Helyi szurkolói pletykák szerint többen is követhetik Prukner Lászlót a somogyi városból. A helyi hírek szerint jön vele Barna László pálya-, és Házi László kapusedző, valamint a ‘civilben’ amúgy triatlonedző erőnléti tréner Bali Péter is. Játékosok közül érkezhet Balázs Benjamin és Kulcsár Kornél, amennyiben nem felelnek meg Olaszországban, ahol jelenleg próbajátékon szerepelnek.
2010 június 6
2010 június 7 at 08:17
Szerintem teljesen természetes, hogy a Prukner a saját embereit hozza magával. Normális, hogy ő mondja meg ki legyen a kapusedző, a pálya edző vagy a gyúró. Ugyanis övé a felelősség, ő a szakmai igazgató, ő a főnök. Ehhez senkinek semmi köze. Én is azokkal dolgoznék szívesen akikben megbízom, akikhez személyes kapcsolat is fűz. Persze azt fontos megemlíteni, hogy ez abban az esetben igaz, ha az új stáb szakmailag megfelelően felkészült. De mivel évek óta dolgoznak együtt Kaposváron azt hiszem ezzel nem lehet probléma. Ez mindenhol a világon így van. Egyébként szerintem sem a Kakas, sem pedig a Csató nem pótolhatatlan ember. A Lipcsei Gábor pedig szerintem az NB2-es csapatnél fog dolgozni a Petivel. Már a hétvégén is ő volt a gyúró az NB3-ban. Úgyhogy én 100%-ig megbízom a Pruknerben, tőlem akárkit idehozhat, akiért persze vállalja a felelősséget.
2010 június 7 at 08:02
Ha már kapusedző… Én sokkal inkább rossznéven vettem, amikor Kakas miatt dobtuk Józsa Miklóst, aki tényleg a Fradinak szentelte életét. Kulcsár jöhet, Balázst nem ismerem, de kaposvári fórumokon “attól félnek”, hogy őt is elhozza Prukner. Vagyis ott ragaszkodnak hozzá, valószínűleg nem lehet rossz játékos.
2010 június 7 at 02:10
[…] Népvándorlás Kaposvárról? Helyi szurkolói pletykák szerint többen is követhetik Prukner Lászlót a somogyi városból. […] […]
2010 június 6 at 23:54
Azért egy kicsit elszaladt a ló itt néhány emberrel.
Jön végre egy új edző akik a szurkolók nagy része szerint megoldás lehet, vagy legalábbis az esélyt meg kell neki adni. Aztán felkapja egy csomó ember a vizet, hogy az új edző a saját embereivel akar dolgozni. Atya ég mi lesz most. Az senkinek nem tűnt még fel, hogy a legtöbb edző külföldön is általában saját stábbal dolgozik?
Ha Prukner úgy látja jónak akkor szerintem semmi gond sincs azzal, hogy ha esetleg a komplett stábot elküldi.
Írtam lentebb is de azért itt is felteszem a kérdést – Kakas mit ért el, amivel kiérdemelte Mo. legjobb kapusedzője titulust? wikipedia szerint 20 éve kapusedző, azóta kik kerültek ki a keze alól? Tényleg nem bántásból írom, hanem érdekelne.
Ja és még annyi, hogy várjuk már meg, hogy megszáradjon a tinta Prukner szerződésén mielőtt szidni kezdjük.
2010 június 6 at 23:08
Lehet, hogy Kakas jó kapusedző, bár ezt Holczer esetében nem igazolta, viszont gusztustalannak, amatőrnek tartottam, ahogy Haberről látatlanban nyilatkozott, a rossz értelemben vett hagyományos, összevissza beszélő magyar fociszakembernek tűnt/tűnik nekem azóta.
Teljesen hidegen hagy, hogy megy vagy marad, majd Prukner eldönti.
2010 június 6 at 23:38
…viszont eszembe jutott egy kérdés: rájöttem, hogy nem vagyok tisztában Kakas kapusedzői pályafutásával. Valaki, aki szerint az ország legjobb kapusedzője, leírná, hogy miért is? Befutott neveltjei, ilyesmi. Tényleg nem tudom.
2010 június 6 at 23:56
Én a Holczeres dolgot másként látom. Szerintem csak azért nyilatkozott róla szépeket, mert a tanítványáról volt szó. Amikor folyamatosan hibázott a kapuban, akkor nem belerúgott egyet, hanem próbálta elhitetni vele hogy jó kapus (haha:D).
Befutott kapusról csak Fülöp Mártonról tudok.. Azt hiszem, ha Megyerit is ugyanolyan szintre “kinevelné” mint Fülöpöt, nagyon jól járnánk..
2010 június 6 at 22:07
Én is táltott szájjal figyeltem mindig , mikor Kakas melegítette a kapusokat meccs előtt és beb@szkodta a szabadrúgásokat nekik 25 méterről.De az is megmaradt bennem mikor Haberra azt mondta hogy rosszabb kapus mint Holczer , mert nem ösztönös, vagy ilyesmi….Szóval nemtudom..Én most vakon megbízom Pruknerban és mindenben mellette vagyok.Ha ezt akarja akkor áldásom rá. Egy kapus sztem nem az edzője miatt véd jól vagy rosszul! Hajrá Fardi!
2010 június 6 at 20:53
abba a “szurkolói petykába” bele sem megyek, hogy elmegy Kakas meg a gyúrók… szerintem ez a része hülyeség! ha Prukner elengedi ezeket az embereket akkor megkérdőjelezem a szakmai hozzáértését… meg ha belegondolunk azzal nagy öngólt lőne magának szerény véleményem szerint. csak hogy egy focis példával éljek!
Benjamint nem láttam… a Kulcsár gyerek jöhet, bár őt sem láttam de sokan dicsérik és nem csak itt az oldalon! :)
2010 június 6 at 20:05
Látom kezdődik a kötözködés.Egyesek már alig várták, hogy VÉGRE valamibe beleköthessenek az új edzővel kapcsolatban.
Én úgy látom, ha új edzőket hoz akkor hozzon, hisz az a legfontosabb, hogy bízzon az embereiben.
2010 június 6 at 20:21
Kakasért nem kár hiszen szerinte holczer fantasztikus kapus,amúgy meg csató sem csinált semmi olyat amiért hiányozna!
2010 június 6 at 19:58
Lehet Kakas szenzációs kapusedző, de amikor azt mondta Holczerre és Williemsre, hogy nagy spillerek és szenzációs kapuvédők… Nos ilyenkor megkérdőjelezem a hozzáértését..
Ez persze nem zárja ki azt, hogy nem ő csinált Megyóból Fradi szintű kapust, de szerintem a képessége Megyónak már akkor megvolt, amikor idekerült.
2010 június 6 at 19:08
Kakast ki ne merjék rúgni!!!
2010 június 6 at 19:23
Kakas nagy értékünk, nem szabad elengedni!
2010 június 6 at 19:43
Mi olyat tett, amiért pótolhatatlan? Talán ő védett Megyeri helyett?
2010 június 6 at 23:47
de miért ne rúgják ki most komolyan???
had döntse már el Prukner, hogy kivel akar dolgozni basszus.
sorolja már fel valaki, hogy kik voltak azok a kapusok akiket Kakas edzett. hány válogatott kapus került ki a keze alól?
2010 június 6 at 18:58
Kulcsár kornél jó lene, fiatal és tehetséges, és korosztályos válogatott!!!!
A kapus eddzö váltásnak nem örülök viszont!
2010 június 6 at 18:42
Off
1749 – A Vöröskereszt segélyvonala. Segítsünk az árvízkárosultakon!
Nekünk csak egy hívás, de nekik a jövő!
Magyar Vöröskereszt adószáma:19002093-2-41
Ezen az oldalon mindent megtalálsz: ..
http://www.voroskereszt.hu/
2010 június 6 at 18:27
OFF:
Félidő
Szolnok-Bakta
3-0
Igor nagyon jól játszik!
5 000 néző van…
2010 június 6 at 18:42
Én is nézem.
Ha van 2ezer, hát megeszem a monitorom.
2010 június 6 at 18:49
Nekem a 8-as srác is tetszik! Lengyel a neve azthiszem!
2010 június 6 at 18:53
Nagyon ügyes srác. Szerintem jövőre -is- sokan felfigyelnek majd rá. 19 éves, előtte a jövő.
2010 június 6 at 18:57
Próbajátékra talán érdemes lenne elhívni..Prukner megnézhetné és ha lát benne fantáziát, érdemes lenne talán szerződtetni.
2010 június 6 at 19:21
Mezőnylegjobb is lett. Mondjuk ne felejtsük el, hogy a baktalórántháza ellen játszottak…
2010 június 6 at 19:33
Mondjuk Vecsböri a Bakta ellen sem csinált ilyeneket…
2010 június 6 at 21:08
Sziasztok!
Én voltam kinn a meccsen. Főleg Pisanjuk miatt mentem ki. Nem játszott rosszul, Lengyel pedig egészen kimagaslót nyújtott. A meccs végén én is befutottam a pályára, hátha lesz mezem Igortól, de sajna nem lett..Végül vele együtt ünnepeltünk kicsit.
2010 június 6 at 18:26
Jó napot.Akkor lesz bajnok esélyes csapatunk,ha Tóth,Fitos,Kulcsár 1,Kulcsár 2,Balázs,Rósa stb… nem férnek be a csapatba.Ezektől jobb kell!De Kulcsár azért jöhet. Hajrá FTC!!!
2010 június 6 at 21:16
helyes amit irsz.
2010 június 6 at 17:59
én kaposvári vagyok, és kizártnak tartom, hogy Házi elmenne Kaposvárról. Szerintem Balit akarja vinni Pruki, esetleg Bubut (Barnát), de szerintem ő sem menne el. A hírt meg egyébként ki híreszteli Kaposváron?
Kulcsárt ismerem, hihetetlen jó játékos, csak kissé zűrös. Két éve, amikor Kaposvárra került kirúgták a kollégiumból, mert többször is a kollégiumban piált. Talán amióta a felnőtt keretben van Prukner kissé megnevelte :)
Egyébként ő is nagyatádi nevelés, akárcsak a Szakályok. Ja és Kulcsár fradista sokáig volt egy képe az iwiwen, amiben Fradi mezben volt, szekálták is érte.
Balázs egy nagy teherbírású játékos, aki teljesen profi szemléletű – ritka az ilyen magyar játékos. Csak hát a két játékos árával lesz baj szerintem, Kulcsárt még tavaly akarta vinni a Honvéd, de akkor 20 milliót kértek érte, Hemingway meg persze nem akart fizetni, inkább cserébe ilyen Moreirákat ajánlott.
Szóval összességében jól járnánk velük, de kb. 30-40 millióba lenne a két fiatal.
2010 június 6 at 18:02
Az igazság az, hogy az általad elmondottak alapján ekkora befektetést meg is érnének.
A Kulcsár gyerek meg ha tényleg Fradista, akkor pláne! :-)
2010 június 6 at 18:04
30-40 millio forint, 2 tehetséges, fiatal játékosért, szotyi!
2010 június 6 at 18:09
Ha minden igaz az elküldött légiósok fizetéséből ennél többet spóroltunk meg!
Kulcsár Kornélt a TV-ben láttam 2-3 alkalommal, és nekem akkor nagyon tetszett a játéka!Örülnék neki!
Balázs Benjáminról nem tudok semmit sem mondani!
2010 június 6 at 18:20
Jaj már, az lenne a gáz, ha nem piált volna a koleszban. :D
2010 június 6 at 18:24
Jaja, meccs közben ne piáljon, az már tényleg gáz :D
2010 június 6 at 18:35
:-))))))))))))
2010 június 6 at 17:59
Szerintem Kakast felesleges lenne elküldeni. Magyarország legjobb kapusedzőjének tartom. De persze azt is el kell fogadnunk, hogy mostantól Prukner diktálja a feltételeket. Bízzunk a szakértelmében. A többieknek egyébként kifejezetten örülnék.
HAJRÁ FRADI!
2010 június 6 at 17:56
Amikor az U-19-es válogatott EB-selejtezőt játszott a portugálok ellen, akkor fantasztikusan játszott Kulcsár. Lőtt egy gyönyörű gólt szabadrúgásból és amúgy is a csapat egyik legjobbja volt. Már akkor is megjegyeztem magamban, hogy idővel eltudnám képzelni a Fradiban és milyen kár, hogy nekünk nincs ilyen tehetségünk. Vagy legalábbis nem elég. A másik játékost megmondom őszintén, nem ismerem.
Kulcsár Kornél gólja a portugálok ellen (0:26-tól):
HAJRÁ FRADI!
2010 június 6 at 17:52
Kakassal kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Megyerivel láthatólag nagyon jól bánik, de amit Holczer kapcsán művelt a mindenáron való erőltetésével az finoman fogalmazva is elbizonytalanított. Meg hát voltak azok a nyilatkozatai az őszi szezon végeztével, amelyekért nagyon nagy kár.
2010 június 6 at 17:51
Nekem mindegy kik lesznek Pruknert segítői.Ezt neki kell eldöntenie.A lényeg, hogy jó munkát végezzenek!Legyen szép és látványos játékunk és jöjjenek az eredmények.
2010 június 6 at 17:45
Milliószor olvastam (főleg itt), hogy Kakas kiváló edző.
Biztosan így van, csak azt nem értem, hogy az általa az egekig magasztalt extra tehetséges kapusainkat miért a legbénábbak, ha a beadások, beívelések, belőtt labdák hárításáról van szó. Vagy a Kakas a gólvonalkapusok specialistája?
Ha van jobb, akkor a jelenlegiből nem kérek.
2010 június 6 at 17:46
kapusaink
2010 június 6 at 20:16
Jol beszelsz.
2010 június 6 at 17:36
Ez a Kulcsár gyerek nagyon ügyes. Remélem, hogy nem fog kelleni Olaszországban, bár nekem nem úgy tűnt a portugálok ellen, mint aki megijed a lehetőségtől…
2010 június 6 at 18:27
Itt is azt mondom, mint amit már hasonló fiatal, de még nem 100%-os srác ügyénél megjegyeztem. Biztos pad / 2. csapat / kölcsönadás vs. Fradi. Nem biztos, hogy mindig a pénz kéne, hogy győzzön.
2010 június 6 at 17:14
Lehet dislikeolni de Kakas egy nulla és ezt nem csak a levegőbe kiabálva mondom de erkölcsileg az. Még anno volt 5 tehetséges kapusunk (Megyeri, Holczer, Haber, Hermány, meg Pintér)
Ezek közül 2 be volt(van) pénzelve egy túl volt sztárolva 2 le van(volt)nézve ennyit hatalmas Kakas úrról…
2010 június 6 at 17:32
És a “túlsztárolás” meg “bepénzelés” hogyan függ össze a munkájával?
Haber kiforrott 27 éves kapusként érkezett. (Mellesleg Megyeri sem itt tanult még védeni elsősorban.)
2010 június 6 at 17:50
persze bele lehet kötni nyugodtan drissbe22-be, de szerintem teljesen érthető,hogy mérges rátok,hisz nézzétek meg istenítitek a kapusedző Kakast,pedig inkább menedzser volt mint tréner
2010 június 6 at 17:55
bocsánat az elírásért “driss22be”
2010 június 7 at 14:20
Megyeri ki lett baszva a Bristolból és itt tanult meg védeni.. egy volt a sok közül itt sem egyenletes a teljesítménye nem mondom h nem tehetséges de túl van sztárolva Haber szerintem sokkal megbízhatóbb lenne és ez nem antimagyarizmus de Megyeri általában …voltak meccsek ahol 2-vagy több gólt kaptunk abból legalább egy az övé volt…
2010 június 6 at 17:02
Sajnálnám,ha Kakast elküldenék. Egyébként jöjjön,akit Prukner jónak lát.
2010 június 6 at 17:08
Ha a Tanár Úr olvassa ezeket a sorokat akkor talán csak rájön, hogy Kakas a legjobb. De szerintem ezt ő maga is tudja! :)
Szóval Tanár Úr!!! Kérjük Kakas Lászlót megtartani :) Köszönjük!
2010 június 6 at 21:20
Tanár Úr nagyot tesz a fradistakra majd meglatod hunner.Jön még pár B kategorias focista akiket idehozat es majd azzal fogjabe a szankat hogy petivel bratyizik.
2010 június 6 at 16:51
A szakmai stáb összetételében mindíg az edző dönt.
De, ebben az esetben remélem Prukner is tudja, hogy Kakas a legjobb magyar kapusedző, aki több éve dolgozik együtt Megyóval, jó eredménnyel. Szakmailag felesleges lenne ezt az összhangot felbontani. Valamint a kapusedző-kapus az teljesen más vonal, ők az edzés nagy részét ketten töltik. Ezért bízom benne, hogy Igaz is Kakas mellett lesz,mert ha nem tartunk Lacira igényt, akkor véleményem szerint kb másnap lecsap rá valaki más…
2010 június 6 at 16:59
Kakas egy nagy név, csak ne magasztalta volna egekig Holczert ,illetve ne fikázta le volna Habert láthatatlanba
2010 június 6 at 16:49
Ne értsetek félre nagyon tisztelem Prukner urat de azért nem kéne Kaposvárt csinálni a Fradiból.Ha Kakas Laci nem marad akkor nagyon mérges leszek…..
2010 június 6 at 20:14
Miért talán a Kakas Laci védett?? Ezzel nem azt akarom mondani hogy nem jó szakember nem érti amit csinál!! Csak szerintem ha van egy edző(Prukner Tanár Úr) akkor ő dönti el hogy ki válhat a csapat segitésére!!
Ha rosszul látok valamit nyugodtan mehet a Down!!!!
2010 június 6 at 21:23
renito14 – de mikkor Boby vagy Short csinal azt amit akart akkor 3metert ugraltal dühödben.Nehagyuk a fradistakat elzavarni.Prukner ugy kezd mint csank idehoz mindenfele nevesincsen szakit fradistak helyet.
2010 június 6 at 16:41
Balázs:
http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=csapat&cs=201003282232519016&ev=201003282233307503&id=20100416231641457664
Kulcsár:
http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=csapat&cs=201003282232519016&ev=201003282233307503&id=20100416234253999380
2010 június 6 at 16:42
Kulcsár u19-es válogatott.ez nincs benne a cikkben.
2010 június 6 at 17:03
Kedvenc étel: Gordon Blue :)))))
2010 június 6 at 17:08
Remélem azért figyelitek a kedvenc csapat részleget….:)
2010 június 6 at 17:36
A Kulcsár gyerek tavasszal többször játszott az NB1ben is és kifejezetten ügyesnek tűnt.
2010 június 6 at 17:44
Mindkettő tehetséges, jöjjenek nyugodtan. Én abban bízok, hogy Fradista kapusedzőnk lesz, és remélem maradni fog az Eisi-Lipcsei Gábor duó. Ők ketten jóban-rosszban kitartókat a klub mellett.
2010 június 6 at 16:33
szerintem az edzői stáb pease kivételével jó lenne ha maradna, mert össze vannak szokva, és a keretet is ismerik.Csató is nyugodtan maradhat, Short is dícsérte, és a csapat is szereti. Kakas már csak Megyó miatt is maradjon.
Prukner, Csató, Kakas, Eisi, Lipcsei Gabi, Bali stáb nekem tetszene.
a fiataloknak meg nagyon örülnék.tehetségesek, ifi válogatottak.elsőre nb2, aztán ki tudja.
remélem a hírnek csak a rájuk vonatkozó része igaz.
2010 június 6 at 16:30
Házi kapusnak sem volt nagy szám, edzőként sem ért el semmit, ez a csere nagyon nagy visszalépés lenne attól tartok.
2010 június 6 at 16:29
A pályaedző és az erőnléti edző személye mellékes, Kakas László személyében viszont Mo. legjobb kapusedzője van nálunk. Őt mindenképp meg kéne tartani, és szomorú, hogy eddig még nem tárgyaltak vele. Max mellé hoznám ide a Kaposvár kapusedzőjét.
A két fiatal tényleg jó lenne, és szívesen látnék még egykori Prukner tanítványokat is (pl. a Szakály testvéreket).
Mindenesetre amíg Berki helyett Prukner (és Igaz) tárgyal a lehetséges játékosokkal, én nem aggódom. :)
2010 június 6 at 16:25
OFF: tegnap valaki azt írta, hogy Hidvégi a tévésekhez igazol. ez a “becenév” melyik csapatot takarja? én még soha nem hallottam.
2010 június 6 at 16:26
Videoton
2010 június 6 at 16:27
ja, hát ez egyértelmű.csak gondolkodnom kellet volna.köszi
2010 június 6 at 17:02
Jelenleg három balhátvédük van. Elek, Varga, Présinger.
Nem tartom valósznűnek, hogy oda menne.
2010 június 6 at 16:23
Valaki írjon már infót a két fiatal tagról. Köszönöm.
2010 június 6 at 16:28
Balázs Benjámin:20 éves,Legjobb futballeredményeim: U19-cel feljutás az NB I-be, kétszeres diákolimpiai országos teremlabdarúgó bajnok (2007, 2010 – a legjobb mezőnyjátékos), bemutatkozás az NB I-ben
Saját vélemény:Sztem Tóth Bencéhez hasonló játékos de szerintem per pillanat jobb!
Kulcsár Kornél:19 éves,Legjobb futballeredményeim: országos teremfoci első hely (legjobb játékos)
Ha jól tudom szélső kp de lehet védő is!De ez nem biztos,mindenesetre már most jobb mint a mi Kulink!
2010 június 6 at 16:36
Akkor őket lehet, hogy a futsalosokhoz hozzuk :)
2010 június 6 at 16:21
A két fiatal hatalmas lenne!
Tóth Bencéhez hasonlóak!Csak talán jobbak!Kulcsár már most jobb mint a mi Kulink!
2010 június 6 at 16:20
Kakas, Lipcsei Gabi és Eisemann trióra szükség van a szakmai stábba.
2010 június 6 at 16:15
Hihetetlenül örülnék, ha a két fiatal nálunk kötne ki. 18 év körüliek lehetnek. Nem is értem, hogy fordulhat elő az, hogy csak átsétálnak Kaposvárról. Ők olyan emberkék, akik ha megfelelően fejlődnek hatalmas lóvéért lehetne majd eladni.
2010 június 6 at 16:17
Írány mind2 az NB2-be Nagy Patrikkal eggyütt. Érdekes lesz a Lipcsei-csapat :P
2010 június 6 at 16:14
0:27-től egy nagy szabadrúgás gól Kulcsártól, aztán egy jó passz
2010 június 6 at 16:13
Kakasnak is vannak hülye dolgai (pl mikor Holczert próbálta válogatott szintű kapusnak beállítani) de azért nem lehet egy lapon említeni Házival. Kakas tényleg jó szakember, és legalább van Fradista kötődése is, nem úgy mint a szakmailag jóesetben is középszerű kaposvári “légiónak”.
Nem vágom, miért lenne erősítés a Fradinak ha a minden évben kötélen táncoló Kaposvárból igazolna?!
2010 június 6 at 16:12
Jöjjenek, de szerintem a kapusedző felesleges. Kakas nagyon jól végzi a munkáját…
2010 június 6 at 16:12
Triatlonedző? Gratulálok!
Nem az volt eddig a baj, hogy rossz a magyar felfogás? (a véleményt én is osztom)Hogy úgy készülnek, mintha hosszútávfutás lenne egy meccs? Semmi ütközés, felkészítés, hogyan kell gyorsan reagálni? Nem ugyanazt azt az edzésmunkát végzik a srácok, mint Sheffieldben (így valószínű, hogy az angol clubok jórészénél is)?
Ezzel nem vagyok kibékülve…..
2010 június 6 at 16:14
Azért mert amúgy egy triatlon csapat trénere, attól még jó erőnléti edző. Megértem a pesszimizmust, de róla csak jókat lehet mondani, szerintem jól járnánk vele.
2010 június 6 at 16:16
Erősen bízom benne, nekem csak a felfogással van gondom. Egyszerűen nem vagyok kibékülve a magyar edzésmódszerekkel!
2010 június 6 at 16:17
Ez világos és meg is tudom érteni!
Meglátjuk mi lesz, úgy tudom ő biztosan érkezni fog, a többiek kérdőjelesek inkább…
2010 június 6 at 16:20
Köszi Lecsó, kell a bíztatás! :)
2010 június 6 at 16:22
biancoverde07!
Mark Pease rögbi játékos.. Akkor most ő sem lehet jó erőnléti edző?
2010 június 6 at 16:25
Ha fociztál már valaha, érezheted, hogy a mai labdarúgás közelebb áll a rögbihez, mint a 30 évvel ezelőtti-ahol a mai magyar tart.
Pont ez az amiről beszéltem: rögbi kontra hosszútávfutás!
2010 június 6 at 16:34
Egyszer olvastam egy interjút Peaseszel, hogy nem tud focizni.. Neki csak a játékosok erőnlétével kell foglalkoznia..
2010 június 6 at 16:12
“Helyi szurkolói pletykák szerint”….- ennek megfelelően kellene kezelni ezt a hírt. Jövő héten gondolom még világosabb lesz a kép (igazolások, kinevezések, stb), addig felesleges feszkó szükségtelen.
2010 június 6 at 16:08
Szerintem Kakas sokal jobb mint ez a Házi.
Ő nagyszerű formába hozta Megyót.
A játékosok max. cserepadra jók ha a bajnoki címért megyünk ha 6.-7. helyért akkor jók de mi nem azért megyünk.
2010 június 6 at 16:06
Barna Laci nagyon rendes és hihetetlenül szerény, normális ember. Viszont a pályaedzői titulusa a Rákóczinál is inkább névleges volt, ő inkább szimpla gyúró. Balit 100%-ig megértem, hogy hozná, Házi viszont tényleg vicc. Több szempontból is, remélem ő nem érkezik. A két fiatal tehetséget érdemes lesz elhozni, egy próbát megérnek simán!
2010 június 6 at 16:05
Nem dobott fel a névsor, bár a két olasz próbajátékost nem ismerem.
2010 június 6 at 16:01
Kulcsár Kornél nagyon jó lenne, óriási tehetség.
2010 június 6 at 16:01
A legjobb magyar kapusedző (KAKAS) helyett ez a no name (elnézést, nem megbántani szeretném) kapusedző, Házi?
HÁT-HÁT… :-(
2010 június 6 at 16:07
a legjobb magyar kapusedző szerint Holczer jó játékos.
tisztelem Kakast, de van azért hülyesége neki is.
2010 június 6 at 16:10
Igen, Kakasról nekem is mindig ez jut eszembe, hogy Holczert miatta (is) erőltettük. Ugyanakkor így is fényévekre van Házitól. Még mielőtt Balajczát hoznánk példának, neki hozzá nem sok köze van, meg szerintem nem is egy nagy kapus. Ellenben a Milinte/Kovács Zoltán névsor bakit bakira halmozott a Rákócziban Házi kezei alatt.
2010 június 6 at 16:13
Kedves Döglégy!
Mégis, kinek nincs hülyesége? :-)
Ettől még tényleg az egyik, ha nem a legelismertebb kapusedző hazánkban KAKAS László.
2010 június 6 at 16:15
nézd Tibo, azért az egy kapusedzőnél “kicsit nagy” hülyeség, hogy egy meccsenként két potyagólt kapó játékost favorizál fél évig. lehet hogy emellett Kakas messze a legjobb, de ez durva hiba volt tőle.
2010 június 6 at 15:58
Kakast en is nagyon sajnalnam
2010 június 6 at 15:58
Ilyenkor törvényszerűek a változások a stábban. De azért Kakast nem kéne piszkálni, jól végzi a munkáját.
2010 június 6 at 15:55
Hát igen.
Egyébként lefogadom, hogy a Kaposvár jövőre kiesik.
2010 június 6 at 16:11
inkabb a vasas essen ki.
2010 június 6 at 16:16
Paks, Vasas ez lenne a legjobb.
2010 június 6 at 16:29
A paksi a legszimpatikusabb csapat az egész bajnokságban, úgyh őket nem hagyom bántani!
2010 június 6 at 17:15
és mitől szimpatikusak annyira? a 300 nézőjüktől vagy a színtelen játékuktól?
2010 június 6 at 15:54
Üdv!
A két fiatal játékosnak örülnék, pályaedzőt és erőnléti edzőt hozhatja, de Kakast nagyon sajnálnám… nem mellesleg Megyeri is szereti, szóval ha elmenne akkor lehet, hogy ő is könnyebben távozna…
2010 június 6 at 15:54
Sajnálnám,ha Kakas László elmenne emiatt…
2010 június 6 at 15:53
ebből a listából Házi zavar… eddig volt egy faxa kapusedzőnk, erre elküldik?
nemárrrr!!!
2010 június 6 at 15:56
Zavar engem is, de tisztába kell lenni avval, hogy most Prukner a főnök, és ő meg azokkal akar dolgozni, akikben maximálisan megbíz.
Ez sajnos a változás velejárója lehet.