Ma este 18 órától vendégünk lesz többek között Mészöly Géza, akit a kizárásunkról is kérdezünk.
Az FM 87.6-on szinte egész Budapesten fogható rádióban – ami a www.kontaktradio.hu címen webkamera segítségével is nézhető is – ma este hat órától vendégünk lesz a magyar labdarúgás egyik örök lázadója, az örökké őszinte Kiss László, aki hosszú pályafutása során megfordult a Maldív-szigeteken és Indonéziában is, sőt, Nyilasi Tibor regnálása idején a Fradi másodedzője volt. Hét órától vendég Mészöly Géza, akitől megkérdezzük a 2006-ban történteket, mi a véleménye, és hogyan emlékszik ő a Fradi kizárása. Emlékezetes, a Fradi másodosztályba való száműzését követően a Vasas indulhatott az első osztályban a jogtalanul kizárt FTC helyett…

A műsor tehát 18 órakor kezdődik, először Kiss Lászlóval, majd 19 órától Mészöly Gézával hallhattok beszélgetést.

A rádiót Budapesten az FM 87.6-on hallgathatjátok, vagy itthonról, de akár külföldről is nézhető, hallgatható a www.kontaktradio.hu címen.