Kölcsönbe megy a középpályás.
Szigetszentmiklós: A mai nap folyamán sikerült megállapodni Bali Péterrel és Iraklij Kvekveskirivel is, így ők is csatlakoznak a gárdához. Ugyancsak Szigetszentmiklóson folytatja Zsivoczky Norbert, a Ferencváros középpályása, aki kölcsönbe került az NB II-es klubhoz.
forrás: pepsifoci.hu
2012 augusztus 9 at 12:15
hát fejlődésben ő is megállt kb a 17 éves szinten, emlékszek mikor a 100% Fradiban volt egy élménybeszámolója, mikor a Chelseanél volt próbajátékon, aztán a Stoke igazolta le asszem Vass Ádámmal együtt. tele van a magyar labdarúgás hozzá hasonló játékosokkal, akikben serdülő korukban sokkal több volt, mint amik valójában lettek. ő is egy nb2-es játékos…
2012 augusztus 9 at 16:59
Emlékszem, azt nyilatkozta, hogy bár a Chelsea is le akarja igazolni, de a Fradi se esélytelen nála. Aztán elment az akkor másodosztályú Stoke Citybe.. Szimpatikus.
Egyébként nem nyújtott nagy teljesítményt az utánpótlásunkban csak látszott, hogy tehetséges és folyton nyomták feljebb a 2-3 évvel idősebb korosztályokba, 16 évesen már edzhetett a felnőttekkel, úgyhogy a Fradinak köszönheti, hogy a menedzsere le tudta rabolni tőlünk nyugatra.
2012 augusztus 9 at 02:26
Az a baj, hogy a “játékétól” meg nekünk kellett idegrendszeri problémákkal az SZTK-ba menni.
2012 augusztus 9 at 00:10
Nem tudok napi rendre térni, hogy még nincsenek leváltva a szakmai fejesek! :/
Kubika és Oroszpalkó ezt a szezont is elbaszták szakmai téren, amikor az utolsó a dózsa elleni mérkőzés környékén meghosszabbították a dilettáns edzők szerződésit!!!
Azért jó lenne valahogy megverni a pápát! De lehet nehéz feladattunk lesz mert bár ők is döntetleneket játszottak az egyik a székletfehérvár ellen! Meg hát nem lehet tudni szűcs milyen napot fog ki… Majd hamarosan meglátjuk… Gondolom taktika megint nem lesz és még Bödét is előre tolja centerbe ahelyett hogy ott a Mátét gyereket kipróbálná pár mérkőzésre ha már van! Aztán ha Jani sem válik be akkor nem tudom…
Hajrá Fradi!
2012 augusztus 9 at 05:12
Valamikor azt tanultam, hogy a mennyiségi változás átcsaphat minőségibe…
A Te esetedben ez lehetetlen !
2012 augusztus 9 at 11:52
lehet hogy nem túl szépen megfogalmazva, és helyesen leírva tette közzé a véleményét, de hogy mindenben igaza van az sajnos tény….
2012 augusztus 8 at 23:09
Emlékszem, még egy régi 100% Fradiban mint új Gerát mutatták be, pedig a “régi” sem volt régi. Olyan rúgótechnikája van, hogy az hihetetlen, kár, hogy játékkal nem párosul. Pedig ha fele annyit tudna, mint Gerzson, nagyon nagy király lenne, főleg most….
2012 augusztus 8 at 22:10
És nyilván mi fizetjük a fizetését.
Brávó.
2012 augusztus 8 at 21:25
Schembri biztos hogy nem jon!aláírt a gorog panetolikos csapatához.O inkább választotta a gorog másodosztályt,mint a Fradit…Sajnos
2012 augusztus 8 at 22:10
inkább az a szomorú,hogy a béka segge alatt lévő ország második vonala jobban fizet mint a Magyar NB1.
2012 augusztus 8 at 23:02
És ez mégis kinek a hibája?
2012 augusztus 9 at 10:13
hltv: Márha megkapja a fizetését. A görög klubok gazdasági helyzete vetekszik az országéval. Örülhetnek ha az élvonalbeli klubok játékosai megkapják a pénzüket, nemhogy a másodosztályuak. És mégcsak most jön a java…
2012 augusztus 8 at 21:05
még az SZTK-ban sem lesz meghatározó játékos.de ha mégis akkor ott is maradhat..
2012 augusztus 8 at 20:51
Sohasem lesz belőle élvonalbeli focista.
2012 augusztus 8 at 20:52
Bár ennyi erővel mehetne az NBII-be az első keretünk jelentős része is.A kettő pedig képtelen akár egyetlen olyan spílert is kitermelni,aki használható lenne az első csapatnál.
2012 augusztus 8 at 19:01
Válj be Zsivó, hogy megtartsanak!
2012 augusztus 8 at 19:14
mármint az SZTK-ban.
2012 augusztus 8 at 18:42
ház az erőnléti balit is vihetnék dömével és naggyal együtt! csomagban ingyen csak vigyék…
2012 augusztus 9 at 11:29
Egy pillanatra már azt hittem:
“A mai nap folyamán sikerült megállapodni Bali Péterrel…”
2012 augusztus 8 at 18:36
de az a Bali ugye nem a miénk?
nagyon rossz lenne beleélni magam hogy eltájfutott más klubhoz aztán kiderülne hogy mégis itt van
2012 augusztus 8 at 20:58
Egyszer próbáltam a tájfutást, és amikor elindultam, 20 perc után kiírta a mobilom: Isten hozta a Szlovák Orange hálózatában…Bárcsak egyszer a Bali is így járna és nem találna haza…