Régi czikkek, tudósítások, elfeledett pillanatok elevenednek meg az Üllői129-en.  Historia est magistra vitae: idézzük meg 1934 novemberét, és bajnokcsapatunk kapusának esküvőjét.

Vasárnap délben tartotta esküvőjét a magyar válogatott kapusa

Amikor megjelent a sporttelep kapujában, a címeres dresszben, vagy klubja színeiben, a zöld-fehér ingben, olyan volt, mint valami robusztus atléta… Vasárnap délben a Szilágyi Dezső téri református templomban zsakett feszült rajta. Élesen ívelő hosszú dukszeros gallérján angolos nyakkendő, kezében cilinder, körülötte barátai, ismerősei, hozzátartozói.  Úgy fest, amikor mosolyog, mint Chevalier, örökké vidám naturbursch. Az arca azonban kicsit sápadt. Amikor azonban halk orgonazúgás közepette Haypál Benő református lelkész megkérdezi:

– Háda József, akar-e férje lenni Károlyi Olgának? – harsány hangon válaszol:
– Igen!

Háda Jóska, a válogatott csapat és a Ferencváros bajnokcsapatának kapusa tartja esküvőjét Károlyi Olgával. Mögötte a két tanú. Usetty Béla országgyűlési képviselő, a futballszövetség elnöke és Frommer Miklós kereskedő. Az esketési szertartás után a jóbarátok és ismerősök egész serege veszi körül a fiatal párt. Elsők közt gratulál Mailinger Béla, a Ferencváros elnöke. Székely Mihály, az Operaház művésze. Salamon Béla, a népszerű komikus is megszorítja a kapus kezét, s azután nevetve mondja neki:

– Na Jóska, bekaptad a döntő gólt. Most aztán legyél jó családapa…

Háda József a Ferencváros világbajnoki ezüstérmes kapusa volt. 1911-ben Budapesten született, és itt hunyt el 1994-ben. A Ferencvárosban összesen 289 alkalommal védett (138 bajnoki, 137 nemzetközi, 14 hazai díjmérkőzés). Háromszoros bajnok a csapattal: köztük a 100 százalékos eredménnyel nyert 1931-32-es bajnokcsapat tagja. Kétszeres magyar kupagyőztes, 1937-ben a Közép-európai kupagyőztes csapat kapusa volt. 1932 és 1938 között 16 alkalommal védett a magyar válogatottban. Tagja volt az 1934-es olaszországi világbajnokságon résztvevő csapatnak, de pályára nem lépett. Az 1938-as franciaországi világbajnokságon a válogatott első mérkőzésén, Holland-India ellen ő védett és ezzel az ezüstérmet szerzett csapat tagja volt. Ez a mérkőzés volt az utolsó válogatott mérkőzése. 1974 óta az FTC Örökös Bajnoka.

Háda József adatlapja az ftcbk.hu oldalon

1932-ben 5-0-ra vertük az Újpestet – Hádával a kapuban.

(Az összeállítás a huszadikszazad.hu, a wikipédia, és az ftcbk.hu adatai alapján készült.)