A BorsodOnline-nak nyilatkozott a DVTK vezetőedzője.

– Nekünk elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk – jelentette ki Aczél Zoltán, majd újabb, ezt firtató kérdésünkre a következőket mondta: – Amennyire ismerem ellenfelünket, várhatóan az fog történni, hogy a csapat nagy öregje, Lipcsei Péter összerántja a játékosokat, és megbeszélik egymás között az öltözőben a problémákat és edző sem igen kell majd ahhoz, hogy a játékosok feltüzelt, motivált állapotban legyenek. Biztos, hogy nagy meg akarják majd mutatni a tulajdonosnak a közönségnek, hogy jó döntés volt edzőt váltani, és, hogy a játékosokban több van annál mint, amit eddig produkáltak. Jó lenne, ha nálunk is lenne ehhez hasonló akció az öltözőben, de sajnos nem látok olyan futballistát, aki hasonló szerepet tudna eljátszani, mint Lipcsei Péter. Szóval kutya nehéz meccs vár ránk, de még egyszer mondom, nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk.

Támadni fognak

Aczél Zoltán vélekedése szerint ez a meccs más lesz, mint, amilyen az előző két kupameccs, és a Paks elleni bajnoki volt, ezúttal várhatóan kevesebb kezdeményezőszerep jut majd a DVTK-nak.

– Valószínűleg az FTC támadni fog az elejétől, de nekünk nem a saját kapunk elé húzódva kell majd játszanunk, mert abból semmi jó nem sülhet ki – mondta a diósgyőri szakvezető. – Ha ki tudjuk védekezni az első 15-20 percet, akkor ezzel ha mást nem, azt mindenképpen elérhetjük, hogy a hazai csapat és közönsége ne találjon egymásra. Éppen ezért fontos lesz a hátsó alakzatunk stabilitása, bár a komplett védelemről még nem döntöttem. Az biztos, hogy az eltiltott Horváth G.-re nem számíthatok, Jeknic viszont éppen eltiltása után térhet vissza. A középpályán egy hely kiadó még, de arról, hogy ki jusson itt szóhoz, csak a meccs napján döntök.

Sok Diósgyőr szurkoló tette fel a kérdést az elmúlt napokban: mekkora esélye van annak, hogy a DVTK nyer az Üllői úton?

– Nem optimizmusból mondom: hiszek abban, hogy lehet nyerni az FTC otthonában, amihez kellenek az egyenlő feltételek is a játékvezetői hármastól – mondta Aczél Zoltán. – Csak döntetlenre játszani nem lehet, támadójátékra is szükség van mindenki részéről, mert Balajti egyedül ezt nem fog megoldani. Pontot, pontokat akarunk, de ehhez végtelenül fegyelmezettnek kell lennünk, nem szabad, hogy a hangulat, egy esetleges hazai helyzet, vagy netalán gól kibillentsen minket a lelki állapotunkból.
(boon.hu)