A Népsport másnapi száma, plusz Lalolib szokás szerint remek írása az ftcbk.hu-ról.

1965. június 23. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szívébe örökre beköltözött. Piros betűs, vagyis inkább aranybetűs ünneppé vált. Magyar klubcsapat először játszott és nyert is nagy európai kupát. A két háború közötti években voltak közép-európai kupagyőzelmek (a Fradi is nyert két alkalommal (1927, 1938), de azok regionális tornák voltak. A VVK sorozat (az UEFA és a mostani Európai-Liga elődje) egész Európát átfogta, és ha megnézzük, hogy a Fradi milyen sorozat után jutott el a Torinói döntőig (12 mérkőzés) akkor csak a legnagyobb dicséret és büszkeség nyelvén beszélhetünk a nagyszerű diadaláról.

Az eddigi muzeális lapszemle sorozatunk során mindig ügyeltem arra, hogy a jegyzetem maradjon meg a múlt bemutatásának és ne „akarjon” mindenáron üzenni a jelennek. Ezt azért is tartottam fontosnak, mert a jelenünk holnap már a múltunk lesz, ezért azonnal értelmét vesztené a jelen helyzetével való összehasonlítás. Tegnap még úgy gondoltam, hogy a döntő alkalmából kivételt teszek, amire ráerősítettek az elmúlt hetek eseményei és az a véletlen, hogy az előre jelzések szerint 2010. június 23.-án sajtótájékoztatót tart a „megújult” Ferencváros.

Vajon milyen útra lépünk? Vajon lesz valaki a sajtótájékoztatón, aki meg fog emlékezni 1965. június 23-ról? Vajon lesz valaki, aki az akkori diadalt fogja követendő példának megemlíteni? Előre nem akarok elhamarkodottan ítélkezni, mert abban sem vagyok egészen biztos, hogy a Fradi dicsőséges múltja egyáltalán érdekli még a Ferencvárost. Bennünket igen, ezért inkább térjünk vissza 1965. június 23-hoz, ahhoz a naphoz, mely nem rengette meg ugyan a Földet, de a Ferencvárosi szívekbe örökre beköltözött.

Nehéz és hosszú menetelés volt Torinóig. Bár nem tettünk meg 9600 kilométert gyalog és hetvenötezer ember sem vesztette életét mint Kínában, Mao-Ce-tung idejében, de ahhoz, hogy eljussunk a döntőig, olyan ellenfeleken át vezetett az út, mint a a Brno, a Wiener SC, az AS Roma, az Athletic Bilbao és a Manchester United. Cseh, osztrák, olasz, spanyol és angol együttesek, szinte képviselve volt az egész európai labdarúgás. A döntőben meg Olaszország legismertebb csapata, a Juventus várt Mészáros József csapatára.

La Vecchia Signore (Öreg hölgy), La Fidanzata d’Italia (Olaszország Mennyasszonya), Le zebre (Zebrák) – ezek a kedves és a szeretetről árulkodó jelzők mind a Juventusra utalnak. Arra a klubra, amit 1897-ben alapítottak és mely Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezték meg, amit eddig a FIFA feljegyzett. A címek között szerepel 2 BL cím (BEK-et is beleszámítva) valamint 3 UEFA-kupa is. A Juventus az egyetlen csapat a világon, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. A Juventusnak magyar szereplői is voltak. Károly Jenő és Viola József a húszas években töltött be edzői szerepkört. A legnagyobb sikert magyarként, a Ferencváros történelmének egyik legnagyobb játékosa, Sárosi György doktor aratta (1948-ban szerződött Olaszországba és több mint húsz évig dolgozott ott), aki edzőként, 1952-ben szerzett bajnoki címet az „Öreg Hölgynek”.

Visszatérve 1965 forró és meleg júniusi napjához és átolvasva a döntőről beszámoló újságot, azt egyből megállapítottam, hogy az akkori kommunista hatalom nem értékelte túlságosan nagyra a Ferencváros sikerét. Kádár János kirakatcsapata, a Vasas például sokkal nagyobb terjedelmet kapott, mint a Fradi, de a múltat ismerők körében ez valószínűleg nem is okozott meglepetést. Ezért magáról a döntőről sem rendelkezünk elegendő információval, a mellékelt Népsporton kívül csak egy rövid videó-összefoglalót tudunk átnyújtani azoknak, akiket érdekel a Ferencváros dicső múltja.

A döntőt, Fenyvesi Máténak, a 74. percben szerzett fejesgóljával nyertük meg, a mérkőzés összképét figyelembe véve, teljesen megérdemelten. Bár igazi „kupadöntősen”, vagyis óvatosan kezdtek a csapatok, fő hangsúlyt a biztonság kapta. Bár az első félidőben a „Zebrák” támadtak többet, de a Fradi védelem és Géczi István magabiztosan állta a nem túl heves olasz rohamokat. A második félidőben a Fradi átvette a játék irányítását, több helyzetet is kidolgozott, melyből Fenyvesi Máténak sikerült egyet értékesítenie, mely a végső győzelmet is jelentette.

1965. június 23. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szívébe örökre beköltözött. Aranybetűs ünneppé vált. Örökre igazolja a létünket, örökre kijelöli a helyünket a világ labdarúgásában. Ezt senki sem tudja elvenni, és valószínűleg ezt egyelőre egyetlen magyar csapat sem tudja felülmúlni. A világ labdarúgása olyan ütemben szaladt el mellettünk, ahogy 1965-ben a demokratikus világ szaladt el a kommunista hatalmak mellett. 1965-ben be voltunk zárva, de volt egy kitörési pont mely elviselhetővé tette a zsarnokságot. Az pedig nem volt más, mint az örök szerelem, a labdarúgás és a Ferencváros.

Thomas Mann szerint a múltat ünnepelni szép dolog, ha a jelen rendben van, és ha van jövőképünk. Ilyenkor kellemes az ősökre is emlékezni, ha az ember egynek tudja magát velük, és tudja magáról, hogy mindenkor az ő szellemükben cselekedett.

1965. június 23-a egy olyan nap volt, melyre nagyon jó volt emlékezni.

– lalolib –
(ftcbk.hu)

A teljes korabeli írásért, további képekért, videokért, adatokért irány partneroldalunkra, az ftcbk.hu-ra!