Legalábbis az egyik politikai napilap szerint.

Néhány hónapja a Ferencváros reklámkampányba kezdett, és a come back (visszatérés) névre keresztelt projekt a hároméves másodosztályú szereplést lezárandó hirdette, a klub visszatért az NB I.-be. Tegnap újra aktualizálta a come back-kampányt a Fradi, az Üllői úton majdnem kikapott , és már valóban nem csak vízió a visszatérés. Az NB II.-be.

A jelenkori Ferencváros morális amortizálódását szépen leképezi a héten kirobbant botrány, miszerint a zöldek két alkalmazottja (egy játékos és a gyúró) az egy héttel ezelőtti debreceni vendégjáték alatt petárdákat akart csempészni a DVSC-stadionban szurkoló Fradi-táborba. A Ferencváros erre belső vizsgálatot és nyilatkozatstopot rendelt el, ettől azonban nem rendeződött a probléma. A Ferencvárost olyan morális vereség érte, amire nem jelenthet választ a két munkatárs felfüggesztése, a szájak parancsra történő bezáratása. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapat költségvetésével fordított arányban szerepel a pályán, magyarul nagy pénzért kis focit produkál, akkor azért el lehet képzelni, hogy miféle zavarodottság uralkodik a néhány hónapja még bajnokságról meg Bajnokok Ligájáról ábrándozó klubvezetők fejében.

A helyzetüket a Fehérvár sem könnyítette meg, hiszen a Mezey György vezette egykori Vidi listavezetőként vizitált az Üllői úton, s mint ilyen, igazolta: van koncepciója a labdarúgást illetően. Polonkai első félidős kapásgóljára, majd Sitku találatára Ferenczi és Wolfe válaszolt (2-2).

Néhány perccel korábban a BL-szereplő Debrecen hihetetlen meccset játszott Kaposváron: a hazaiak vezetése után (1-0) fordított a Loki (1-2), majd újra a somogyiaknál volt az előny (3-2). A BL főtáblása tíz perccel a lefújás előtt újból átvette a vezetést (3-4), majd a fiatal Reszli belőtte a Kaposvár negyedik, egyben a mérkőzés nyolcadik gólját (4-4). A 90. percben aztán jogos 11-est kapott a DVSC, csakhogy Polekszics, a Loki montenegrói kapusa a büntetőt kiharcoló, majd a labdát a tizenegyes pontra tévő Coulibalytól elvette a lehetőséget: ő futott neki a büntetőnek, ám azt a felső lécre vágta…

Népszava

Nem bírom ki, hogy ne fűzzek hozzá kommentárt. El kell mondjam, nem szeretem, ha ezen a blogon más médiumot veszünk elő, mert bizony, valljuk meg, mindenki ember, mindenki hibázhat. Mi is lőttünk már bakot, nem is egyszer. De ez a cikk nem más, mint nettó baromság egy olyan embertől, akiből annyira süt a rosszindulat, hogy nem meri mellényzsebbe tenni az MSZP pártkönyvét, nehogy lángra lobbanjon. Igazán vállalhatta volna névvel is ezt a zagyvaságot, aminek hibáival, logikai bukfenceivel teljesen értelmetlen vitatkozni. A hülyékkel amúgy sem szabad, legyőznek a rutinjukkal. zadir