A legnagyobbak közül együtt rúgta a labdát az idősebb Albert Flóriánnal. Klubszinten a legeredményesebb baranyai labdarúgó, de nem született pécsi. Egy sportvetélkedőn a nagyon nehéz kérdések között jöhetne szóba. Mivel azonban ez nem kvíz, hát eláruljuk a megfejtést: a ferencvárosi Mucha József.

A ferencvárosi Mucha József számos reliviát, emléktárgyat gyűjtött összre, az évek során

A Tolna megyei Mázáról került középiskolába, Esztergomba a focista, még ifjú korában. Eközben a Dorogban rúgta a labdát, hamar felfigyeltek a tehetségére. Akkoriban éppen Mészáros “Dodó” bácsi volt a korosztályos nemzeti együttes szakvezetője. A szakember az FTC egyik legendás edzője volt, ezek után talán cseppet sem meglepő, ha Mucha a Ferencvárosban kötött ki, 1970 januárjában.

– Mindig különleges dolog volt zöld-fehérben szerepelni. Az valami más volt. Az érdeklődés középpontjában, minden mozdulatunkat árgus szemek követték. Nem nosztalgiából mondom, de akkoriban, az Üllői úton garantáltan többen voltak, mint most, nyolc meccsen, egy teljes NB I-es fordulóban.

– De nem is a Vecsés, meg a Baktalórántháza ellen léptek pályára, az NB II Keleti csoportjában. Hanem a nemzetközi porondon álltak helyt, méghozzá örökké emlékezetes módon.

– Bekerültünk a Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK) döntőjébe is. Ahol aztán a Dinamo Kijev ellen alulmaradtunk. De a VVK-ban (az UEFA-kupa elődjében) is voltunk a négy között. Ment a szekér, jó volt a csapatunk, szerettek minket. Amíg épült a stadionunk, addig gyakran edzettünk, illetve játszottunk a Népstadionban, ami felemelő érzés volt, nekünk hazai pályának számított az az aréna.

– Jó hogy említi! Még látta a régi fából készült Üllői úti lelátót, ami a legendák kategóriájában vonult be a hazai futball történetébe.

– A nálam öregebbek mesélték, hogy amikor a szurkolók doboltak a tribünön, az alatta lévő öltözőben az ellenfél már a kezdés előtt pánikba esett. Arra gondoltak, azok ott fenn, mind ellenünk készülnek! Persze, a hazai öltöző is recsegett-ropogott, csakhogy az ott lévők tudták, velük van tömeg jelentős része.

– A válogatottban is szerepet kapott, igaz, kicsit kevesebbet, mint ami “járt” volna.

– Csak hat alakalommal húzhattam fel a nemzeti csapat mezét. De senki se feledje, a posztomon két nagy vetélytársam volt, a korábban Pécsről eltávozott Zombori Sándor (Vasas), illetve Tóth András (Újpesti Dózsa). Ráadásul balszerencsém volt, mert az 1982-es világbajnokság előtt bekerültem a legjobbak közé. Aztán megsérültem, nem jutottam ki a Spanyolországi vb-re. A kapitány, Mészöly Kálmán másképpen döntött. Ezt azután tisztáztam vele, de akkor egy kissé megviselt a történet. Hiszen tudtam, ha 31 évesen nem utazhattam, a következő világeseményt már biztosan nélkülem rendezik meg.

– Pedig akkor Belgiumban szerepelt, profi játékosként, mi meg éppen velük voltunk egy csoportban, Spanyolországban.

–  Készültem, de nem mehettem, zárjuk le az emlékezés ezen részét!

Az elmúlt évszázad nyolcvanas éveinek elején, legálisan munkát vállalni Nyugaton, ez emberek millióinak elérhetetlen álom volt. Ráadásul a labdarúgókat már akkor is jobban megbecsülték a belgák, mint a csavargyári munkásokat.

– Mondjuk, hogy 1980-ban, a Ferencvárosban nagyjából 5 000 forint volt a fizetésem, de nem ez a lényeg. Hanem az, amikor odakanyarítottam a nevem a szerződésre, úgynevezett aláírási pénz ütötte a markomát. Nem egyszerre, de 800 000 belga frankot utaltak át a bankszámlára. Abban az időben a helyi fizetőeszközt éppen úgy jegyezték, mint a forintot, 1:1 ellenében, bár “kemény” valutának számított. Az alapfizetésem 50 000 frank volt, a pontpénz 15 000 frank. Ebből mindenki kiszámolhatja, micsoda életünk volt, a hazai viszonyokhoz képest.

– Bánhatja, hogy akkoriban, mondjuk nem huszonkét évesen igazolhatott külföldre.

– A nagyszüleim révén vannak német rokoni szálaim. Mehettem volna, akkoriban “disszidensnek”, de szerettem ezt az országot, hát maradtam. Nem kell ezt magyarázni, az érzéseim döntöttek.

– Sokan megirigyelnék a pályafutását. Ehhez képest edzőként sem kell szégyenkeznie.

– Dolgoztam együtt többek között Nyilasi Tiborral, Novák Dezsővel eljutottunk a Bajnokok Ligája főtáblájára. Nyertünk magyar bajnokságot, kupákat, panaszra nincsen okom. Mégis, 58 évesen, szakedzői végzettséggel várom az újabb kihívásokat. Ebben az egyben néha érzem a ferencvárosi múlt negatív hatást. Egyszerűen nem mindenki gondol rám, mert annyira sok szál köt a zöld-fehér alakulathoz.

Hatszáz meccs története

A Ferencvárosi Torna Club színeiben, hivatalos mérkőzésen 428 alakalommal vehette fel a legendás egyesület mezét a középpályás, Mucha József. Mindez 1970 és 1983 között történt. Ezek között volt bajnoki, Magyar Népköztársasági Kupa (MNK), VVK és KEK mérkőzés is.

Az összecsapások során 64 gólt ért el a játékos. A korosztályos válogatott mellett volt olimpiai, illetve B-válogatott, meg persze 6 esetben A-válogatott is. Két szezont húzott le a belga Waregem KSV egyesületében, vagyis – bár nincsen hivatalos kimutatás róla – de legalább 600 meccs van a lábában. De úgy ám, hogy általában nem az utolsó 5 percre szállt be. Nyert két bajnoki aranyat itthon, meg négy MNK-t.

Veszített el Belga Kupát, meg egy KEK ezüstérem is a sikerekről árulkodik. Számos serleg, emléklap, érem maradt meg a hosszú évtizedekből, amiket persze nagy becsben tart a tulajdonosa. Az már csak nagy szerencse, hogy az FTC hosszú és dicsőséges históriájában ő volt a klub 100. válogatott labdarúgója.

(Pécsi Napilap)