A klub elnöke a tegnapi SportArénában nyilatkozott.
Arra számítók, hogy három-négy hét múlva, május végén, június elején nevezi meg az új vezetőedzőt Kevin McCabe tulajdonos. Maga az FTC az elmúlt három év munkájával és a VIII. (női kézi) és a IX. kerületek (női kosár, kajak-kenu) utánpótlásunkat segítő támogatásaival nagyon sikeressé tehetjük csapatsportágainkat, de az egyéni, olimpiai sportágakra is figyelünk. Ha – ahogy reméljük – újabb és újabb támogatók is belépnek a Fradi mellé, akkor lehetőség lesz olyan nagyobb befektetésekre, mint a hoki- vagy kosárcsarnok.
2010 május 12 at 08:30
Horto magico!
2010 május 11 at 21:46
És üzenem a volt barátaimnak,
Kik megtagadták ma a nevemet,
Ha fordul egyet a kerék,
Én akkor is barátjok leszek,
És nem lesz bosszú, gyülölet, harag,
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
És leszünk egy cél akarat:
2010 május 11 at 22:03
Megint leesett. Ma már nem is érdemes felvennem.
2010 május 11 at 22:07
ciber önálló Wass Albert-estjét hallottuk :)
2010 május 12 at 08:08
Az utolsó sor hibájáért elnézést kérek!
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
És leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
A víz szalad, de a kő marad,
A kő marad.
Hajrá Fradi!
2010 május 11 at 20:23
A kerék hasznavehetetlen lenne a kerékagy tengelye körüli lyuk nélkül. Az agyagedény viszont a fala által határolt üres hely miatt hasznos.
Az ajtó és az ablak azért hasznos mert megszakítják a fal folytonosságát.
A létező folytonosság értelme a “folytonosság hiányában” válik nyílvánvalóvá!
2010 május 11 at 21:05
ciber!
Te ma mit ittál? És mennyit?
2010 május 11 at 21:18
Hukk..
2010 május 11 at 21:21
Ettől földre esett az állam ciber! Grat. Egy haszontalan lyuk azért van szerintem: Fradi pajzsán berki a rés
2010 május 11 at 21:22
Ebből az anyagból nekem is kell… :D
2010 május 11 at 21:30
K.K:” Amikor a kezünk annyi téren meg van kötve, a szellem régióiban korlátlanul cselekedhetünk, éppen a nagy kulturális erőfeszítéseknek van most itt az ideje.”
2010 május 11 at 21:35
Kúnónak igaza van… :)
2010 május 11 at 21:51
Adom. feszítsünk erővel kultúrát eggyütt!
2010 május 11 at 22:08
de akkor már “együtt” :)
2010 május 11 at 19:34
sajnos a nagy helyzet az, hogy mekkéb nem tol egy darabig több dohányt. Pénzügyi krízis van. Se jó edző, sem jó igazolás nem lesz. Sajnos.
2010 május 11 at 20:28
A probléma tárgya az, hogy mindenütt válság van, de nálunk úgy néz ki, hogy még inkább…
Mindenesetre McCabe is érdekesen válogatja meg az üzlettársait (Princz, Szász, Gerstl, stb…).
Nem tudom, hogy milyen úton-módon akar így állami garanciát kapni stadion ügyben pl. Orbánéktól?
Érdekes egy menet lesz, az biztos…
Félek ettől az egésztől. :-(
2010 május 11 at 21:46
A válság nem érte Őt váratlanul. Egy ilyen kaliberű üzletembernek egyébként aprópénz az az összeg, amit nekünk ígért a hatodik hely esetén. Akkor amikor már túl vagyunk a válság nehezén, akkor fújna visszavonulót? Nem hinném.SZerintem Kabirmeki villant a nyáron. Ezt kívánja egyébként az ANGOL ÚRI adott szó becsülete is. MÉÉ NEM? DE? NAUGYE!
2010 május 12 at 08:12
Nem csak a döntés, hanem még az ötletelés is az Ő kezében van!
Ebből még bármi is lehet, pró és kontra!
2010 május 11 at 18:50
A jegkorong.blog.hu-n van egy új cikk, hogy a népligeti bázison sátortetős hoki illetve focipálya készül épülőben.
Ez már valami!
2010 május 11 at 18:49
Egyben biztos vagyok! Jó csapatunk lesz jövőre! Kevin azt mondta évek kellenek a jó csapathoz, és asszem a 3. évre ígért ütős csapatot, és az most lesz! Hajrá Fradi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010 május 11 at 18:59
Azért a colafocis írás jócskán ellentmond ennek.
Igaz csak egy pletykaoldal, de én is csak a szememnek tudok már igazán hinni.
Érdekel minden pletyka természetesen mindentől függetlenül, de rettentő mód megérdemelnénk már egy igazi futball csapatot, igazi futballistákkal!
Meglepődnének a britek, hogy hirtelen mennyi Fradista lenne ismét!
A jó focira sok ember vevő, viszont erre a ..arra már tényleg csak maximum mi, a fanatikusok.
2010 május 11 at 19:09
milyen kólafocis írás?
2010 május 11 at 19:24
Íme, ÖF:
http://www.p-psifoci.hu/node/61648
A kötőjel helyére írd be az e-t, mert nem engedi a rendszer másképp ide beírni!
2010 május 11 at 20:35
Tibo, ebben nagyon igazad van. 4-5 éve, még milliós volt a Fradi szimpatizánsok köre, az összes szurkoló fele! Ma már 600 ezer, és ha így folytatjuk, lesz ez kevesebb is. Szép dolog a múlt, de egy fejlődő közösséget a szép jövő kapcsol össze. A haldokló kapaszkodik kizárólag a múltba…
2010 május 11 at 18:14
s mond gyuri…..az új edző megszólitása mr.lesz ???
2010 május 11 at 17:51
Már megint nyilatkozik a zrt. nevében, és csodálkozik majd, ha nekiesnek később, ha nem úgy alakul. Erről mihamarabb le kellene szoknia…
A többi az jó hír, és kicsit megnyugtat, hogy a dolgok végre rendes mederbe terelődnek.
2010 május 11 at 18:19
Szia Tamás,
Amiket pl. a Heti Válaszban olvasni róla, az zavar mára már a legkevésbé, hogy h.leségeket beszél.
2010 május 11 at 18:45
Szia K@rcsi!
Ilyenekre gondolsz, ilyeneket írnak róla mostanában is?
http://hetivalasz.hu/uzlet/nador-utca-22464/
2010 május 11 at 18:55
Szia Tibo,
Nem követem, de pont erre gondoltam. Gondolom a Borókai anyag is ennek apropóján (meg talán másén) született.
2010 május 11 at 18:57
Tibo,
Elnézve az üzlettársakat (Princz, Máté, Kocsis,) ezek nem kispályások. Ahogy látom Kevin papi korpa közé keveredett.Csak nehogy megegyék a disznók…..
2010 május 11 at 17:51
A választások előtt ez biztosan nem történhetett volna meg(mármint,hogy a Magyar rendőrség elveri őket…)
2010 május 11 at 17:33
Rósát 2 mérkőzésre meszelték el. Volt már idén kiállítva ? Visszaeső? vagy csak a Fradiban játszik…….
2010 május 11 at 17:34
Az egyből piros, az ennyi. Egyébként nem hiányzik. Botrányos a teljesítménye.
2010 május 11 at 17:09
“A felvidek.ma internetes oldal tájékoztatása szerint Encsnél a magyar hatóságok előállították a Slovan Bratislava labdarúgócsapatának 111 szurkolóját.
A pozsonyi drukkerek mintegy 15 autóbusszal a Szlovák Kupa döntőjére utaztak Nagymihályba a Spartak Trnava elleni mérkőzésre, amikor az M30-as úton a hejőkeresztúri pihenőnél randalírozni kezdtek: törtek-zúztak, összefirkálták a kamionokat.
A beszámolók szerint a miskolci és encsi rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, 111 személyt előállítottak.” NSO
– huh ez most nagyon kicsapta a biztosítékot nálam.Lakóhelyemtől pár km-re volt ez…kezdem mindennél jobban utálni ezeket a senkiházikat…SZLOVÁKOK NINCSEN HAZÁTOK..(boccs az OFF-ért )
2010 május 11 at 17:31
Sajnos van nekik.Igaz,hogy tőlünk lopták,de van.Lassan inkább nekünk nem lesz,ha így folytatódik.Mocsok hullarabló banda.
2010 május 11 at 17:41
Hozzászóló: Androa – 12 , 2010.05.11, 16:52
Egy encsi hozzászólás
Megnyugtatásul közlöm hogy alaposan elverték őket a rendőrök.De ez úgysem fog lemenni a tvben,rádióban stb… :)
2010 május 11 at 17:42
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/szlovakok-randaliroztak-a-hejokereszturi-pihenonel/cn/news-20100511-08290899
2010 május 11 at 17:42
Reméltem, hogy szájba lettek verve…:)
2010 május 11 at 18:16
úgykell a rohadék tótoknak…én bizakodó vagyok 100 év semmit sem jelent a történelemben 1000 viszont annál többet!
a 17et inkább meg sem emlitem…
Vesszen Trianon!
2010 május 11 at 17:09
Azért egy jó kis kosárcsarnokért sokat adnék! Teremben még jobb az atmoszféra, pokoli hangulatot lehet csinálni és még a játék is változatos.
2010 május 11 at 17:19
Én meg a hokival vagyok így. Nekik is nagyon kéne.
2010 május 11 at 17:09
Máshol már színte alapznak nekünk még se edző se keret
2010 május 11 at 17:07
Végül is ráérünk. Majd júniusban jön az új edző ismerkedni, júliusban talán már új játékosok is lesznek, augusztusban pedig elkezdjük a felkészülést. Azt a néhány fordulót, amíg felkészületlenek vagyunk, majd elhalasztatjuk. Ha nem sikerül, akkor majd felfogjuk edzőmeccsnek.
2010 május 11 at 17:17
A baj mindössze annyi Spuri, hogy a Fradinál játsszák el ezt, hogy itt szórakoznak…
Ez lenne az angol profizmus?
Nem hinném… :-(
2010 május 11 at 17:33
Kezdek kételkedni az angol profizmusban, pedig nagyon hittem bennük. Ez a helyzet. Inkább azt látom, hogy égetik a Fradit, meg az angol focit ahogy lehet.
2010 május 11 at 18:19
Ezt csak Rieb mondta…ő nem nagyon van képben a focit illetően…Kb McCabe és 3-4 bizalmi embere tudja,hogy mi van,a többiek csak találgatnak…Ettől a nyilatkozattól még előfordulhat,hogy már a héten meglesz az új edző,de az i lehet,hogy csak júliusban…
2010 május 11 at 17:04
Nekem is úgy tűnlik, hogy Berki tárgyalásai pusztán “partizán akciók”, a döntés az angolok kezében van.
2010 május 11 at 17:03
Szerintem angol edzőben gondolkodnak.Csaba jó lenne,de kevés a remény…
2010 május 11 at 17:14
SOHA TÖBBÉ angol edzőt!
2010 május 11 at 17:22
peterpepe3
én is így gondolom ,sajnos:S
2010 május 11 at 17:53
A baj egyébként tényleg az, hogy a jó edzők Angliában se angolok.
Fergi bá se angol.
Nem való hozzánk újabb tanuló edző, na!
Ez a FERENCVÁROS!
2010 május 11 at 17:00
ez jelentheti azt, hogy LCS-vel sikertelenul vegzodtek a targyalasok es most kell kezdeni masokkal? ha valaki tud valamit, cafoljon meg
2010 május 11 at 17:08
Sehol sem divat a jelenlegi edző nyakára hozni az új trénert.
Ha vége lesz a bajnokságnak, bejelentik az új edzőt!
No para!
2010 május 11 at 17:09
Szerintem nem azt jelenti… De ez csak az én véleményem
2010 május 11 at 17:12
Máshol az se divat, hogy a legnagyobb rangadó napján az öltözőben jelentik be az edző menesztését. Abból, hogy máshol mi szokás, nem vonnék le következtetéseket, nálunk elég sajátosan mennek a dolgok.
Nem hiszem sajnos, hogy már megvan az edzőnk és csak a forma kedvéért nem jelentik be.