A Dalnoki Akadémia elnöke megkereste honlapunkat, hogy reagáljon az elmúlt napok vádjaira.

– Alaptalanok a vádak az akadémia ellen – mondta Dalnoki Ildikó. – Mi a Ferencvárossal vettük fel először a kapcsolatot, Bobby Davison, Berki Krisztián és Rakonczai András körül is nézett az akadémián, de csak az utóbbi tekintette szívügyének azt, hogy a tehetségek a Fradiba kerülhessenek. Az MTK viszont komoly tervekkel érkezett, nekik fontos volt a fiatalok fejlődése. Sajnos a Fradi részéről semmilyen reakció nem érkezett az együttműködéssel kapcsolatban, de őszintén ezen meg sem lepődök, ugyanis Berki Krisztiántól engedélyt kellett arra is kérnem, hogy az édesapám nevével ellátott vándordíjat átadhassam az Üllői úton. Az engedélyt végül megkaptuk, de Rieb György még arra sem vette a fáradtságot, hogy köszönjön nekünk, pedig egy méterre állt tőlünk. A mai vezetők között szinte nincs is Fradi-érzelmű ember, én még akkor is hazajárok majd az Üllői útra, amikor ők már azt sem tudják mi az a Ferencváros, a mi családunk több mai vezetővel ellentétben a Fradiért él, nem pedig a Fradiból. Szégyen, hogy egy Dalnoki Jenőről nincs semmi sem elnevezve a Ferencvárosnál. Az utóbbi napokban többször hallottam, hogy édesapánk forog a sírjában, mert az MTK-hoz kerültek a fiatalok. Nos édesapám valóban forog, ha látja azt, hogy magukat fradistáknak mondott emberek gyalázzák a családját, azokat, akiket a Ferencvárosnál is jobban szeretett. De azt most közlöm, hogy mindegyikünkben Dalnoki vér csörgedezik, mi nem hagyjuk magunkat. Mi egyetlen forintot sem kerestünk ezen a dolgon, nekünk szívügyünk a gyermekek fejlődése, amire a Ferencvárosnál nem volt befogadóképesség.

 

Természetesen megkerestük a másik felet, a Labdarúgó Zrt-ét is, akik egyelőre még nem reagáltak az írásra. Amint ezt megteszik, természetesen azt is nyilvánosságra hozzuk.

Advertisements