Fiatal középpályásunk a hétvégi bajnokin agilis játékával tűnt ki.

Bence 81 percet játszott a Vasas ellen, a játékvezető sárga lappal is figyelmeztette. Szembetűnő volt, hogy minden labdát meg akart szerezni, agresszív volt és erőszakos. Erről kérdeztük.

– Nagyon küzdöttél a Vasas ellen, robbantál a labdákra, nagyon odatetted magad a pályán.
– Sajnos mostanában nem megy úgy a játék, ahogyan én szeretném, így ezt megpróbálom ezzel ellensúlyozni. Tudom, hogy elsősorban futballozni kellene és játszani, de sajnos vannak olyan időszakok, amikor csak munkával lehet kijönni ebből. De úgy gondolom, hogy folyamatosan javul a teljesítményem a meccseken, bár még messze vagyok attól, amit valójában tudok.

– Jobban fekszik a Short által kért játék, mint amit korábban, Bobby várt tőletek?
– Most is 4-4-2-t játszunk mint Bobby-nál, inkább Short személyisége más. Sokkal jobb kapcsolatot ápol a játékosokkal.

– Sok pontot elveszítettünk a tabella végén lévő csapatok ellen, mi okozhatja ezt?
– Mindig vannak olyan meccsek, amikor nem sikerül nyerni, a fentiek is ilyenek voltak sajnos. De remélem, jönnek majd a bravúr pontok is az előttünk lévők ellen a tavasz folyamán.