkább André jön, mint Hrepka!
A mozgató emberrel kapcsolatban dettó egyetértés.
2012 augusztus 7 at 15:35
Lemaradtam, honnan az info, hogy visszajön a Mister? Mennyi ennek az esélye?
2012 augusztus 7 at 15:51
Semennyi. Ha légiós jön, akkor egy Risser vagy Kucukovic féle hórihorgas befejező csatárra számíthatunk. Egész nyáron ilyen típusú játékost kerestek.
2012 augusztus 7 at 15:54
A taktika az egy csatáros (magas, erős) játékra van kihegyezve 4-2-3-1, és mindezt Döme szélső játék nélkül képzeli el.
Szóljon valaki, ha rosszul látom!
2012 augusztus 7 at 15:58
Jó én nem arra a két meccsre gondolok, amit Döme még kaphat, hanem a szezon másik 26 meccsére…
2012 augusztus 7 at 13:33
2 hete óva intettem mindenkit attól, hogy túlságosan kemény kritikával illesse akár Dömét, akár Pölőt, hiszen akkor még nem volt lejátszott tétmeccsünk, nem volt alap negatív vélemény megfogalmazására.
Azóta azonban eltelt 2 forduló, lejátszottunk egy hazai és egy idegenbeli meccset 2 finoman szólva is verhető ellenféllel szemben, szereztünk ezeken 2 pontocskát. És nem is ez a borzasztó az egészben, hanem az, hogy a hiába a keretünkhöz képest jónak mondható igazolások, a mutatott játékunk semmivel sem jobb és semmivel sem eredményesebb, mint tavaly volt. Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy eddig ott folytatjuk, ahol tavaly abbahagytuk…
Ki, vagy mi lehet ezért a felelős? Pölőn ugye már nagyon nem lehet elverni a port, hiszen hamar el lett üldözve és én sokakkal ellentétben ahhoz sem venném a bátorságot, hogy egyszemélyben Dömére húzzam rá a vizes lepedőt. Igen, de akkor ki legyen az új bűnbak? Ez a nagy kérdés…
2012 augusztus 7 at 13:57
Én is úgy voltam vele, hogy nem fogom kritizálni őket, mondtam többször is, hogy térjünk vissza a témára az 5. fordulóban (akkor még nem tudtam a sorsolást, jelen pillanatban tartok tőle a 4. forduló vízválasztó lesz)… Minden esetre már körvonalazódik a véleményem :/ A gond az, hogy az elcseszett felkészüléssel már Döme ide vagy oda, ez a szezon alaposan el lett szúrva. Átveheti itt bárki a csapatot idén már csodát aligha várhatunk. Ami az első hat lenne nálam… Bár rettenetes a színvonal, úgyhogy akármi is lehet, de ezekből az akármikből rendre meccsenkénti emberelőnnyel -4pont a mérlegünk 2 meccs alatt… aggasztó…
2012 augusztus 7 at 14:23
hmmmhmmmm
jó kérdés
Nem is tudom
vajon ki lehet az aki a szakmai munkáért felelős? Biztos van a klubnál valaki aki megszervezi és végrehajtatja azokat a gyakorlatokat ami a játékosok erőnlétéért felelős.
Meg van olyan is aki a taktikai felkészítést, az előre begyakorolt mozdulatsorokat megcsinálja.
Meg valaki még a csapatot is összeállítja.
Én nem venném a bátorságot hogy rájuk húzzam a vizes lepedőt.
Azt mondom hogy a szertáros a hibás. El kéne zavarni nem? Ki tart velem?
2012 augusztus 7 at 14:34
Amúgy el tudom képzelni hogy az előző vezetés lesz a ludas és végül elzavarják Nagy Tamást meg Balit mint az előző vezetés utolsó lenyomatát… mondjuk azzal is előrelépnénk…
2012 augusztus 7 at 15:50
Nagynak és Balinak se szabadna, hogy legyen maradása, ahogy a játékosokkal való bánásmóddal és a taktikával kapcsolatban teljesen fogalmatlan Détárinak szintén nem!
Az lenne még a gyönyörű, ha a kókler Détári hátsóját ismét megvédenék a nagyvezérek, miközben hétről-hétre égeti többek között a nyilatkozataival is a Fradit! :-(
2012 augusztus 7 at 13:32
SZÉGYEN…
2012 augusztus 7 at 13:26
Nem tudtatok??? Csak a saját kapunk előtt sikerült.. Egyre emlékszem, amikor buta módon felrúgtad az ellenfél egy játékosát és izgulhattunk, hogy be ne akadjon a szabad….
2012 augusztus 7 at 13:26
Ez a sok negatív visszhang… Veretlenül, egy kapott góllal állunk, egyiket sem sok csapat mondhatja el magáról, a kettőt együtt meg végképp.
(nem, nem gondoltam komolyan)
Jelige: “Optimistán bele a reménytelenségbeeee”
2012 augusztus 7 at 12:54
legalább néznék meg a meccset felvételről mielőtt hülyeségeket beszélnek. Inkább ne nyilatkoznának semmit, mert ettől a megyünk tovább dumától a bicska kinyílik már lassan a zsebemben.
Egyszer mondaná valaki hogy bocsánat ez gyenge volt. Döme is meresztgeti a szemeit, de egyszer nem vállalna felelősséget.
A meccsnél is azt a vigyori kiscsajt rakják be aki még véletlen se kérdezett rá arra, hogy miért nem reagált azonnal a kiállításra és miért nem ismerte be hogy 1 pontért mentünk Pécsre
2012 augusztus 7 at 13:17
Szegény Grúz örül, hogy lehetőséget kapott, nem fog közvetve beszólni az edzőnek…
2012 augusztus 7 at 12:18
A topliga szépen megfricskázta Dömét:
Nincs könnyű helyzetben a Ferencváros szakmai igazgatója, Détári Lajos. A tréner egyelőre az új idényben sem szállítja azokat az eredményeket, amelyeket a klub vérmes drukkerei elvárnának, ráadásul sok fanatikus már nem csak szakmai hibái miatt támadja a korábbi világválogatott futballistát.
Bár a szurkolók többsége még kitart az együttes mellett, a Ferencváros Szurkolók Szövetsége és a szervezett szurkolói csoportok berkein belül egyre többen követelik a szakmai stáb, így köztük Détári Lajos távozását, ami bizonyos szempontból gyakorlatilag forgatókönyvszerűnek is nevezhető. Az elmúlt két mérkőzés azt mutatja, a nyári átigazolások nem a drukkerek által elvártak szerint alakultak, a csapatnak továbbra sincs igazán fazonja, nincs valódi karmester, sem klasszikus (és főleg gólerős!) befejező csatára. Détári megítélésén a Pölöskey-ügy sem javított – erről honlapunk az elmúlt hetekben folyamatosan beszámolt.
A legnagyobb hibáját azonban talán ott követte el a szakmai igazgató, amikor az új idény kezdete előtt kijelentette, hogy a Fradi idén a bajnokság egyik aranyesélyese lesz. Nos, a játékoskeretet elnézve, erre egyelőre vajmi kevés esély mutatkozik… Magyarország viszont a „tízmillió edző országa”, így a szurkolóknak mindig is „szeme” volt a focihoz: a hívek közül sokan pontosan látják, hogy mekkora problémák vannak a csapatban, így nem csoda, hogy nagy lett a felháborodás Détári kijelentései, majd az azt követő edzőmeccsek és bajnokik gyenge teljesítménye után.
A fanatikusok hitegetés helyett most már eredményeket szeretnének, ami nem meglepő, hiszen a FTC szurkolói nincsenek hozzászokva csapatuk rossz szerepléséhez. Márpedig a Fradi utoljára több mint 12 éve volt bajnok, ami a klub történetének második leghosszabb „aranyszünetét” jelenti. Ez idő alatt pedig a zöld-fehérek jó néhány trénere távozott már, akár kisebb botlások miatt is, mint amiket eddig Détári eddig elkövetett az együttesnél.
Nagy kérdés tehát, hogy a jelenlegi szakmai stáb meddig irányíthatja majd a csapatot. Ami tény: Détári bő 10 esztendős edzői pályafutása alatt a Ferencváros a 19. csapata, ami egészen elképesztő számadat, és a statisztikákból az is kitűnik, hogy a szakember szinte sehol sem bírta ki fél évnél tovább.
Vajon ezúttal sikerül majd kitöltenie a szerződését? Vajon lehet-e még visszaút Détári Lajos számára…?
2012 augusztus 7 at 12:25
“Ami tény: Détári bő 10 esztendős edzői pályafutása alatt a Ferencváros a 19. csapata, ami egészen elképesztő számadat, és a statisztikákból az is kitűnik, hogy a szakember szinte sehol sem bírta ki fél évnél tovább.”
Ennyi, nálunk meg “szent tehénként” vannak pátyolgatva…A semmire kapják a nagy pénzt meg az új szerződést, és még kritizálni sem szabad őket.Kész vicc az egész.Csak sajnos ezen a viccen se lehet nevetni…
2012 augusztus 7 at 12:26
12 eve volt bajnok utoljara a Fradi??? eleg szomoru lennek, mondjuk a 8 sem tul jo.
Az szamomra is sokkolo, hogy hogyan kerulhetett Detari a kispadra ilyen edzoi multtal illetve hogyan lehetett meghosszabbitani a szerzodeset olyan botranyos tavasz utan, amilyet produkalt. Mindegy, ez leragott csont, remeljuk meg idoben jon a valtas.
2012 augusztus 7 at 12:29
Állítólag Nyilasi ajánlotta be.Csak tudnám mi alapján. :-)
Gondolom hosszabbítva sem véletlen lett vele, hanem valami nagyokos tanácsára maradhattak…
2012 augusztus 7 at 15:32
Bizony “csak” 8, az a 12… De négy év alatt meglehetne a harmincadik!
2012 augusztus 7 at 12:14
Lehet, hogy most legyőzzük a Pápát, feltéve, hogy most nem igazolunk onnan senkit…
2012 augusztus 7 at 12:20
de ha megse, akkor majd dolgozunk es megyunk tovabb mert profik vagyunk…..
2012 augusztus 7 at 12:44
skizofrén állapotban vagyok kicsit, mert nem örülnék teljesen ha legyőznénk a Pápát. Azután a szurkolói háttérrel, akarással, mázlival, bárhogy ha megvernénk az újpestet az elég muníciót adna Dömének hogy a 10. fordulóig is elvergődjön akár. Akkor pedig végképp el lenne cseszve ez az idény is. Ha holnap már egy új edző menne a játékosok közé az is késő lenne úgy érzem. Már most akkora hátrányt szedtek össze a felkészülés alatt hogy baromi nehéz lesz utolérni.
Pedig ha BZ-t és Simicset nem zavarják el, ha hoztak volna még 1 hátvédet (mondjuk a 25 milliós Gyömbér, meg Menyhárt helyett) akkor 4-6 hely simán hozható lett volna.
Sokan mondják hogy sz.rból nem lehet várat építeni, meg hogy Mourinho se tudna itt csodát tenni. Hát ez hülyeség. Egy ambiciózus, felkészült, munkamániás edző 2 év alatt be tudna férkőzni a vidi, loki közé egy középcsapattal is, erre nyakamat tenném. De amíg dobálóznak itt a felállásokkal, meg Barca játékot akarnak játszatni egyes edzők, úgy hogy fel se fogják annak a játékfelfogásnak a hátterét addig persze hogy csak széttárják a kezüket, hogy amíg nem kapnak 500 milliót igazolni addig nem tudnak eredményt felmutatni.
2012 augusztus 7 at 16:00
albinocombino, teljesen igazad van, én pontosan ugyanígy gondolom. Bármilyen furcsán is hangzik, én már most a Pécs ellen “vártam” a vereséget, hogy történjen már végre valami…Ha legyőzzük a Pápát és utána ütjük a dózsát, akkor folytatódik csak ez a kilátástalan vergődés.
Ja, és én a Kecskemét elleni meccsig, vagyis az idei szezon kezdetééig Döme fan voltam….Gondoltam legyen esélye rendesebb kerettel. De nem tud élni vele, mert egyszerűen alkalmatlan.
2012 augusztus 7 at 11:41
“Úgy érzem, hogy az első negyedórát leszámítva jobban játszottunk, mint a Pécs”Ez sajnos nem igaz.
“A második félidőben beszorítottuk ellenfelünket…” No komment.
“A jövő héten…hazai pályán csak a győzelem elfogadható…”Ezt minden héten lenyilatkozzák, elég csak a neveket kicserélni, és hétről-hétre közzé tehető…
Nekem a kedvenceim a döme interjúk a hivatalostól.Annyira látszik, hogy csak egy megírt valami, egy sablonos propaganda szöveg, hogy az valami elképesztő.Egyértelmű, hogy semmi köze döméhez, de mindegy.Már alig várom a következőt!Vicc az egész sajnos.
2012 augusztus 7 at 11:40
A védekezést megoldottuk?
- Fülöpnek voltak nagyon jó és hajtépő szerelései. Jovanovic egy picivel talán jobb azon a poszton, de nem erőltetném őt sem, ha lenne más.
- Otten nagyon bizonytalan védőként. Védekező kp-ként is beleszürkült a mezőnyben, de védőként borzasztó dolgokat művel. Grúz pedig jó néha így cserének, ha kidől valaki. Ő tipikusan a végletek embere. Sajnos ő sem az igazi.
- Klein a biztos pont, pedig nagyon sokat romlott a teljesítménye. Mikor idejött kevés edzéssel is többet produkált, de sikeresen leépült…
- Svábot mindig védtem, mert ha valaki, akkor ő Fradi érzelmű, küzd-hajt. De borzasztó bizonytalan. Junior se volt jobb. Így a két rossz közül én inkább őt erőltettem volna a múlt évadban. De sűrgősen kell elé valaki.
- Józsi hátrébb volt mint Cukic. Sztem ez is egy borzasztó mellényúlás. Az erősségek helyett a gyengeségeik jöttek elő.
Egy komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen, ha csak egy picit se fogunk ki egy jobb napot, mikor a bizonytalanok, kevésbé lesznek azok, akkor nagyon megszórhatnak minket.
Minden csapatrészben vagyunk olyan jók, mint a DVSC, Videoton – mondta valaki. Tényleg vagyunk olyan jók?
2012 augusztus 7 at 13:19
Kapusposzton.
2012 augusztus 7 at 11:06
ezek ilyen előre megírt nyilatkozatok?hozzá írnak egy nevet azt csá.Tamás(?) ne áltasd magad,egy percig sem voltunk jobbak mint a pécs.talán 10 ember ellen volt egy enyhe mezőnyfölényünk.de ott látszott legjobban hogy támadásban milyen impotensek vagyunk.és eddig is győzni kellett volna.nem lesz egyszerűbb a pápát megverni mint a 10 emberrel játszó pécset..
2012 augusztus 7 at 11:01
Na vegre ! Ezt beismerest vartuk . Manapsag nem divlik az oszinteseg . Koszonjuk .
2012 augusztus 7 at 11:14
ebben mégis mi volt az őszinte?!
vagy csak marháskodsz?
remélem…
2012 augusztus 7 at 11:53
:) Igen, ez lemaradt: :))
2012 augusztus 7 at 10:55
“A Fradi legdrágább játékosa lehet a nyáron megszerzett Somalia. Úgy tudjuk, a korábban Üllői úton kölcsönben játszó brazil csatár végleges megszerzésre komoly anyagi terheket ró a zöld-fehér klubra, Somalia várhatóan többe kerül majd, mint a nyári sztárigazolás, a Paksról megszerzett Böde Dániel. A fiatal brazil megszerzése hosszú távú befektetés lehet.” pepsi
Remélem, hogy a befektetés mind játékban, mind pénzben (pár év múlva) megtérül. Egyébként valami hasonlót írtam, Schembri leigazolásának felröppenésekor, úgy látszik mégsem volt akkora hülyeség.
2012 augusztus 7 at 11:15
Somalia nem csatár!!!!!
Nagyon-nagyon nem az!
2012 augusztus 7 at 11:24
Az hagyján hogy nem csatár de én – azon kívül hogy jól tud futni – nem látok benne sok focistára emlékeztető megoldást… :( Persze én nem is értek hozzá…
2012 augusztus 7 at 11:52
De Soma legalább gyors. Egy hozzáértő jó edző kezei között fél év alatt kitűnő csatár lehetne. Anno Hrutka se tudott a labdába csak erőset rugni, majd VZ foglalkozott vele fél évet az edzések után és milyen szabadokat rúgott. De hol az az edző aki ezt meg tudja tanítani??? (Nyíl, Csöpi)
2012 augusztus 7 at 10:51
hat ha Mate kezdett volna akkor lent volna gol is………….
2012 augusztus 7 at 11:24
Ez nem olyan biztos, ha ugyanennyi helyzetet “dolgozunk ki” akkor abszolút nem hiszem, hogy gólt lőtt volna. Ő sem Isten, hogy labda nélkül betaláljon. De ez csak az én szerény véleményem.
2012 augusztus 7 at 13:06
Azért azt tegyük, hozzá – azon túl, hogy én is nagyon bízom benne, meg én is játszatnám – Máté még csak az NB2-ben bizonyított. Olyan csatárunk meg már volt több is aki az NB2-ben nagyon hintette a gólokat.
Szóval Máté, ha játszani fog, akkor vagy beválik azonnal, vagy csak egy-két év múlva érik be, vagy soha. Ezt még nem tudthatjuk (én mondjuk arra szavaznék, hogy már most tudna 8-10 gólt hozni egy szezon alatt az nb1-ben)
Többek között ezért is kéne, baromira, hogy mégy egy csatár kerüljön a csapatba. Jó volna ha minél kevésbé zsákba macska lenne…
2012 augusztus 7 at 10:51
Szegény Grúzt nem akarom bántani, sőt a csapatból senkit!!!
De úgy látszik Ő is más meccset nézett!
2012 augusztus 7 at 10:47
Kit szorítottatok be?
Nem úgy tűnt. Na mindegy.
2012 augusztus 7 at 10:40
Úgy legyen!