A Debrecen megállapodott a Kaposvár vezetőivel Oláh Lóránt átigazolásával kapcsolatban.
A DVSC-TEVA vezetői mindenben megállapodtak a Kaposvárral Oláh Lóránt átigazolásával kapcsolatban – tájékoztatta a DVSC hivatalos honlapját dr. Bartha Csaba sportigazgató.
A csatár végleg kerül a Rákóczi csapatához, ahonnan annak idején érkezett. Az átigazolási díj közel azonos a másfél évvel ezelőtti vételárral.
via dvsc.hu
2010 február 1 at 20:19
Úgy érzem, holnaptól velünk készül Schembri!
2010 február 1 at 20:04
Ne vegyük a korábbi éveket,csak az utolsó kettőt: negyedszer kezdünk csapatot építeni.Nem szerepeltünk fényesen (és most visszafogott voltam). Persze, hogy megy a rinya: ez kell, de azonnal, meg az kell, de azonnal. Pénz? Ugyan már, hát pénz az nem számít, majd a “Róbert bácsi”kifizeti…
De most nagy a különbség az eddigi próbálozásokkal összehasonlítva!
A rendezett anyagiakról ne is ejtsünk szót.
A meglévő, kipróbált játékosok egy része nb1-es szintű, akad Fradi szintű is (meg olyan, aki rövidesen az lehet).
És jönnek az újak. Közülük sem mindenki fog hosszabb távon beválni, de aki megfelel és marad, az nem bánja majd meg döntését!
Ne sopánkodjunk hát, ha nem jön valaki (mondjuk egy senki).
Csapatépítésben már mindenhogyan előrébb léptünk.
Akit hívtak, de nem jön, kimarad a következő magyar nemzetközi kupacsapatból!
Reid érkezésével a hosszabb távra történő “előrelátás” is jelen van.
Ő háttérben marad, nem lesz kitéve (remélem) az “ezeracú rém” támadásainak.
Bizakodva várom a jövőt,már rövid távon is!
Hajrá Fradi!
2010 február 1 at 19:24
Senkit nem akarok megbántani de amikor decemberben volt a tájékoztató nagyon szomorú lettem,de amikor megjött CSIZMADIA, akkor nagyon örültem,kellemes meglepetés volt.Elding nem lesz rosszabb mint Ferenci.Még egy csatár nagyon kell nagyon.Stockey már most a kedvencem egy igazi szív lélek játékos(Simonnal nem ér fel mert vele senki de hasonló mentalitású lehet).Doherty meg már most szimpatikus és kemény játékos lehet.Morrison lehet hogy megtanul passzolni majd ha tud valakinek és nem állva várja mindenki a labdát.Sokszor láttam áll egy-helyben és nem tudja senkinek odarúgni.Kulcsár ha végre nem a védelemben fog játszani nagyon jó lesz.
2010 február 1 at 19:05
Lehet,hogy én vagyok túl informálatlan de honnan ismeritek:Shembrit,Stockley és Eldinget??elég jól ismerhetitek őket ha ekkor favoritnak és ekkora erősítésnek tartjátok őket!!Ne legyen igazam,de nekem az a megérzésem,hogy eddig két jó játékost igazoltunk Csizmadiát és Dohertyt…a többi meg hasonló szinten van mint az eddigi légiósaink!
Hajrá Fradi! Szebb Jövőt!
2010 február 1 at 20:12
Vannak akik edzésre IS lejárnak! :))
2010 február 1 at 20:24
Tudod nem mindenki lehet Budapesti..
Elég nagy szakértő lehetsz ha egy hét erőnléti edzés után amikor labdát alig látnak akkor Te megállapítod,hogy ki milyen játékos!!!Vagy Te Máltán is ott vagy???
Hajrá Fradi! Szebb Jövőt!
2010 február 1 at 20:36
Félreértettél! Nem Rád céloztam, én sem vagyok ott mindenhol. Jackieről viszont konkrétan tudom, hogy elég sokszor kinn van!
Hajrá Fradi! Szebb jövőt!
2010 február 1 at 18:27
Jó estét mindenkinek !
Uraim !
Megyeri
Csizmadia-Dragoner-Balog-Stockley
Doherty
Fitos Kulcsár
Tóth/Rósa
Ferenczi Elding
Ebben a csapatban 3 külföldi van.Ez a csapat nagyságrendekkel erősebb.mint bármely ami az ősszel szerepelt.
S még jön egy kreatív középpályás és egy csatár! Én egyáltalán nem aggódom…de tudom most az ellenkezője a trendi…
2010 február 1 at 18:41
esetleg azt lehet e tudni ki a kreatív középpályás és csatár? az André és Ádám?
2010 február 1 at 18:46
és még azt is jó lenne már tudni hogy mikor csatlakozik az általad említett két játékos mert jó lenne ha nem 20.-án esnének be amikor kezdődik (elvileg) a szezon!
2010 február 1 at 18:56
Kedves jokeroli !
Szerintem Hrepka marad az MTK-ban,mert ott- azáltal,hogy eladták Lencsét,és vélhetően Gosztonyit-csatárhiány van.
2010 február 1 at 19:04
Jackie!
Honnan az info, vagy csak a vágyaidat írtad?
Illetve gondolom az egyik Schembri, de ki a csatár?
2010 február 1 at 19:07
Jackie köszi a választ!
ha nem Hrepka a csatár akkor ki? vagy ez csak a vágyad?
2010 február 1 at 19:15
Uraim !
Amikor Reiddel beszélgettem,ő mondta nekem,hogy három játékost akarunk még igazolnis ezek közül egy kreatív középpályást és egy csatárt…
A háromból egy megvan: Doherty .
2010 február 1 at 19:20
Kösz!
Bár az, hogy akarunk, nem jelenti azt, hogy fogunk is. A csatár meg lehetett Galuschka is…
2010 február 1 at 19:22
Csatár biztos jön…
2010 február 1 at 19:26
Jackie!
Schembrit te csatárnak,vagy kreatív középpályásnak tartod?:)
2010 február 1 at 19:30
Miért ne igazolhatnánk? ne kezdjük már megint minden érkező után be van nyögve 2 nappal hogy á már biztos nem jönnek aztán valaki csak jön..
2010 február 1 at 19:31
Erőcsatár mögötti árnyékék,tehát CSATÁR.
2010 február 1 at 19:33
Kösz Jackie!Csak arra voltam kíváncsi, hogy őt tartod-e a biztos érkezőnek, vagy másról tudsz valamit.:)
2010 február 1 at 19:35
Uraim !
Én Schembrit nem tartom biztos érkezőnek…
2010 február 1 at 19:40
Bocs, Jackie, csak próbáltam következtetéseket levonni a kommentjeidből.Azt írtad, csatár biztos jön,majd, hogy Schembrit csatárnak tartod, ebből mertem arra jutni, hogy talán őt tartod tuti érkezőnek. Elnézést, ha félreértettelek! Ezek szerint más csatárról is tudsz?
2010 február 1 at 19:43
Kedves csutip!
Pletyka,susmus ezer van,tény alig…
2010 február 1 at 19:50
Ez mindig is így volt és így is lesz. Egy ilyen csapattal kapcsolatban, mint a Ferencváros mindig is rengeteg név merült fel,és fog a későbbiekben, és ezek nagy része alaptalan pletyka.Mégis jó olyan infokat olvasni,amik egy-egy játékos lehetséges érkezéséről szólnak, hiszen ez alapot ad a bizakodásra, hogy talán még nem fejeződtek be számunkra az erősítések. Persze már most is hatalmas előrelépés tapasztalható igazolás téren, de elől talán kicsit még “vékonyak” vagyunk, esetleges sérülés,formahanyatlás esetén nincs túé sok variációs lehetőség, talán oda még kéne ember, és ahogy a szavaidból kiveszem, van is jelöltünk,ennek örülök és tovább reménykedek.:)
2010 február 1 at 21:58
Fitos,Kulcsár szerintem messze van a kezdőtől.a tőbbi stimmel kreatív középpályásnak jöhet schembri,és dini is nagy kedvvel játszaná sztem.Így már tetszene a csapat,de kik lesznek a cserék ha vmi gond lesz??
2010 február 1 at 18:13
hát wazz’ egyesek aztán tudnak valamit! még csak most kezdődött el az év és már veszekedtek! még el sem kezdődött a bajnokság, de már veszekedtek! pfff…
már ne haragudjon meg a világ… igaz, hogy eddig a legtöbb angol nem vált be, de mi van ha ők tényleg jók lesznek? persze a tendencia nem ezt mutatja! én sem vagyok túl optimista a jövőt illetően ellenben én megadom a lehetőséget nekik úgy hogy tudom eddig a negyed és ötöd osztályból jött játékosok nem váltak be! nekem anno Robertson tetszett, mint játékos csak fejben máshol volt + Bobby töketlen volt! SZERINTEM várjuk már meg kb. a bajnokság első 5 mérkőzését és utána vonjuk le a következtetést az angol játékosainkról!
kicsit hosszú lett! sorry!!!!!!!!
2010 február 1 at 17:50
Csapatunk jó ideje folytatott átigazolási politikáját nézve egyáltalán nem meglepő a hír, mivel télen is csak olyan játékosok érkeztek a Fradihoz, akikért nem kellett fizetni. Nem vagyok optimista, mert a végén még olyan klubok is erősítenek, amelyek hozzánk közel vagy mögöttünk állnak a tabellán, így nehéz tavasz elé nézünk szerintem.
2010 február 1 at 17:42
Kellemes napot mindenkinek!
http://netceleb.wordpress.com/2010/02/01/szep-vagy/
2010 február 1 at 17:52
Ki ez a tőteni való pipi? :)
2010 február 1 at 18:00
istenem miért kell itt ezt a fos lapot reklámozni? abbahagyhatnád már. 3. kép iwiw dóra, valojaban next door nikki, tele van vele a net hivatalos “hudesexy vok” modell, se nem wiw, se nem magyar,a mi elég ciki azért egy ilyen ujonnan indult napis zar koppintasnak. a fő baj h semmi köze a Fradihoz, gagyi, és itt reklámozod.
2010 február 1 at 20:36
Kemény vagy rexterr, de igazad van!!!
2010 február 1 at 17:20
Halmosi hazatér fél évre nevelőegyesületéhez kölcsönbe, mert a keret közelébe se került. oláh Lóri egy éve padozik, biztos nagy formát mutat-hazatért. Most mit rinyálunk ezen???
Tavasszal megütünk mindenkit ‘szt jónapot.
2010 február 1 at 17:22
Ősszel is ezt mondtuk..
2010 február 1 at 17:24
machine az ok hogy más csapatok kiket igazoltak.de mimeg simán mondhatjuk hogy hoztunk egy viszonylag jó szélső védőt és mást semmit. Oláh padozott végig? légyszi írd már le hogy Elding hány gólt lőtt elöző csapatában? ahogy emlékszem nem túl sokat.
2010 február 1 at 17:27
Nálunk eddig 4/4
2010 február 1 at 17:28
egyébként az erőnléti edzések hiánya miatt azt mondom hogy még rosszabb lesz a csapat erőnlétte mint ősszel volt
2010 február 1 at 17:29
Sem oláh, sem halmosi nem focista.Ne adjuk már ennyire alább.
2010 február 1 at 17:31
bocs, de három/hármas a csávó, mint Pokorny apja :))
2010 február 1 at 17:31
ja igen kb blasz szintű csapatok ellen ne haragudjál de az nb3as múltammal erre talán énis képes lennék :)
2010 február 1 at 17:32
ciber777
Én sem tartom őket túl sokra,főleg Oláht,elég lusta gyerek lehet,de nekünk mindketten erősítést jelentenének sajnos…
Nem hinném,hogy Stockley jobb igazolás,mint Halmosi…
2010 február 1 at 17:38
Kulcsár nálunk jobb és lehet, hogy Ő sem fér be.
2010 február 1 at 17:40
Nálunk mindkettő elférne, bőven. Másrészt simán lehet náluk jobbakat is találni. Egyébként mindketten kvázi hazatértek, nyilván a nevelőegyesületük élvezett némi előnyt, mikor a döntést meghozták, ezért nem is lehet elmarasztalni őket (ahogy Sipost se lehetett anno). Mi is örültünk neki, mikor Csizi minket választott, holott voltak anyagilag előnyösebb ajánlatai is.
2010 február 1 at 17:40
Stockly nagy kedvenc lesz. Nem lagdazsonglör, de nagyon korekt.
2010 február 1 at 17:42
Miért aki már visszavonult,az szerinted nagy formát mutat? Utólag mindig fikázzák a játékosokat akik nem ide jöttek,de amikor szóba kerül kicsit más dolgokat szoktam itt olvasni… Éppen ezaz,hogy mi még ezeket sem tudjuk elhozni… Nem mintha pont ők kellenének,de egy darab magyar játékost tudtunk elhozni,Őt is csak azért mert nem volt szerződése,és mindenáron ide akart jönni. De még egy Hrepkát sem tudunk kölcsönvenni,akivel nem számol az mtk,nálunk meg csatár kellene.
2010 február 1 at 17:44
Ha Shembri itt lesz, most nem fogunk mások után vágyni. Valóban vannak és lesznek is jobb játékosaink, remélhetőleg már nyáron, mert a harmadik hely kötelez bennünket mint a kupában legtovább vitézkedő csapatot.
2010 február 1 at 17:12
véletlenül a Holczis cikkhez ment:
én eredetileg kaposvári vagyok, s ismerem Takács Robit, a Rákóczi kisebbségi tulajdonosát. Így elég pontos információim vannak.
Na ami Oláh árát illeti a Kaposvár abban az előnybe volt, neki 100.000 eurót kellett kicsengetni. Mástól a DVSC 125-öt kért, mert anno a Kaposvár és a Loki szerződésében benne volt, hogy a Kaposvárt illeti a a következő eladási díj 20%-a.
A kölcsönvételért 8 milliót (30.000 eurót) kért a Loki.
Első körbe a kölcsönvételre 3 klub jelentkezett a Kaposvár, DVTK és Fradi. Ezek után jelentkezett kb. 1 hete a Kaposvár, hogy kivásárolná. Ezután a DVSC végig érdeklődte a másik két csapatot, ők megvennék-e. A Diósgyőrnek már nem kellett Bajzát miatt, míg az FTC-t csak kölcsönvétel érdekelte. Ezért végül megállapodtak a Kaposvárral, akik ma át is utalták a pénzt a Debrecennek.
Ennyi a sztori, nem volt dupla ár nekünk, csak a DVSC akart annyit kapni, amennyiért vette (100.000 euró) és nekünk és a diósgyőrnek való eladáskor ez 125.000-nél lett volna meg, mert 25.000 eurót elvitt volna a Kaposvár.
Nikolicsért egyébként jelenleg is van egy 300.000 eurós ajánlata a Kaposvárnak, de úgynéz ki ennyiért nem adják el.
2010 február 1 at 17:14
Ennyit erről. Köszi az infót.
2010 február 1 at 17:15
Persze, mert Szimát úgy ismerem, hogy haszon nélkül adja el….
2010 február 1 at 17:20
Ennyit arról,hogy nekünk drágábban adnák…
2010 február 1 at 17:28
Azért a 25 és a 33-34 milla között van különbség 25 még talán belefér nálam egy 30 éves játékosért de 30 milla fölött már necces főleg hogy eladni se lehet utána ennyiért már
2010 február 1 at 17:43
Szerintem ennyit már nem ér,nálunk is padozna,föleg ha jön Schembri…
2010 február 1 at 17:48
meg annyit arrol is,hogy nekunk nem kell jatekos,kolcson.
2010 február 1 at 17:05
Nem, már 6 is elmúltam és életemben fontos szerepet játszik a hit meg a bizalom!
Neked viszont azt ajánlom, soha ne nősülj meg, soha nem lehet tudni – tudod! :))
2010 február 1 at 17:07
Bocsi, Szzsolt-nak szólt.
2010 február 1 at 17:07
Köszönjük ez az őszinte vallomást és az iránymutatást is! :)
2010 február 1 at 17:10
Az ács is ráver néha az ujjára! :)))
2010 február 1 at 17:32
Csumby! Keményen, ne hagyd magad!
2010 február 1 at 17:03
Jajj, és Halmosit meg a Hali hazahozta, brühühü…. Csak egy idézet az nso.hu cikkéből:
“Halmosi az angoloknál kikerült a csapatból, majd a keretből is, így korábbi értékét elveszítette. Félő volt, hogy a válogatottból is kikerül. Az angol és a magyar élvonal színvonalát össze sem érdemes hasonlítani, viszont Halmosinak – akinek szintén elege volt már a mellőzöttségből, és családjával együtt hazajött volna – jó esélye marad arra, hogy egyrészt ismét játékba lendüljön, másrészt a válogatott keretben számításba vegyék. Csak így van esélye annak, hogy a nyári átigazolási szezonra ismét eladható értéket képezzen.
Halmosit 2011. júniusáig köti szerződés a Hull Cityhez”
Nincs ló, jó a szamár is…
Isten óvjon az ilyenektől!!!
2010 február 1 at 17:06
meg is óv :D helyette küldi az angolokat :)
2010 február 1 at 17:09
Ahamm. És melyik új szerzeményünk írt alá fél évre?
2010 február 1 at 17:15
Milyen jól döntött Sipos Norbi! Most majd padozhat, vagy a Halmosi.
2010 február 1 at 17:22
Atyám! Ez a Sipos-sztori, mintha meg se történt volna…
Kb akkor volt ilyen sírás amikor nem hozzánk jött, aztán eltelt egy hónap és nem is emlékeztem a nevére. Na erről ennyit.
2010 február 1 at 16:56
Ez most miért volt jo igy is tiszta idegbeteg vagyok!!!!!!!!!!!!! HAJRÁ FRADI!!!
2010 február 1 at 17:04
Nyugi Zaci bá’!
2010 február 1 at 16:52
Megszereztük!!!
2010 február 1 at 16:57
A győzelmet Kanada ellen?
Jamaica – Kanada 1-0, gól L. Shelton
2010 február 1 at 16:51
http://www.atigazolas.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=382:bemutatjuk-a-fradi-jatekosat-andre-schembrit&catid=54:nb1
2010 február 1 at 16:53
Kivácsi leszek,hogy igaz-e?:)
2010 február 1 at 16:53
Január 17.-én íródott a cikk. Ma kb 40-szer linkelték már :)
2010 február 1 at 16:54
Módosítás dátuma: 2010. február 01. hétfő, 16:50
2010 február 1 at 16:59
Azt tudni kell erről az oldalról,hogy egy rakás sz@r…Lényegében az összes hírük kamu…Ezzel nem azt akarom mondani,hogy nem igazol hozzánk(úgy érzem megszerezzük majd),de ebből a hírből kár kiindulni…
2010 február 1 at 16:46
Nincs Pro-Lecence-em, így nyilván nem értek a focihoz, de én cseppet sem bánom, hogy nem jött hozzánk Oláh, Bori vagy éppen Halmosi. Előbbi kettő nem ügyetlen, de szerintem nem Ők hoznának csodát nálunk, míg Halmosi szerintem komoly önbizalomhiánnyal (és meccshiánnyal is) küzd. Szerintem feltöltődni jön haza (ami duplán is haza, hiszen szombathelyi). A Haladásban nem lesz rajta akkora nyomás, mint nálunk lenne, vagy akár egy angol másodosztályú csapatnál.
Nekem kicsit Hrepka is “gyanús”, mármint az, hogy Ő sem ügyetlen, de azért furcsa, hogy igazán nem kapkod utána senki….
2010 február 1 at 16:49
Mármint Licence….
2010 február 1 at 16:49
Tokeletesen egyetertek.A Hrepka szerintem zsakbamacska lenne.Szerintem nincs ember aki megmondja valojaban mire kepes momentan.
2010 február 1 at 16:44
Kíváncsi vagyok Berki kikkel tárgyal,mer azt mondta azért késik a válaszokkal,mert sokat kell játékosokkal tárgyalnia.Jó lenne,ha sikerülne is valakit megszerezni a kiszemeltek közül!
2010 február 1 at 16:46
Remélem úgy játszik mint a válogatottban,nem kell félni tőle,csak a labda zavarja…
2010 február 1 at 16:48
bocs ezt a glsagowfradinak ment volna.-)
2010 február 1 at 16:43
A Halmosirol annyit,hogy az utobi idoben a Hull kispadjara sem fert oda,ebben az idenyben talan 5 tetmeccsen jatszott.Senki nem akart most erte fizetni meg a masod osztalybol sem,ezert adtak kolcson a haladasnak.Most akkor meg kell ijedni a haladastol?
2010 február 1 at 16:43
ez talán azt jelenti,hogy nikolicsot eladják.
remélem hozzánk jön.
2010 február 1 at 16:54
ne álmodozz mi nem fogunk pénzért játékosokat vásárolni(sajnos)
2010 február 1 at 16:55
bocs,de hívő vagyok és bízom a csodában :)
2010 február 1 at 16:58
legyen igazad :D
2010 február 1 at 22:46
hát egyelőre nem jött be a pozitiv hozzáállás :(
2010 február 1 at 16:43
szerintem nem csak pénz kérdése Oláh nem merte vállalni a Fradit nem biztos hogy bekerülne,Halmosi szerintem pénzért sem jött volna .A Hali érdekes a Sipos átigazolásánál átverték az ügynököt vagy fordítva áll a bál.Ezek az igazolások mind sárosak a Fradinál most lehet hogy minden fehér vagy fekete,nem tudnának variálni,ezért nem is jöttek.Most mit sírunk ezekért a játékosokért Halmosit soha nem tartottam válogatott szintű játékosnak,hamar hazaküldték,most jön majd a duma tudod új edző,pedig ku..va jó voltam stb.Magyar játékos 20 millánál egyik sem ér többet itthon
2010 február 1 at 16:53
ez mind szép és jó de mi a kiesés ellen fogunk harcolni és egy Halmosi vagy egy Oláh képeségű játékos erősités lett volna. tudod sajna ma már sok az hogy mit sírunk ezért meg azért hisz nem olyan jó játékosok.de könyörgöm 4ed meg 5öd osztályú angol játékosokat igazoltunk
2010 február 1 at 16:59
tudjátok Halmosi mennyibe kerül fél évre a Haladásnak
sacc per kábé olyan 70-90 Millába
nso ennyi pénzért menjen csak a kieső Haladásba
2010 február 1 at 16:37
Na a közvetlenül előttünk lévő csapatok(Pápa,Vasas,Kaposvár,Paks) nem gyelgültek,utóbbi kettő még talán erősödött is,a Vasasnál pedig valószínűleg megoldódnak az anyagi gondok,ezt is lehet erősítésnek venni.Elég nehéz lesz előre lépni,főle,ha a 2 angol az eddigi légiósokhoz hasonlóan nem válik be.A mögöttünk lévő Haladás,Kecskemét,DVTK hármas kimondottan megerősödött…Kiesési gondjaink nem lesznek szerintem,de nem hiszem,hogy sokkal előrébb végezhetünk,sőt még csúszhatunk hátra egy-két helyet…
Szükség van még 2-3 igazolásra mindenképpen!
2010 február 1 at 16:36
Jó napot mindenkinek !
Uraim !
1.A hazai átigazolási piac február 20.-án zárul.
2. Oláh miatt a többség fanyalgott,most hogy nem idejön, istenné változott…
2010 február 1 at 16:42
Csak a megszokott dolog világvége van nincs is rajta kívül még csatár meg 1000 szabadon igazolható se …
2010 február 1 at 16:51
Kedves Jackie!
Szerintem az a problémája a szurkoló társainknak, hogy ismét sötét “lovak” kerültek hozzánk.
Azaz olyan játékosok, akikről fogalmunk nincs, hogy erősítést jelentenek-e.
Csizin kívül mind ismeretlen számunkra és kérdőjeles nagyon, hogy beválnak-e.
Nem szeretnénk csalódni és tartunk is attól kicsit, hogy a tabellán mögöttünk állók bizony nem tétlenkednek.
Nagyjából ez lehet a bibi.
Bár remélem igazad lesz és valóban minőség érkezett/érkezik!
2010 február 1 at 16:55
Kedves Tibo !
Az a véleményem-és remélem a tavasz ezt bizonyítani fogja-hogy ha Rósa,Tóth,Kulcsár,Fitos a posztján játszik -az önmagában felér három új igazolással…
S he ehhez még némi taktika is párosul(no és csapatszellem)akkor én nem féltem a csapatot még akkor se,ha már nem jön senki(egyébként fog..)
2010 február 1 at 16:58
Köszönöm a válaszod, Jackie. :-)
2010 február 1 at 16:36
Még emlékszem amikor Berki mondta, hogy Halmosi szintű válogatott magyar labdarúgók elérhetetlenek, és jól kiröhögte a Magyar Hírlap újságíróját…
Hát ezzel a hozzáállással nem csodálom, hogy nem nekünk, hanem egy Haladásnak sikerült elhoznia. Berki, Berki, Berki…
2010 február 1 at 16:38
Nála azért nagy szerepet játszott,hogy a Hali a kedvenc itthoni klubja…
2010 február 1 at 16:43
Bizony megnyíltak a pénzcsapok hazánkban. Szombathely tucatnyi utcájának negyedéves költségvetését rászánják Halmosi néhány havi bérére és mindenki jól jár :)
Valami faszaság van az ilyen dolgokban, a felszín alapján meg újra Berkit vesszük elő. Így kell ezt.
2010 február 1 at 16:48
Szerintem is azért ment a Haladásba mert az a nevelő klubja.
Nekünk persze “pechünk” van mert Gera túl jó focista, hogy ennyire messzire focizza magát a tűzközelből Angliában :D
2010 február 1 at 16:52
Ez nagyon jó duma, “ennyire messzire focizza magát a tűzközelből” :-))))))
2010 február 1 at 16:58
Bizony Bodola! Játékjogot nem hiszem, hogy megvették. Kifizetnek egy rakat pénzt semmire, félév mulva meg se játékos, se csatorna! :(
2010 február 1 at 16:33
nem volt hajlandó kártyát csináltatni…ezért a vezetőségnek nem kellett..
2010 február 1 at 16:32
Halmosi a haliba igazolt ez is több mint érdekes
2010 február 1 at 16:37
Gondolom készpénzben kifizették azt a 2.500.000 eurót, amennyit a Plymouthnak fizetett a Hull :)
2010 február 1 at 16:32
Vannak, akik nem szaroznak!
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/halmosi-a-tavasszal-a-haladas-jatekosa-lesz-2015882/
2010 február 1 at 16:32
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/halmosi-a-tavasszal-a-haladas-jatekosa-lesz-2015882/
2010 február 1 at 16:27
Tényleg merre jár Schembri?
Ausztriában? Ott már nincs szerződése.
Máltán? Akkor miért nincs a csapatunkkal?
Esetleg másik országban? De akkor meg nincs sok esélyünk rá!
Hol van?
2010 február 1 at 16:33
Én se értem ezt egyébként, főleg annak tudatában, hogy Schembrinek a szakik szerint is komoly erőnléti hiányosságai vannak jelenleg.
Márpedig baromi jó lenne nem úgy járni vele tavasszal, ahogy Rósa Dinivel jártunk ősszel!
2010 február 1 at 16:24
Frankcity !!!!!!!! ez igy van !!!!!! nyár óta ez mondom én is !!!! valaki bedobta ezt a nekünk drágábban adják dumát ( fradi adó ) s mindenki ezt fujja !!!!! egyébként ezt már kezdte az ute is !!!! az angolok csak olyan játékost hoznak ide ki nem kerül nagy pézbe nekik.. szinte elfekvőnek használják a fradit !!! télen pl magyar játékosokat igértek . 1 jött csak !!!
2010 február 1 at 16:26
menjenek a picsába a sok angollal
2010 február 1 at 16:50
Te már láttad biztosan az új igazolásainkat mert úgy beszél róluk mindha össze járnátok esténként.Miért kell a fezültséget csinálni.Hiányzik Oláh akkor költöz össze vele.Csak azt nem értem,hogy miért nem szidjátok mert debrecenből micsoda előre lépés kaposvár.Mindig az hiányzik aki nincs itt.
2010 február 1 at 16:56
Azért mert már Jött sok angol pl:Shaw Ashmore,Wedgbury,Sinnott és olyanok mint az nb3_as bajnokságbeli játékosok
2010 február 1 at 17:01
fradika00!
Ha az USÁ-ból jön egy néger akkor ott mindenki fekete?Érdekesen látod a helyzetet.
2010 február 1 at 16:23
Nem sajnálom,hogy nem jött de akkor Ha Hrepka nem jön csatárt télen már nem veszünk.EZ A BAJ!
2010 február 1 at 16:22
Üdv mindenkinek. örülök hogy itt sokan optimisták de kérdezem hogy mire? véleményem szerint jelenlegi helyzetben Csizmadia számit erősitésnek a 2 angol és az észak-ír játékosal elégé szkeptikus vagyok lehet beválnak lehet nem
de kérdem én mivan ha nem válnak be? ne legyen igazam de szerintem a kiesés ellen fogunk küzdeni és meglehet nézni hogy szinte minden csapat erősödőtt Haladás Halmosival tárgyal, Kecskemét , Dvtk , Paks mind erősödtek.nálunk pár hete még Oláhról , Hrepkáról , Filkorról , Völgyiről volt szó és egyik se jött.és sajna most télen is beigazolodni látszik hogy mi soha a büdös életbe nem fogunk pénzért vásárolni egy valamire való játékost.Borival kapcsolatban már őt egy jellemtelen embernek tartom és énis hozzá teszem hogy neki itt helye nincs de elég szomoru hogy egy Bori Gábor a legjobb erősités lett volna. ha nem jön még egy gólerős mozgékony csatár egy irányitó és egy belső védő komoly gondba leszünk és riválisaink átszaladnak rajtunk.véleményemmel nem akartam senkit megbántani csak aggódok szeretet csapatom iránt.köszi hogy leírhattam HAJRÁ FRADI
2010 február 1 at 16:25
igazad van
2010 február 1 at 16:27
Egyetértek.
Persze itt egyesek már megint megmondják a frankót:
– a srácok fantasztikusak az edzésen, az edzés alapján megmondják hogy tavaszi bajnokok leszünk.
– Elding egy szupertehetség, csak úgy ontja a gólokat BLASZ szintű csapatok ellen, nem is kell nekünk csatár, mit károgunk.
Én edzés és edzőmeccsek alapján nem fogok egy negyedosztályú csatár előtt leborulni, amikor a másodosztályú és skót első ligás Robertson egy nagy nulla volt.
Én is csak reménykedem, hogy jók leszünk, de az picit túlzás hogy egyesek magukból kikelve írogatják, hogy minek nekünk csatár amikor itt van Elding… nevetséges.
2010 február 1 at 16:30
Frankcity teljes mértékben egyetértek veled.igazából emlékszem hogy nyáron ugyanez volt mindenki írta hogy jaj a spanyolok mekkora jók meg hogy Mamics mekkora igazolás ontani fogja a gólokat. sajna most is ezt érzem Eldingel kapcsolatban ismétlem ne legyne igazam de szerintem kevés és kell egy gyors mozgékony magát helyzetbe hozni tudó csatár és egy irányitó
2010 február 1 at 16:33
Én is hasonlóa gondolom,nem hiszem,hogy az eddigiek alapján annyira sokat erősödtünk.A 3 Angliából érkező játéks közül én Dohertytől várom a legtöbbet.Az eddigiek alapján(nem az edzőtáborra gondolok) sem Elding,sem Stockley nem győzött meg arról,hogy biztosan erősítés és NB1-es szinten kiemelkedő focista.Az átigazolási időszak elején arról volt szó,hogy csak ilyen játékosokat igazolunk.
A kiszemeltek közül nem jött össze Oláh,Filkor,Völgyi,Supics,Bajzát,Supics…
Csizmadia egyedül az,aki NB1-es szinten biztosan kieelkedő játékos,korban éppen megfelelő és hosszú távra lehet vele tervezni.
Úgy fest még Schembrire van esély,ez a 2 játékos pedig így kevés,nem ezt ígérték…Az igazán nagy előrelépés valószínűleg a kispadon történt,az új edzópárossal szerintem azért az nem valószínű,hogy a kiesés ellen harcolunk majd,viszont a kitűzött cél(a 6. hely) szerintem nem elérhető,mivel több riválisunk is megerősödött és nagyon nem gyelgültek meg az ellenfelek…
2-3 olyan igazolás még kellene,akik biztosan húzóemberek lennének.
2010 február 1 at 16:18
Azert a kardomba nem fogok beledolni,mert egy 30 eves 1 eve kispadozo jatekos,nem minket hanem az acelos kaposvart valasztotta.Nem rossz jatekos de mar irtam: nehogy mar o tegyen sziveseget azzal,hogy a FERENCVAROSBA szerzodik.Szerintem kenyelmes neki a tuti kezdo ott,minthogy nalunk harcolni keljen a helyert.
2010 február 1 at 16:20
Vagy inkább ne ő választott, hanem a Kaposvár többet ajánlott érte.
2010 február 1 at 16:53
En azt hiszem ilyenkor a jatekosnak is van nemi szava,hogy hova igazol.Ha o kijelentette volna a vezetoknek,hogy esze agaban sincs visszamenni kaposvarra,mert hivja a FERENCVAROS,szerintem mar a mi jatekosunk lenne.
2010 február 1 at 16:14
Nekem az a véleményem, hogy ez a “nekünk sokkal drágábban adták volna” duma egy hatalmas nagy marhaság.
Mindenki a profitra hajt, nincs olyan klub Magyarországon aki direkt lemond mondjuk plusz 10 millióról csak azért, hogy nehogy a bajnoki címvédésre teljesen veszélytelen 11. helyen álló FTC erősödjön a játékossal… Nevetséges.
EGYSZERŰEN MI NEM VAGYUNK HAJLANDÓ PÉNZT ÁLDOZNI SENKIÉRT ÉS NEM PEDIG “NEKÜNK NEM ADJÁK ODA”.
Nálunk ha egy játékos pénzbe kerül már szóba sem jöhet, ezt jó lenn már felfogni!
2010 február 1 at 16:22
Most komolyan azt gondolják egyesek, hogy Berki többet ajánlott a Debrecennek, mint a Kaposvár?
Hát nem!
Szerintem a kaposvári ajánlathoz képest röhejes összeggel álltunk elő, és mivel a DVSC is a profitra hajt, a Kaposváré lett a játékos. Ilyen egyszerű!
2010 február 1 at 16:34
Hivatalosan jött a lákitól – Oláh ára 60 misi.
A kaposvári elnök nyilatkozta: Nikolicsot 160e juroért vihetik!
Bajzát is 60 miller.
Nem mi találtuk ki ezeket, akkor meg miről beszélsz!?
2010 február 1 at 16:38
csumby, mutasd már meg azt a hivatalos infót, és mondd meg mi köze van egy kijelentésnek ahhoz, hogy végül ki ad többet egy játékosért…
2010 február 1 at 16:47
Te is ezt az oldalt olvasod, gondolom azért amiért én – megbizhatóak, gyorsak.
Üllőiék lehoztak mindent ezzel kapcsolatban!
2010 február 1 at 16:11
Én azt nem értem, hogy Schembri miért nincs kint már Máltán? Mire várunk? Ha Bori igényeit teljesíteni tudták, akkor ezzel sem lehet gond.
2010 február 1 at 16:07
sajnálom hogy oláh nem lett a miénk….még mindig állitom nincs megfelelö társa ferenczinek !!!!!! ( hrepka csak kiegészitö megoldás lehet ) a dvsc húzott egy nagyot !!! oláht visszaküldte somogyba rudolf nyárig marad náluk s majd akkor nikolicsot viszi a helyére !!!!! ott van finesz kérem !!!!!! s persze pénz pénz pénz !!!!!!!!!! s nem berki a kordinátor !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010 február 1 at 16:26
Azért Oláh nem akkora durranás, hogy csontig benyaljunk a lákinak! Inkább ügyeskedésnek minősíteném, mint tiszta üzletnek.
2010 február 1 at 16:29
vegyük ketté !!! a dvsc jó üzletet kötött !! oláh viszont nekünk kapóra jött volna. nagy segitség lett volna most …alig van értelmes támadónk…
2010 február 1 at 16:43
Vegyük ketté! Pálcát törsz ismeretlenül az angolok felett! Istenited a honi mezőnyben 1,5-éve alig játszó Oláht.
A láki jó üzletet kötött, ez tény.
2010 február 1 at 16:50
barátom te lehetsz vagy 5 éves !!! még hiszel a mesékben !!!! bizzál csak az angol urakban !! pont ilyen fazonokra fáj a foguk…kiket lehet hitegetni !!!!!!!!!!!!!!
2010 február 1 at 17:08
Nem, már 6 is elmúltam és életemben fontos szerepet játszik a hit meg a bizalom!
Neked viszont azt ajánlom, soha ne nősülj meg, soha nem lehet tudni – tudod! :))