A Bors szerint igen, több MLSZ-alkalmazottt is érintett.

A Bors – más médiumokkal együtt – az elmúlt napokban több olyan történetről írt, amelynek főszereplői kisebb-nagyobb mértékben érintettek a fogadási csalássorozatban. Természetesen bizonyíték híján mindenki ködösen fogalmaz, nevek említése nélkül, de az elmúlt hetek tükrében nem árt újra felidézni, kik azok, akikről mindenki tudja, hogy benne vannak a bizniszben, de senki nem írhatja le a nevüket. Sőt vannak újabb szereplőink is…

Írtunk már nagyban játszó népszerű énekesről, egy napilap korábbi szerkesztőjéről, játékvezetőkről, edzőkről, korábbi válogatott futballistákról, az idei bajnokságban remekül szereplő, a fogadási maffia által többször megfenyegetett vidéki NB I-es csapat csatáráról, vagy éppen játékosokról, akiket váratlanul tettek lapátra klubjukban. De ezzel nincs vége a sornak.

Lapunk úgy tudja, az egyik fővárosi élvonalbeli együttes jelenlegi kapusa is a rendszer aktív része, aki nemrég még nyilatkozott is bundaügyben az egyik lapnak, de – érthető módon – úgy beszélt az egészről, mintha semmiről sem tudna. Ám van ennél ijesztőbb – most még – információmorzsa is.

Miközben a Magyar Labdarúgó Szövetség látszatintézkedésekkel igyekszik kibogozni a szövevényes részleteket (jellemző az információkat birtokló utánpótlás-játékosok keddi meghallgatására, hogy a bizottsági ülésről a behívottak nem kaptak jegyzőkönyvet…), talán jól tenné, ha egy kicsit a saját háza táján is szétnézne. Meglehetősen bizarr pletykák szerint ugyanis a szövetség egyes alkalmazottait szintén megcsapta a könnyű pénzkereseti lehetőség szele, s mivel a csábítás nagy, elhajolni pedig könnyű (főként, hogy a lebukás veszélye eddig minimális volt…), bizony egyesek ki is használják a kínálkozó lehetőségeket.

Éppúgy, mint egy vérbeli csatár a százszázalékos ziccert.
(benkő/Bors)

A