FerencziPista ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, a mérkőzés után azonban nem csak a találkozóról, hanem az előttünk álló szezonról is szó esett. Őszintén, közvetlenül.

Pedig nem volt kedvenc a Fradi-pályán. Bármelyik csapat mezében futott ki az Üllői útra, az egész stadionban zengett a Ferenczi, álom a külföld kezdetű rigmus. Talán sokan emlékeznek még rá, anno azt ígérte, ha nem jutunk fel, főbe lövi magát. 39 alkalommal talált be úgy, hogy kétszer is megsérült, és emlékezetes, ahogy a szezon végén ajtó-ablak helyzetben inkább Dramane elé játszott ahelyett, hogy berúgta volna a negyvenediket. Vissza akartam adni a sok gólpasszt – mondta akkor. Tegnap simán, két góljával vertük a Diósgyőrt, a mérkőzés apropóján beszéltünk.

Kis túlzással mondhatjuk, ott folytattad, ahol tavaly abbahagytad. Két gólig meg sem álltál.
Elég rosszul kezdtük a meccset, kicsit lassan és pontatlanul játszottunk, nehezen lendültünk bele. A második félidő már lényegesen jobb volt, helyzeteink, szép támadásaink voltak. Így kell kezdenünk szombaton is. Örülök a két gólomnak, a többiek szívták a véremet, hogy edzőmeccsen nem találok be, de hál’ Istennek jönnek a gólok. Nagyon örülök a szurkolók szeretetének, fantasztikus volt, amit ma is kaptam. Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy ez meg is maradjon.

Tétmeccs volt a mai, vagy inkább még mindig edzőmeccsnek volt tekinthető?
Ezt ugyanúgy, mint a kecskemétit, tétmeccsnek vettem. Ha már van a Ligakupa, és ha már elindultunk, gondolom a többiek is így vannak ezzel, szeretnénk megnyerni. Bár nemzetközi kupában nem indulunk, de ha már itt vagyunk, nyerjük meg. Arra is jó volt, hogy más így, mintha egymás között játszanánk, jobban össze lehet szokni, úgy gondolom, hogy a csapatunk még mindig nem állt teljesen össze, ez az első félidőben látszott is. Ezek a meccsek azért jók, mert hozzásegítenek ahhoz, hogy jó csapat legyünk. Kellett az első gól, hogy megtörje a Diósgyőrt, voltak lehetőségeink, személy szerint csalódott vagyok, mert kétszer tévesen állított meg leshelyzetben a partjelző, nagyobb gólkülönbség is lehetett volna, de a szombati meccs a fontos.

Hogyan emlékszel vissza a góljaidra?
Ahmedtől nagyon szép labdát kaptam, hasonló volt a kecskemétihez, mellel átvettem, megnéztem a kapust és elpasszoltam mellette. A második előtt Fiti jól ment el, középre adott, bepörgettem. A fejesgólnak nagyon örültem volna, ha összejön.

Ferenczi_Oakwell

Összehasonlítva a tavalyi felkészüléssel, látsz különbséget a kettő között?
Az idő rövidsége miatt annyira nem volt kemény. A sheffieldi hét durva volt, de nem volt rá mód, hogy hat-hét hetes edzéstervet csináljunk, akkor biztosan több futóedzés lett volna. De Bobby a hét elején karbantart minket bajnokság közben is, nem hiszem, hogy erőnléti problémánk lenne az NB1-ben.

Mennyivel másabbak mostanában az edzések, mint Angliában voltak a sheffieldi túrán?
Rengeteg labdatartást végzünk és különböző labdás koordinációs gyakorlatok voltak a héten, de beszélgettük a srácokkal és én is nagyon várom a szombati rajtot, akkor sem lennék elkeseredve, ha nem edzenénk, vagy napi kettőt, nem érdekelne, de kezdődjön már a meccs. Sok nézőt és jó hangulatot, győzelmet várok, nagyon fontos lesz a jó rajt.

Lipcsei_Ferenczi

Kész a csapat az első bajnokira?
Várjuk már nagyon, hogy kezdődjön. Hiányosságok ugyan még vannak, de máshol is eshetnek be újak, próbálgatja az edző a csapatot, nekünk ezzel nem kell törődni, csak a soron következő meccsel kell foglalkozni, a többi ráér később is.

Mit gondolsz, a ma látott csapat lehet az, amelyik kifut majd a Zalaegerszeg ellen hétvégén?
Nem tudom. Fitos és Kulcsár beállásával feljavultunk, jobban jöttek be szélről a labdák. Majd Bobby eldönti, lehet közben is cserélni, mindegy ki játszik, csak nyerjünk. Szakadjunk meg, jöjjenek a szurkolók. Ennek a csapatnak szüksége van önbizalomra, sikerekre.

Milyen érzések vannak Benned volt klubod ellen, van ilyenkor extra motiváció?
Ráadásul kétszer is játszottam ott, először nagyon fiatalon, aztán onnan mentem később Barnsleyba. Szerettem ott játszani, sok minden odaköt, de nem érdekel most. Gólt kell rúgni, gólpasszt kell adni, le kell könyökölni az ellenfelet ha kell, csak nyerjünk. Utána lehet vállat veregetni.

Beszéltek még ilyenkor a régi társakkal, vannak zrikák meccs előtt?
Kocsárdival szoktam beszélgetni, Vlaszák Géza aki még most is ott van, a fiatal Balázs Zsolt, bár ő annak idején még nem nagyon játszott. De vannak még ott ismerőseim. Máté Petivel játszottam is együtt anno. Nagyon kicserélődött már az a csapat.

Hogy látod most – ismerve az NB1-et, hiszen játszottál ott, és ismerve a csapatot is, milyen reményeink lehetnek idén?
Remélem a fejek rendben vannak. Az alázatosság és munka az én véleményem szerint a legfontosabbak a labdarúgásban. Ha a keret odateszi magát és nem lesznek sértődések hogy ki játszik és ki nem, ha megmarad az alázatosság és a jó hozzáállás, amit most tapasztalok – mert jó vérű fiaink vannak – akkor bármit elérhetünk. Ebben lehet hogy csak a negyedik hely van benne, de én nem negyedik akarok lenni, hanem bajnok. Ha ezek az összetevők jönnek, meglehet. Több csapatban játszottam már, és tudom mennyire más, amikor ellenfélként, és más amikor hazai játékosként futsz ki az Üllői úton. MTK, Vasas, Zalaegerszeg, mindhárom megvolt, de ez nagyon más. Megtapsolnak, ha letámadsz, ha jól passzolsz, óriási a szurkolás, hatalmas a hangulat, és ez a sok összetevő összekovácsolhatja ezt a csapatot rendesen.

Azt mondom, hogy első évben a nemzetközi kupát, ha elérjük, így látatlanban az jó lenne. De ne úgy hogy két fordulóval a vége előtt az első helyen állunk és majdnem bajnokok vagyunk, aztán az utolsó kettőben kikapunk, mert az úgy blama. A jó rajt nagyon-nagyon fontos. Nem csak a Zalaegerszeg, mert aztán jön a Nyíregyháza, jön a Paks, megyünk a Vasashoz, ezek nyerhető meccsek, persze nem lebecsülve az ellenfelet. Óriási lendületet adna a jó kezdés, elmondani is nehéz, mekkorát.

Egy apró megjegyzés a végére a szerzőtől: az interjú a mérkőzés estéjén készült, este tizenegy órától fél tizenkettőig. Talán ez a profizmus.