A két ex-játékos a Blikknek nyilatkozott.

A zöld-fehér színekért küzd ma az Albert stadionban Gellei Imre (59), Lisztes Krisztián (33) és Tököli Attila (33). Az FTC labdarúgócsapatának korábbi edzője és játékosai azonban ezúttal ellenfélként térnek vissza az Üllői útra. A Paks mesterének és két futballistájának más lesz a mostani találkozó, mint a többi élvonalbeli bajnoki.

– A Ferencvárosnál nőttem fel, így nem kell külön megmagyarázni, a szokásosnál miért is fontosabb nekem ez a találkozó – kezdte az FTC-vel két-két NB I-es, valamint Magyar Kupa-aranyérmet szerző, a Bajnokok Ligájában is pályára lépő Lisztes Krisztián, aki legutóbb 2008 tavaszán játszott a Ferencvárosban. – A szurkolók számára biztos furcsa lesz, hogy több volt fradista van a csapatunkban. Nem mi vagyunk az esélyesek, de nem bánnám, ha pontot vagy akár pontokat szereznénk.

Tököli Attila bajnoki címet és két MK-t nyert a fővárosi zöldfehérekkel. A csatár 2007 nyarán távozott az FTC-ből.

– Sosem fogom elfelejteni a Fradi–Újpest mérkőzéseket. Mindig fantasztikus volt a hangulat – emlékezett Tököli. – Ellenfélként is szerettem a kilencedik kerületben játszani. Biztos vagyok benne, hogy kellemes, barátságos fogadtatásban lesz részünk. Gellei Imre ült a Ferencváros kispadján, amikor 2006. július 25-én tartozásai miatt száműzték a csapatot az NB II-be.

– Nagyon szomorúak voltunk, amikor kiderült, a legmagasabb osztály helyett csak a második vonalban szerepelhetünk. Óriási összefogásra volt szükség, s örülök, hogy három esztendő eltelte után visszatért az FTC az NB I-be – nyilatkozta a szakember, akinek az együttesét erősíti a Fradi-nevelésű Urbán Gábor (24), valamint a klubban szintén megforduló Zováth János (32) és Márkus Tibor (30). – Nehéz mérkőzés vár ránk, de bízom benne, hogy helytállunk a fővárosban.
(Blikk)