Rangadó előtt áll csapatunk.

Ősi ellenfelünk, a Kispest csapata látogat az Üllői útra. A piros-feketék eddig pontot sem szereztek, sőt a játékosállományuk is igencsak meggyengült a nyár folyamán. Ezzel szemben mi két győzelemmel kezdtük a bajnokságot, és a tervek szerint csapatunk még tovább erősödik, ugyanis egy csatárt még igazolunk és visszatérhet a pályára Józsi György. Ez a csapat az első két forduló alapján megérdemli a szurkolók szeretetét, legyünk ott minél többen vasárnap is, és töltsük meg a lelátókat, remegjenek meg a kispesti lábak és ünnepeljünk egy nagyot a találkozó végén.