Minden fontos tudnivaló az Újpest elleni idegenbeli mérkőzéssel kapcsolatban.
NB I-es csapatunk vasárnap 16:30-kor az Újpest otthonában lép pályára a 4. fordulóban. A mérkőzés természetesen kiemelt kockázatú lesz, ezért több fontos dologra is oda kell figyelnie szurkolóinknak.
Jegyinformációk
A legfontosabb – amint azt péntek délelőtti cikkünkben is megírtuk -, hogy vendégbelépőket már nem lehet kapni a találkozóra. Klubunk köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy minél több fradista buzdítsa csapatunkat a Szusza Ferenc Stadionban.
Az Újpest FC, valamint a Nemzeti Sportközpontok ennek érdekében székeket helyezett át a vendégszektorba, kérjük, hogy szurkolóink tartózkodjanak a székek és egyéb berendezések rongálásától.
A visszavágó esetén az FTC mindent elkövet, hogy ugyanezeket a feltételeket biztosítsa az újpesti drukkerek számára.
Szeretnénk felhívni a tisztelt szurkolók figyelmét, hogy a jegy hamisítása, illetve a hamisított jegy felhasználása bűncselekménynek minősül. A stadionba a szurkolók kétszeri ellenőrzésen, és beléptető rendszeren keresztül tudnak belépni, hamis jegy észlelése esetén annak tulajdonosa ellen minden esetben büntetőeljárást indít a rendőrség.
Vendégjeggyel szurkolóink természetesen nem juthatnak be a hazai szektorokba.
A Szusza Stadion megközelítése
A BRFK arra kéri a drukkereket, hogy 13:30-tól gyülekezzenek a Népligetnél, ahonnan 13:45-től indul 2 darab külön metró Újpest-Városkapu állomásig. Szurkolóink a Városkaputól rendőri kísérettel közelítik meg a Szusza Stadiont.
A BRFK továbbá felhívja azon szurkolók figyelmét, akik gépkocsival kívánnak a mérkőzésre kilátogatni, hogy hagyják járműveiket a Városkapu állomás XIII. kerületi oldalánál, illetve a közelben lévő TESCO áruház parkolójában, és csatlakozzanak a gyalogos menethez – amely kb. 14.15 órakor indul a Városkapu állomás Volán busz végállomásától – mivel a mérkőzés után minden szurkolót visszakísér a rendőrség a metró állomáshoz, és csak itt lesz lehetőség a szurkolóknak a menetből eltávozni.
Fontos információ, hogy a Ferencvárosi Torna Club Újpest-Városkapu metrókijáratánál 10 darab mobil piszoárt, valamint 10 darab mobilvécét helyezett el. Ugyanitt szponzorunknak, a San Benedetto- nak köszönhetően frissítőpont is kiépítésre került.
Mobil wc, valamint frissítő pont várja majd drukkereinket a Megyeri úton a Stadion előtt is, a beléptetést megelőzően.
Ezen felül az Újpest is frissítőpontokat biztosít majd a szurkolók számára.
Beléptetés
A vendégszektor kapunyitása 15 órakor lesz.
Az Újpest FC drukkereink fokozott türelmét és együttműködését kéri a beléptetésnél, amely a jegyellenőrző pont, valamint a ruhavizsgálat miatt hosszabb időt vehet igénybe. A szervezők további kérése, hogy a várakozók ne nyomják egymást a kapura – mindenki időben bejut a mérkőzésre! A tavalyi 2 kapuval ellentétben idén 4 kaput nyitnak majd ki a Szusza Stadion vendégbejáratánál.
Az Újpest hét kiszolgálópultot biztosít drukkereink számára a vendégszektor büféiben.
Kérjük drukkereinket, hogy tartózkodjanak a rendbontástól, mivel a rendfenntartók kamerával figyelik a vendégszektort és a renitenseket előállítják. Ugyancsak kérés szurkolóink felé, hogy mellőzzék a pirotechnikai eszközök használatát, mivel az MLSZ mindkét klubot megbünteti.
Fontos információ, hogy a hazai szurkolóknak is lesz kialakítva szurkolói zóna, ahol elsősorban a vendégszurkolók belépését szűrik majd ki a rendfenntartók.
Szurkolóinkat arra kérjük, hogy ügyeljenek a közterületek tisztaságára!
NB I, 4. forduló
augusztus 19., 16:30
Újpest-Ferencváros
13:30 – Népliget, gyülekező
13:45 – 2 db külön metró indulása
14:00 – Újpest-Városkapu buszáloomás, gyülekező a nem metróval érkezők számára
kb. 14:15 – gyalogos menet a Szusza Stadion felé
15:00 – kapunyitás
16:30 – Újpest-Ferencváros, mérkőzés
(fradi.hu)
2012 augusztus 19 at 01:10
Végre!Én 6-0-ás meccset,azért töltöttem a hüvösön,mert nem voltak képesek mellékhelységnek megfelelő,illemhelyet biztositani.A kamera meg mindent lát!!!!!
2012 augusztus 18 at 19:03
Kiváncsi leszek ezekre a frissitő központokra,mobilvécékre és a 4db beléptetőkapura…talán valami csodatörtént az országban mert eddig ezek senkinek nem jutottak az eszébe…de hajrá…
2012 augusztus 18 at 16:22
Anyátokkal cigánykodtok, de velem már nem… Elég volt!
2012 augusztus 18 at 15:04
“Vendégjeggyel szurkolóink természetesen nem juthatnak be a hazai szektorokba.” – szörnyű lehet azoknak akiknek van frankó jegyük a vendégbe és nem tudnak bejutni a lilák közé… :D
2012 augusztus 18 at 14:55
“mellőzzék a pirotechnikai eszközök használatát, mivel az MLSZ mindkét klubot megbünteti.”
he???
2012 augusztus 18 at 15:17
pirózzunk és szívassuk meg vele a lilákat :))) :D
2012 augusztus 18 at 16:24
úgy értettem, hogy nem úgy volt, hogy a piró engedélyezve lesz?
2012 augusztus 18 at 16:49
A törvény megengedi, erről volt szó. Az Mlsz viszont tiltja továbbra is.
2012 augusztus 19 at 09:45
Épp fordítva van ! A rendőrség tiltja ,de az MLSZ engedélyezi …csak akkor nem értem miért szab ki büntetést hétről hétre a piróért a szövetség … IDIÓTÁK !
http://ultrasliberi.hu/?p=15345
2012 augusztus 18 at 14:26
Frissítő pont! :) szuper ötlet! Borzasztó volt az előző derby, 30fokban sétálni, lehetetlen volt vízhez jutni… köszönjük San Benedetto :)