Élőben közvetítettük a mérkőzést. Felejthető produkcióval nyertünk a Viharsarokban, ahol a pálya helyett a lelátón zajlottak viharos jelenetek. Vannak nyilatkozatok is.

Davison a mérkőzés után:
Jól játszott a csapatom, ezért nem cseréltem. Szerintem aki máshogy látta, nem látta jól.

Ferenczi nyilatkozata:
A mai teljesítményünk a bőcs elleni meccs második félidejénél is rosszabb volt, a hazaiak jól lezárták a széleket és jól tömörültek be, annak azért örülök, hogy az én fejesgólommal nyertünk.

A mai mérkőzés jegyzőkönyve:
Gólszerző: Ferenczi (21.)
Csere: Borbély helyett Bakró (67.), Polczer helyett Ursz (71.), Balázs helyett Bernáth (71.)
Sárga lap: Borbély (64.), Rubus (81.), Simon (84.)
Kiállítva: Simon (90.)

A játékosok odamennek a Tábor elé, kivéve Ferenczit, aki már eltűnt a játékoskijáróban. Annyit adtunk ki magunkból amennyit kellett, ezzel nyugtathatjuk magunkat, de valljuk be – gyengén, sablonosan játszottunk és bár megvan a győzelem, de a mutatott produkció nagyon gyenge volt. Kár a lelátói balhéért, sokáig úgy nézett ki, nem is lesz befejezés, kérdés, mi szerepel majd Vágner ellenőri jelentésében. Kíváncsian várjuk az MLSZ döntését.

90+2 perc
Simon második sárga lapját kapja Wedgebury felrúgásáért, piros lapot kap érte. Egy néző közben beszaladt a pályára, és két méterről hálóba vetette magát. Két pufi biztonsági őr szaladt utána kettővel, elkapták, de fél percig próbálkoztak kiszedni a lábát a hálóból. Ezzel a közjátékkal véget is ért a mérkőzés.

90. perc
Fitos-Lowton kényszerítő után védőnk a tizenhatoson belülről a kapus kezébe emelt.

88. perc
Hazai szabadrúgás, az előreívelésbe nem ér bele senki.

87. perc
Csabai bedobás, minden Fradi-játékos a saját tizenhatosán belül, persze a kipattanó nem lesz a miénk, végül sikerül tisztáznunk. Úgy tűnik, nem lesz csere ma.

85. perc
Simon sárga lapot kap. Történt, hogy W. Wolfe néhány szép csel után kapura tört, Simon pedig felrúgta. A labda mögé Ferenczi és a sértett áll, Pista elsétál, Ashmore odamegy, ő lő, keresztléc! A kipattanó labda Fitos elé kerül, de nem sikerül kapuba kotorni a labdát.

84. perc
A hazaiak térfelén zajlik a játék, és hat perc van hátra.

81. perc
Rubus kapott sárga lapot felrúgásért. Ferenczi kapunak háttal próbálta meg kapura húzni a labdát, a mozdulat sikerült, de mellé ment a labda.

80. perc
Lowton beadása után Ferenczi fejelt a kapufa fölé.

79. perc
Cseréink megint melegíteni kezdenek, de a kezdőcsapat változatlan.

77. perc
Alig van értékelhető helyzetünk, lövöldöznénk, de ezek nagy része kapuig nem jut el, ami viszont igen, azt Máthé könnyedén hárítja.

75. perc
Valahogy Ferenczi elé került a labda, lövését blokkolták. Balog rosszul esett, mivel Bernát rálökte Morrisont védőnkre, ápolás miatt áll a játék, de nem sokat, mert Zoli kemény gyerek, saját lábán sétál le a pályáról.

73. perc
Harmadik szögletünk Máthé kezébe repült.

71. perc
Második szögletünk következik. Ashmore áll mögé, kivágják. Wolfe visszaemeli, a csabai védő senkitől nem zavartatva kivágja. Balog bedobja, kivágják. Kettős hazai csere, Balázs helyett Bernát, Ursz jön be Polczer helyett.

67. perc
Borbély helyett Bakró áll be, a csabai szurkolók újra dobálni kezdtek.

63. perc
Borbély csúnyán, hátulról csúszott rá Shawra, sárga lapot kap érte.

62. perc
Ashmore passzolt Ferenczihez, aki egy csel után 16 méterről lövésre szánta el magát, a hosszú sarok felé csavarodó labdát Máthé megfogta. Az első félidőhöz képest visszaesett az iram is.

61. perc
Bobby elküldi a cseréket melegíteni.

60. perc
A rengeteg apró szabálytalanság élvezhetetlenné teszi a mérkőzést, úgy tűnik, fáradnak a hazaiak, de mi ezt egyelőre nem tudjuk kihasználni.

58. perc
Ferenczi esik el a tizenhatoson belül, de előtte már ő volt szabálytalan.

55. perc
Balog bedobását Ferenczi próbálta meg kapura fejelni, de a nagy birkózásban ez nem sikerült neki.

54. perc
Wedgebury harminc méterről eresztett el lövést, nagyon mellé ment, fogalmazzunk így.

52. perc
Wolfe volt szabálytalan, miután összetekeredett az egyik hazai játékossal, a bíró lefújta, Rafa Wolfenak ez nem tetszett, a spori elbeszélgetett vele, de lapot nem adott.

51. perc
Wedgebury lőtt passza Ferenczihez kerül, Pista lő, oldalháló.

50. perc
Beszorítjuk a hazaiakat, de nem sikerül helyzetet kialakítanunk.

48. perc
Kapu előtti kavarodás után Morrison próbálkozott, Máthé vetődve magabiztosan hárított.

46. perc:
Mi kezdtünk, a lelátón rend van, a pályán elkezdődött a játék, Ashmore végezhet el szabadrúgást a tárfél közepéről, Ferenczi a büntetőpontnál beleül a védő ölébe, és kapura csúsztat, mellé.

20:10
Bár a szurkolók nem mozdultak meg, a játékosok kijöttek. Elkezdődik a második félidő, 25 perc volt a szünet.

20:08
Úgy tudjuk, hogy a mérkőzés ellenőre – Vágner László – úgy döntött, amennyiben az esetleges második Fradi-gólnál a zöld-fehér szurkolók további tüzeket gyújtanak, lefújatja a mérkőzést. A történteket bele fogja írni a jelentésébe, várható, hogy a következő Fradi-meccs zártkapus lesz…

20:06
Senki sem mozdul sehová, a Bad Boys Békéscsaba tagjai ugrálnak, de nem mozdulnak sehová. A rendőrök nézik őket, a rendezők kérlelnek lassan mindenkit, aki a közelükbe kerül, a Fradi-tábor pedig békésen várja, mi történik. A cserejátékosok melegítenek, a játékoskijáró pedig üres. A főrendező öt métert kért, hogy annyit menjenek arrébb, de hasztalanul – inkább leköpködték.

20:02
A hazai nézők nem mozdulnak, a bíró pedig addig nem is vezeti ki a játékosokat a második félidőre. A helyzet azért (is) nehéz, mert egyszerűen nincs több hely a lelátón, nincs hová arrébb állni. A hírek szerint amennyiben a bíró lefújja a mérkőzést, a felelsősség a rendező klubé. A közönség tüntet, mert már várja a második félidőt, illetve nem ért egyet lassan semmivel.

20:00
Van néhány képünk:

tabor
davison
jelenet
kezdes

Félidő:
Információink szerint a második félidőt a játékvezető addig nem indítja el, amíg a hazai szurkolók mintegy húsz méterrel távolabb nem húzódnak a vendégszurkolóktól. Eddig egy szurkoló nem állt arrébb, egyelőre nem lehet tudni, mi fog történni. A hangosbemondó folyamatosan kéri őket, de ők nem mozdulnak.

A rendezők vitatkoznak a helyi kemény maggal, ők azonban nem akarnak megmozdulni.

45+1 perc
Vége az első félidőnek, jobbak vagyunk, de eddig ez a tavaszi szezon legküzdelmesebb mérkőzése. Kemény, harcos meccs, kevés látványos elemmel.

43. perc
Balog hosszú bedobása következik, A labda elszáll a büntetőpontig, de kivágják a védők. Visszaszerezzük, Lowton Fitost választja, de támadónk rosszul teszi vissza a labdát, elveszítjük. Lowton betör a tizenhatoson belülre, visszagurított az érkező Wedgeburynek, aki eltörte a labdát, ami a kapus kezébe gurult.

41. perc
Ferenczi kapta a labdát Shawtól, befordult volna, de a kapus együtt élt a játékkal, és az ötös sarkán mellre vette a labdát.

39. perc
Apróbb szabálytalanságok miatt nem igazán alakul ki folyamatos játék a pályán, rengetegszer van levegőben a labda, és sokszor áll valaki mögötte – szabadrúgás előtt.

36. perc
Fitos öt védőt cselez ki egymás után, Simon szerelte – szabálytalanul. A labda mögé Ashmore áll, előreívelését Ferenczi elől fejelik ki a bekkek.

34. perc
Lowton beadását Ferenczi visszafejeli, de Shaw előtt Máthé megkaparintotta a labdát.

31. perc
Ferenczi a földön, de feláll, szabadrúgással jöhetünk a kezdőkörből. Shaw és Lowton szépen játszottak össze az oldalvonal mellett, sajnos a beadás nem sikerült.

28. perc
A lelátón megnyugodtak a kedélyek, szikrázóan kemény a meccs, darálunk, és Ferenczi góljával vezetünk. Ez volt a mérkőzés első fél órája.

26. perc
Shaw fejelte le Ferenczinek, aki kapunak háttal átvette, de nem tudott befordulni.

24. perc
A gól után feltámadnak a hazaiak, most kissé beszorulunk, Davison ingerülten magyaráz a kispad előtt. A rendezők közben tanácskoznak, a hangosbemondó szerint ha a dobálózás folytatódik, a játékvezető beszünteti a mérkőzést.

23. perc
Szeverényi oldalsó szabadrúgásából Rubus fejelt, a hosszú kapufa mellett 3-4 méterrel gurult el a labda.

20. perc
Ferenczi hat méterről megcsúsztatja Ashmore beadását és 20. gólját szerzi! 0-1! A labda a kapus keze, és a kapufa között talált utat a hálóba.

19. perc
A szokásos játékunkat játsszuk, a két szélen felvisszük a labdát, aztán beíveljük a kapu elé, és majd lesz belőle valami.

17. perc
Balázs kapott jó kiugratást, két védő között léphetett ki, Holczer jól élt együtt a játékkal, messze kifutott a kapujából, és mellel vitte el a támadó elől a labdát.

15. perc
Kemény ütközések egymás után, mindkét Wolfe fekszik a pályán, az egyik a tizenhatosnál, a másik a térfél közepén. Mint megtudtuk a hazaiak évi 40 millió forintból gazdálkodnak, és a közelmúltban 500 millió forintot költöttek a stadion rekonstrukciójára.

11. perc
Ashmore szabadrúgás 30 méterről, Máthé kiejti a labdát, de mindenkinél hamarabb eszmélt, másodjára sikerült felvennie a labdát a berobbanó Ferenczi elől.

10. perc
Balhé a nézőtéren, tüzek repülnek ide-oda, egyre több a rendőr, fújják a könnygázt, közben támadunk azért, a rohamrendőrök most a lilákat szorítják hátrafelé, kevesen figyelik most a mérkőzést, pedig kapujuk elé szorítjuk a hazaiakat.

8. perc
Balog hatalmas bedobása után újfent helyzet alakult ki, kavarodás után Shaw lőhetett, de egy védő becsúszva szerelt. Szögletet rúghatunk, Ashmore a labda mögött, Máthé oklz, a labda visszakerül hozzánk, Ashmore rosszul ad be, de megint visszaszerezzük a játékszert, Lowton adott be szélről, Rubus azonban újra tisztázott. Bedobás. Shaw visszaadja Morrisonnak, aki húszról kicsivel a felső kapufa fölé lőtt.

5. perc
Balázs kapott jó passzt, első szándékból elvitte R. Wolfe mellett a labdát, de védőnk másodjára már szerelni tudott.

4. perc
Balog hatalmas bedobását Máthé öklözte el Shaw elől, Wedgebury nem tudta megkaparintani az ötösön belül a labdát. Ez volt az első helyzetecskénk.

3. perc
Mezőnyjáték folyi, még nem forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat 4-4-2-es felállásban játszik, Fitos folytatja a mérkőzést.

2. perc
Fitos cselezte ki Rubust, aki hálából akkorát rúgott alá, hogy fiatal játékosunk azóta is fájdalmasan fogja a térdét, ápolni kell, meglátjuk, tudja-e folytatni.

1. perc
Hatezer néző van a stadionban, legalább kétezer zöld-fehér néző teszi ma itt tiszteletét. Elkezdődött a meccs. Rafa Wolfe és Balog a két középső védőnk, Lowton és az új Wolfe a két szélen futkároznak majd.

18:59
Pozsonyi és Pozsár a kezdőkörben állnak, a hazaiak kezdik a mérkőzést.

18:57

Bevonulnak a csapatok, mi zöldben, a hazaiak lila-fehérben. A Fradi-tábor görögtüzekkel köszönti kedvenceit.

18:56

Gera góljára szavazzatok itt.

18:55

Néhány pofon elcsattant a nézőtéren, hiába maradt üresen egy szektor a két tábor között. A rendőrök tíz perc elteltével megjelentek, úgy tűnik, helyreáll a rend, minden szurkoló az őt megillető szektorban tartózkodik már.

18:47

Kovács Dániel és Szokol Zsolt hiányzik a hazaiak keretéből, mert az U19-es válogatottal vannak, őket nem engedte el az MLSZ. Kovács támadó, Szokol védő, hiányzásuk érzékeny veszteség a hazaiaknak, mert Kovács kezdőjátékos szokott lenni, Szokol pedig a védőhiányt enyhítené – ha itt lenne.

18:40

A kezdőcsapatok:

Fradi: Holczer – , Rafe Wolfe, Balog, Lowton, Wolry Wolfe – Fitos, Ashmore, Morrison, Wedgebury – Ferenczi, Shaw. A kispad: Megyeri, Csiszár, Tóth, Lamine, Robertson, Pölöskey, Dramane. Edző: Bobby Davison

Békéscsaba: Máthé – Szenti, Futaki, Dócza, Rubus – Szeverényi, Simon, Borbély, Polczer – Pozsár, Balázs. A kispad: Schvarcz, Bakró, Bernáth, Bagyinszki, Cseke, Ursz, Zelenyánszki. Edző: Kiss János

Játékvezető: Fábián Mihály, asszisztenesek: Varga Zsolt, Ortó Gyula

18:34

Már a helyünkön vagyunk, mutatunk egy képet a meccset váró szurkolókról:

abcd00022