De így is imádja Pestet és a Ferencvárost, s maradt volna, ha teheti.

3-1-es vesztésre álltunk, a szurkolók pedig elhagyták a B-közepet és eltüntek. A következő pillanatban beözönlöttek a családi szektorba és be akartam jutni a pályára, a játékosokhoz, ezért be kellett szüntetni a meccset. Emlékszem, a meccs után a tárgyalóban az egyik magyar kollégám smst kapott: “Levadászunk titeket, nem bújhattok el.” Az ellenségesség a “hardcore” ultrák egy kisebbségétől érkezett, s emlékszem, amikor ezt az smst felolvasták, nevettem, mert biztonságban éreztem magam, de két hónappal később már keményebb volt a helyzet. Hét hetes téli szünetünk volt és három beugróként levezetett meccs után felkínálták a melót. Jól éreztem magam otthon a gyerekeimmel, el is gondolkodtam: “tényleg ezt akarom?”. De muszáj volt megpróbálnom!

A második nap, miután visszamentem, kinyitottam a postámat és benne volt egy kép rólam Everton-mezben, egy sarlóval a fejem hátuljában, azzal a felirattal, hogy “Angol, takarodj!”. Igy kezdődött a vezetőedzői pályám. Még egy sima tv-interjú is azzal járt, hogy egy két ajtós szekrény és tizenöt haverja kellett elkisérjen, mert a drukkerek a stúdiónál akartak tüntetni a befektetés hiánya miatt.

De a végén egész jól sikerült a szezon, feljöttünk a hetedik helyre és sok barátot szereztem. Imádtam Pestet és maradtam volna még, ha lett volna a pro-licenszem.