Így lesz a szurkolóból szponzor.

Mit kell tudni a Park Consulting Kft-ről?
Dr. Bíró Szabolcs: 2008-ban alakultunk. Közbeszerzési tanácsadással és európai uniós projektmenedzsmenttel foglalkozunk. Főleg önkormányzati, egyházi ügyfelekkel, alapítványokkal dolgozunk.
Miért döntöttek a támogatás mellett?
Dr. Bíró Szabolcs: Urbán Szabó Sándor tulajdonos által kerültünk kapcsolatba a Ferencvárossal. Tavasszal meghívott minket több mérkőzésre, ami teljesen megfertőzött minket. Elképesztő atmoszféra volt a csarnokban és nagyon jó volt látni mögötte a professzionális, gazdaságilag is megalapozott munkát. Emellett pedig nyilván van egy olyan csapatunk, ahol komoly sikereknek örülhetünk. Így viszonylag egyszerű volt a döntés, hogy támogassuk a szakosztályt.
Önök mit várnak az együttműködéstől?
Dr. Bíró Szabolcs: Egyrészről szeretnénk kihasználni a reklámlehetőséget, ami a csapatban rejlik. Egy olyan illusztris szponzori társaságba léphetünk be, ahol az ügyfélkör további bővítése sem elhanyagolható szempont.
Általában a Fradi-kötődés is oka a támogatásnak…
Dr. Bíró Szabolcs: Régebben a focimérkőzéseket is látogattam. Többször elkísértem idegenbe is a Fradit. Debrecenben végeztem az egyetemet, ahol a kézilabda-mérkőzéseken is szurkolhattunk – akkor még Kökény Beának és társainak. Amikor a támogatás mellett döntöttünk, nyilván meghatározó szerepe volt a korábbi szimpátiának.
Szponzorként és magánszemélyként milyen szezonra számít a következő évben?
Dr. Bíró Szabolcs: A szakmai célokat a szakmai vezetés megfogalmazta. Számunkra pont elegendő az is, hogy felelős gazdálkodás mellett jól működő csapatot láthatunk, illetve hogy a lányok küzdenek és hajtanak a mérkőzéseken. Nagy dolognak tartom, hogy a BL-ben indulnak Elek Gáborék. Majd kiderül, mire jutnak. Szép lenne már elsőre továbblépni a csoportkörből. A bajnokságban pedig nem lenne baj, ha legalább egyszer elkapnánk a Győrt.
forrás: fradi.hu
2012 augusztus 8 at 08:26
Ez a tipikus példája annak, hogy kockázat nélkül nincs siker. Komoly áldozatok árán szerződtetett jó játékosok, kiváló edző aminek az eredménye egy jó és imádni való csapat, hazai és főképp nemzetközi sikerek.
Az itt elvégzett munkáról lehetne példát venni a labdarúgóknál is. Ahhoz, hogy sok néző, sikerek és még több szponzor legyen ahhoz, csapat és edző is kell!
Nagyon örülök ennek. Akárki akármit mond idén az audi sarkában fogunk lihegni és az újabb BL kudarcuk után, kivégezzük őket a bajnoki döntőben!!!
Hajrá Csajok!! Hajrá Fradi!!
2012 augusztus 8 at 08:04
Itt mutatkozik meg ha egy szakosztálynak hozzáértő jó gondolkodású valamit tenni akaró vezetése van!Játékos keretet egybe tartva még olyanok is élvezik az itt létet és nem akarnak innen eligazolni akik csak belecsöppentek a Fradi érzésbe nem itt nőttek fel(PL: Tomori Zsuzsi aki tiszteletbeli Fradista már a szememben)ez mind a HOZZÁÉRTŐ vezetésen múlik hogy valami működik vagy nem és itt MŰKÖDIK!Átvehetné ezt a stílust más szakosztály is gondolom mindenki tudja melyikre gondolok!Kökény Bea Elek Gábor és a Lányaink a biztosíték a ebben a szezonban is hogy lesz egy sikeres szakosztályunk!TI VAGYTOK A FERENCVÁROS HAJRÁ LÁNYOK HAJRÁ VEZETÉS!!!!!!
2012 augusztus 8 at 09:30
Azért ennek nem a szakosztályvezetés az oka, hanem az, hogy a Győr és a Fradin kívül nincs olyan csapat, ahova komolyabb és ambiciózusabb kézis igazol. Ha lenne Győrön kívül öt komoly csapat, eloszlana az a kevés jó játékos. Ez olyan, mint a spanyol bajnokság fociban.
2012 augusztus 8 at 07:05
Nagy-nagy öröm ez számunkra, hogy egyre több szponzora van csapatunknak. Stabil anyagi háttér nélkül elképzelhetetlen jó csapatot menedzselni. Ebben az évben a Győrt még biztosan nehéz lesz elkapni, hiszen a francia Tervellel óriásit erősödtek, viszont nálunk Zácsik sajnos sérüléssel bajlódik…
Nem tudom, van-e még lehetőségünk nekünk is leigazolni valakit, de biztos vagyok abban, hogy Kökény és Elek Gabi mindent megtesznek azért, hogy méltó ellenfelei legyünk bármelyik európai nagycsapatnak.
2012 augusztus 8 at 05:14
HATALMAS CSARNOK a lanyoknak – ok megerdemkik !!!!
Nekik feltetel nelkul megszavazhatjuk, hiszen A focival kivivott HIRNEVET – amelyhez mas sportagak a 70-es evekben hozzafeljodtek – bizony a mai FERENCVAROST egyedul ok kepviselik MAGAS SZINTEN.
Kepzeljetek el a Geczi – Novak, Matrai, Pancsics – Juhasz, Szucs – Karaba Varga, Albert, Rakosi, Fenyvesi dr. femjelezte nagy Fradit, amelyet Braziliaba is evenkent hivta, es vartak, amely 70-80 ezer ember elott jatszott hazi mccseket…..
Az aranyos noi kezilabdasaink meltoak hozzajuk ! Nekik gyonyoru SPORTCSARNOK legyen a jutalmuk ! Istenem legy veluk, segitsd oket !
2012 augusztus 8 at 10:01
Nekünk nem csak a mára, hanem a holnapra is kell gondolnunk az új kézicsarnok építésekor. Nem tudom, Te mit értesz “hatalmas” csarnok alatt, de én egy 4 ezressel is megelégednék…
2012 augusztus 7 at 23:02
Mások is példát vehetnének!