Több emailt kaptunk mi is a szurkolói kártyáról, a klub most nyilvánosságra hozott egy un. ‘FAQ’-ot. Azok akiknek nem jött meg a szurkolói kártyájuk, a bérletpénztárban kell jelentkezniük – amely a részükre pénteken is nyitva lesz.

Igyekeztünk pontokba szedve összefoglalni a szurkolói regisztrációval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat:

– Fontos, hogy az online regisztrációt véglegesíteni kell adategyeztetéssel, kártyát csak ebben az esetben gyártunk. Az adategyeztetést nem feltétlenül szükséges személyesen intézni, más is elhozhatja valamely fényképes igazolványának a fénymásolatát.

– A kártyát minden mérkőzésre el kell hozni, mert csak azzal lehet jegyet venni a pénztárban, valamint már nem a jegyet vagy bérletet kell a kapuknál lehúzni, hanem a szurkolói kártya nyitja majd a kapukat (értelemszerűen ez vonatkozik a bérletesekre is)!

– Egy kártyára egy jegyet tud a rendszer eladni, így ha valaki több jegyet szeretne vásárolni, az hozza magával azok szurkolói kártyáját is, akiknek veszi a jegyet. A jegyek is névre szólnak már.

– A mérkőzések napján egyelőre nem lesz lehetőség regisztrálni, ill. adatot egyeztetni, így akik a mérkőzések előtti napig nem regisztrálnak (vagy nem véglegesítik a netes regisztrációjukat), azok sajnos nem tudnak majd bejutni a stadionba!

– Szeretnénk kérni a szurkolókat, hogy időben jöjjenek ki a mérkőzésekre, mert a jegyeladás valamivel lassabban fog zajlani, mint eddig!

FONTOS:

Többen jelezték, hogy a szurkolói kártyák nem jutottak el a postán keresztül hozzájuk. Őket arra kérjük, hogy legkésőbb a mérkőzés napján jelentkezzenek a Főpénztárnál (Fradi Shop melletti pénztár), ahol külön ablak lesz a problémák fogadására. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy csak azok jöjjenek oda, akik véglegesített regisztráció után vannak, ott beregisztrálással nem fogunk foglalkozni!! A Főpénztár 13:00 órakor nyit pénteken, a többi pénztár 16:00 órától várja az érdeklődőket.

Kérjük az együttműködést és a türelmet, igyekszünk mindenki problémáját orvosolni!

HAJRÁ FRADI!
FTC Zrt.