Blogkészítő barátaim felkérésére elmentem a mai sajtótájékoztatóra. Tudom, a holnapi sokkal izgalmasabb lesz, ám erről is érdemes beszámolni, hiszen a cél igazán üdvözlendő.

A „Bánka Kristóf Alapítvány” és a „Zavadszky Gábor Alapítvány a Futball Árvákért” összefogott és álmodott egy nagyot. Minél szélesebb körben, minél emlékezetesebb módon kívánnak megemlékezni elvesztett fiatal labdarúgóikról. Mindkét alapítvány saját szervezésében már szervezett hasonló mérkőzéseket, tornákat, ám most mégis másról lesz szó. Megálmodták az összefogás napját, amellyel hagyományt kívánnak teremteni. Az első ilyen torna 2009. január 11-én, vasárnap lesz a Papp László Budapest Sportarénában, 14 és 21 óra között. Ennek lebonyolításáról tartottak ma sajtótájékoztatót a budapesti Boom&Brass Étteremben.

Ferenczi István, Zavadszky János, Bánka Gyula, Hrutka János, Szücs Mihály, Rajczi Péter

Ferenczi István, Zavadszky János, Bánka Gyula, Hrutka János, Szücs Mihály, Rajczi Péter

A torna Bánka Kristófon és Zavadszky Gáboron kívül emléket állít Fehér Miklósnak és Dárdai Balázsnak is, az Ő családtagjaik ugyancsak a díszvendégek között lesznek.

A résztvevő csapatok:

  • Ferencvárosi TC
  • Újpest FC
  • Győri ETO FC
  • MTK Budapest.

A csapatok palánkkal körbevett műfüves borítású talajon, 5+1 létszámmal körmérkőzéseket játszanak. Egy-egy meccs időtartama 2×12 perc, cserélni korlátlanul lehet.

A nyitómérkőzés az Újpest-Győr találkozó, a Fradi ellenfelei sorrendben: MTK, Győr, Újpest. A Fradi-Újpest találkozót szánják a szervezők a nap fénypontjának, így ez lesz a torna zárómérkőzése.

Az egymással vetélkedő csapatok mérkőzései között három gálamérkőzés is lesz. Először a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség csapatai játszanak egymással. Ez a szövetség nem tévesztendő össze a paralimpiai mozgalommal, ez az értelmi fogyatékos sportolókat tömöríti. A két csapatot a Várkonyi Attila vezette médiasztárok kiegészítik, együtt játszanak a szellemileg sérült sportolókkal. A második gálamérkőzésnek egyelőre csak az egyik résztvevője ismert, ez pedig a Színészválogatott lesz. Végül a harmadik, egy nem kevésbé érdekes mérkőzés lesz Kristóf barátai és Gábor barátai között. Ez a nevek alapján egy nosztalgikus Újpest – Fradinak is felfogható, hiszen az előbbi csapatban várhatóan pályára lép: Szélesi Zoltán, Löw Zsolt, Urbán Flórián, Véber György, míg az utóbbiban Hajdu Attila, Szücs Mihály, Lisztes Krisztián, Páling Zsolt, Hrutka János, Telek András, Nagy Zsolt. Dárdai Pál is jelezte, ha a berlini kötelezettségei megengedik, feltétlenül jelen lesz, sőt játszik is, a szervezők szándéka szerint 1-1 félidőt mindkét csapatban.

A tornán 8000 néző elhelyezésére lesz lehetőség, a jegyár egységesen 2900,- Ft-ba fog kerülni. A szervezők nem győzik hangsúlyozni, hogy mindenki aki a torna körül dolgozik, ott szerepel, mindezt térítés nélkül teszi, hogy a bevételt maximalizálni lehessen. A torna teljes bevételét a két szervező alapítvány között osztják szét fele-fele arányban.

Hívnak, várnak mindenkit, aki segíteni kíván, cserébe egy jó hangulatú futballdélutánt és estét, valódi futballünnepet biztosítanak, közte egy lassan három éve nem látott csemegével, a Fradi – Újpest derbivel. Ez utóbbiról kiemelten szólt a sajtótájékoztatón a csapatok képviseletében Ferenczi István és Rajczi Péter. Ferenczi Pista elmondta, hogy reményei szerint már játszani is tud a mérkőzéseken, különösen a lilák ellen.

A biztonsági kérdésekkel is foglalkoznak, bár mindenki abban reménykedik, hogy felesleges óvatosságból. A csapatok szurkolótáborait egymástól elkülönítik, egymással csak a hangjuk vetekedhet. De az kell is, hogy vetekedjen. Legyen jó a hangulat, legyenek parázs mérkőzések, legyen minél nagyobb bevétel, hogy valódi célt érjen az összefogásnak ezen napja. Mindenki reméli, hogy siker koronázza majd az elképzeléseket és valóban egy szép hagyományt teremtenek ezzel.

A jegyárusítás megkezdéséről időben értesítést adunk. A csapatok szurkolói a saját stadionjaik pénztárainál vásárolhatják meg elővételben jegyeiket, a torna napján pedig a helyszínen.

Sajnálatos az ok, ami egy ilyen torna szervezését elindította, hogy ilyen fiatalon, sportpályafutásuk közben vesztettünk el fiatal labdarúgókat, ám örömteli, hogy a kezdeti külön-külön rendezvények után összefogtak a szervezők, hogy még méltóbb emléket állíthassanak, nem utolsósorban pedig segíthessenek.

Rajtunk a sor kedves Barátaim, töltsük meg az Arénát! Zúgjon ott is a Hajrá Fradi! Mutassuk meg, hogy az összefogásban ránk különösképp lehet számítani.

Vendégszerzőnk: – EEE –