Középpályásunk jó játékkal tért vissza a csapatba.

– Óriási volt a közönség, ebben a közegben nem lehet rosszul játszani – mondta az Üllői129-nek Tóth Bence. Nagyon vágytam a bizalomra, örülök, hogy szerepet kaphattam, megmondom őszintén nagyon jólesett a szurkolók reakciója is a cserénél. Jó formában voltam a héten, így bíztam a pályára lépésben. Küzdöttem, hajtottam, a közönség pedig értékelte az igyekezetemet. A csapat is kitett magáért, megleptük az Mtk-t. Végre Ferenczi Pista is betalált, úgy gondolom, ő most elkezdi a gólgyártást. Más taktikával léptünk pályára, úgy érzem Rósa és Abdi jól segítette elől Pistát, aminek meg is lett az eredménye. A következő meccsekből kimaradok, amit egyrészt nagyon sajnálok, főleg az Újpest elleni meccset, de egy világbajnokságon részt venni nagyon nagy dolog. A csapat erős, nem féltem a srácokat. A most következő meccsek hasonlóak lesznek a tegnapihoz, egy-egy momentum dönthet, remélhetőleg a mi javunkra.