A Blikk a hazai átlag-futballfizetéseknek járt utána.

Miért éri meg egy futballistának bundázni vagy tippmixelni? Mennyi pénzt kereshet egy magyar labdarúgó, ha enged a csábításnak? Somodi Bence (21), az U21-es labdarúgó-válogatott tagja a Nemzeti Sportban nyilatkozott arról, hogy tavaly ősszel 3000 eurót (817 ezer forintot) kínáltak neki azért, hogy hibázzon a szlovákok elleni mérkőzésen.

A DVTK kapusa nemet mondott az ajánlatra, mint mondta, számára többet ér a becsület a pénznél. Vannak azonban olyan focisták, akik a hatalmas összeg hallatán képtelenek ellenállni a csábításnak. Pedig az élvonalban futballozó játékosok is jóval több pénzt tesznek zsebre az átlagnál. Vannak olyan klubok, ahol „csak” százezreket fizetnek egy hónapra, de jobb helyeken milliós összegeket is utalnak.

– Az MTK-nál viszonylag kevesebb a focisták havi alapbére, 150-200 ezer forint körül mozoghat az összeg – mesélte egy neve elhallgatását kérő klubtulajdonos. – Úgy tudom, a legtöbbet Debrecenben, Győrben és Újpesten lehet keresni. Ott nem ritka, hogy a jobb játékosok alapbére egy-másfél millió forint körül van.

A focistáknak persze nem csak az alapbérük érkezik meg a számlájukra hó elején. A szerződés szerint ezenfelül pontpénzt is kapnak a játékosok, és előfordul olyan is, hogy bizonyos pályán töltött percek, mérkőzések után is egy nagyobb összeg üti a futballista markát. Informátorunk elmondása szerint a pontpénz 40 ezertől 100 ezer forintig terjedhet. Egy jól kereső futballista akár két-három millió forintot is elkönyvelhet bevételként egy hónapban. Akkor miért engednek mégis többen a zsarolóknak?

– Kereshetsz kétmillió forintot havonta, ha az csak papíron létezik. Az elmúlt években a klubvezetők abba a hibába estek, hogy többet ígértek, mint amennyit teljesíteni tudtak, így egy idő után nem fizettek. A fogadási maffia elsősorban azokat a csapatokat környékezi meg, ahol hónapok óta nem fizettek – mondta a tulajdonos.

Előfordul olyan is, amikor a sok pénz sem elég, még több kell. Olyan játékosok is kísértésbe estek és tippmixeltek, akiknek rendszeresen érkezett a juttatásuk. A fizetésből ugyanis nem gond félretenni egymillió forintot, és megjátszani – a bundázással pedig annak sokszorosát visszanyerni.
(Blikk)