A fiatal középpályás súlyos sérülésből lábadozik – az egész tavaszi szezonban hiányzik a csapatból, de a társak jelzik, vele vannak. Többször írtunk már arról, milyen jónak tűnik kívülről a csapategység a Fradinál. A legutóbbi hazai mérkőzésen a játékosok pólójukon Dragóner Attilának üzentek, Balog Zoli akkor is elmondta, hogy ugyanígy kiállhatnának Fitos mellett is, aki nagyon megszenvedi a majd’ fél éves kihagyást. Nos, akár a védő ötlete volt, akár nem, a drapéria elkészült, Fiti pedig minderről mit sem tudott, akkor vette észre csupán a kiírást, amikor elé ért.
2010 március 29 at 11:22
Ez egy nagyon szép gesztus volt.
Fiti pedig nagyon gyorsan gyógyul.
Peti ilyenkor még csak mankóval tudott járni.
Visszavárunk Fiti!
Kitartás!
2010 március 29 at 10:20
Ilyet mondani, hogy Wolfe jól játszott…
Itt tényleg van 1-2 nagyon hülye ember.
Ha nektek ez a szint, akkor nem értem mi volt a bajotok a tavalyi csapattal?!
SZÁNALOM!!!
2010 március 30 at 01:22
Pedig most felülmúlta eddigi sajátmagát. Reméljük legközelebb ennél is jobb lesz.
Viszont azt is tudjuk, hogy nem Szőke Pista vagy Pusztai Laci ő… Ennek megfelelően kell tehát hozzáállni.
2010 március 29 at 08:34
Ez szép. (Wolfe mekkorát játszott tegnap a helyén!)
2010 március 29 at 08:37
Igen ezen tényleg meglepődtem!Jól cselezett,a beadásai se voltak rosszak!
Morrison most viszont nem volt jó!
2010 március 29 at 08:42
mekkorát?
2010 március 29 at 08:44
Nagyot…:)
2010 március 29 at 08:49
Szélsőként szokatlanul nagyot, mivel szélső játék mint olyan, nagy hiánycikk nálunk!
Az viszont szomorú, hogy kb. 6,5-ös teljesítménnyel a mezőny legjobbja tudott lenni!
2010 március 29 at 08:49
hmmmm… számomra senki nem játszott nagyot, de ti tudjátok.
2010 március 29 at 08:52
A tüdejét kiköpte, szétrúgták, gyors és dinamikus volt, vastaps közepette jött le.